A környezettudatosságot népszerűsíti az ITM Zöld út akciója
A környezettudatosság erősítésére szemléletformáló eseménysorozatot szervez az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), az egyes rendezvényeken nagy hangsúlyt helyeznek a fogyasztás tudatos csökkentésére, a szelektív hulladékgyűjtésre és ezáltal a hulladékok újrahasznosítására.
Európának magasan képzett munkavállalókra van szüksége
Technológiai változás zajlik a világban, egyre inkább a magasan kvalifikált dolgozókra lesz szükség, a robotizáció elterjedésével az alacsonyabban képzett, egyszerűbb munkákat végző emberek el fogják veszíteni az állásukat - mondta Csath Magdolna közgazdász az M1 aktuális csatornán szombaton.
40 milliárd forintból fejlesztik a nemzeti parkokat
Mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a 2014-2020-as időszakban a Széchenyi 2020 programban a nemzeti park igazgatóságok csaknem száz projekt keretében megvalósuló fejlesztéseire - mondta a fejlesztéspolitikai kommunikáció összehangolásáért felelős miniszteri biztos szombaton Lakitelek-Tőserdőn.
Első városi drón szolgáltatását indítja el a DHL Express
A DHL Express, mint a világ vezető, nemzetközi expressz szállítmányozó vállalata, és az intelligens, automatizált légi járművekre specializálódott EHang között kialakult stratégiai együttműködés célja, hogy létrehozzanak egy teljesen automatikus, intelligens, smart drón által végrehajtott szállítási szolgáltatást. Az a cél, hogy a drónok segítségével sikeresen leküzdjék a háztól-házig kézbesítés akadályait Kína nagyvárosaiban.
Egyedülálló Európában a nagycsaládos anyák szja-mentessége
Egyedülálló Európában, hogy jövő év január 1-jétől Magyarországon személyijövedelemadó-mentességet kapnak azok az édesanyák, akik legalább négy gyermeket neveltek vagy nevelnek - mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) elnöke az M1 aktuális csatornán szombaton.
A fiatalok többsége vegyes érzésekkel, de részt vesz az EP-választásokon
A magyar fiatalok átlagon felül kedvezően vélekednek az EU, illetve az Európai Parlament szerepéről, és a kontinensen a legkevésbé érzik úgy, hogy az intézmény hátráltatná a lakosság érdekeit szolgáló nemzeti döntéseket vagy aláásná nemzeti identitásukat. Noha a politikával szemben bizalmatlanok és mindenki másnál kevésbé optimisták, a hazai fiatal felnőttek többsége részt vesz a vasárnapi EP-választásokon. Kétharmaduk olyan politikai pártra szavazna szívesen, amely őszinte és tényleg az emberek életét akarja jobbá tenni – derül ki a Viacom médiavállalat átfogó nemzetközi kutatásából.
Fogyasztásösztönző kampány indul a nyúlhús népszerűsítéséért
Látványfőzéssel egybekötött sajtótájékoztatóval indult útnak a Agrárminisztérium (AM), az Agrármarketing Centrum (AMC) valamint a Nyúl Szakmaközi Szervezet és Terméktanács által szervezett nyúlhús fogyasztást ösztönző kampány. Az immár harmadik éve megrendezett promóció célja, hogy növekedjen a jelenleg mindössze 1-2%-os belföldi nyúlhús fogyasztás, valamint, hogy ez, a fehérjében gazdag húsféle legyen része a mindennapi étkezésnek is.
Hamarosan beköszönt a digitális kényelem kora
A hétköznapi teendőink nagy részét már online intézzük: ilyen az ételrendelés (52%), a szállásfoglalás (45%), a hivatalos ügyintézés (43%) vagy szerződés módosítás (29%)1. A nagyobb pénzmozgással járó teendőkkel viszont óvatosabbak vagyunk, a repülőjegyvásárlás (21%) vagy lakásbiztosítás megkötése (18%) például kevésbé népszerű az online térben. Hasonló a helyzet a hitelekkel kapcsolatban is: a lakosság 75 százaléka a személyes ügyintézést preferálja, de van egy egyre növekvő réteg, amely elsősorban a világháló felé fordul – derül ki a Cofidis Hitel Monitor 2019 második negyedéves friss kutatásából.
Közel minden ötödik lakást OTP lakáshitel segítségével vásároltak tavaly
Az OTP Bank több mint 33 ezer lakáshitelt folyósított a tavalyi év során. A fix kamatozású hitelek népszerűsége – a tavalyi évhez hasonlóan - az idei év első három hónapjában is megállíthatatlan; az új igénylések 97 százalékát teszik ki ezek a hiteltípusok. A fix hitelek közül a 10 évre, vagy a futamidő végéig rögzített kamatozású konstrukciók a legnépszerűbbek, amely a magyarok pénzügyi tudatosságának köszönhető.
Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnyát
Átadták a Budapesti Szent Ferenc Kórház új épületszárnyát pénteken; a fejlesztés első ütemében egy több mint 1800 négyzetméteres épületrésszel bővült az intézmény, helyet adva további negyven betegágynak, a képalkotó részlegnek, szakrendelőknek, rehabilitációs tornatermeknek és négy családorvosi praxisnak.