Hogy zárta az előző évet az ipari termelés?

2023 decemberében az ipari termelés volumene 13,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Hogy zárta az előző évet az ipari termelés?

Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 8,7 százalékkal csökkent - erősítette meg kedden kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy ebben a hónapban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2022. decemberében - tették hozzá.

A feldolgozóipari alágak döntő többségében visszaesett a termelés, csupán három alág kibocsátása nőtt.

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás a 2023. novemberinél 0,3 százalékkal kisebb volt.

2023-ban az ipari termelés volumene 5,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2022-ben.

Az ipari export volumene tavaly decemberben 12,0 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál. A feldolgozóipari exportértékesítés 33 százalékát képviselő járműgyártás kivitele 11,3, a 13 százalékos súlyú villamos berendezés gyártásáé 13,9 százalékkal csökkent.

Az ipar belföldi értékesítése 11,7, a feldolgozóiparé 2,2 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest.

Az iparon belül döntő (94 százalékos) súlyt képviselő feldolgozóipar termelése 12,5, a csekély súlyú bányászaté 52, az energiaiparé (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) 25 százalékkal csökkent.

A KSH kiemelte: a feldolgozóipari termelés 26 százalékát képviselő, legnagyobb súlyú járműgyártás 9,0 százalékkal visszaesett az előző év decemberéhez mérten. A közúti gépjármű gyártása 11,1, a közúti jármű alkatrészeinek gyártása 6,0 százalékkal csökkent.

A 10 százalékos feldolgozóipari súlyú villamos berendezés gyártása 23 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A két legjelentősebb súlyú alágazat közül az akkumulátor, szárazelem gyártásának volumene 12,5, a villamos motor, áramfejlesztő, -elosztó, -szabályozó készüléké 41 százalékkal kisebb lett.

A feldolgozóipari termelés 9 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 17,0 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest. A két legnagyobb alágazat közül az elektronikai alkatrész, áramköri kártya gyártása 28 százalékkal csökkent, míg az elektronikus fogyasztási cikk gyártása 12,2 százalékkal nőtt.

A feldolgozóiparból 14 százalékkal részesülő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 10,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, mindkét értékesítési irányban visszaestek az eladások. Csupán három alágazatban nőtt a kibocsátás, 4,6 és 17,6 százalék közötti mértékben. A legnagyobb (24 százalékos) súlyt képviselő húsfeldolgozás, -tartósítás, húskészítmény gyártása 9,7 százalékkal visszaesett az előző év azonos hónapjához képest.

Az előző hónaphoz hasonlóan a legerőteljesebben, 16,4 százalékkal a kokszgyártás, kőolaj-feldolgozás bővült, elsősorban a belföldi értékesítés növekedésének köszönhetően, miközben az export visszaesett.

A jelentés kitért arra is, hogy a vegyi anyag, termék gyártásában is folytatódott a növekedés, decemberben 3,9 százalékkal emelkedett a kibocsátás.

Az alágak közül a legnagyobb mértékben, 30 százalékkal a gép, gépi berendezés gyártása maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenésben a magas bázis is szerepet játszott - jegyezte meg a KSH.

A KSH adati azt mutatják, hogy az ipari termelés minden régióban visszaesett az előző év azonos hónapjához képest, a legnagyobb mértékben, 19,1 százalékkal Dél-Alföldön, a többi régióban 0,6 és 17,4 százalék között.

A jelentés szerint a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelésének volumene 15,7 százalékkal kisebb volt a 2022. decemberinél. Az új belföldi rendelések 14,5, az új exportrendelések 15,8 százalékkal csökkentek. Az összes rendelésállomány december végén 14,1 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

2023-ban az ipari termelés 5,5 százalékkal csökkent 2022-höz képest, amikor 6,1 százalékos éves növekedést mértek. Ezen belül a három nemzetgazdasági ág közül a feldolgozóipar kibocsátása 4,3, az energiaiparé 23, a csekély súlyú bányászaté 31 százalékkal visszaesett 2022-höz viszonyítva.

A feldolgozóiparban folyó áron mintegy 52 ezer milliárd forint termelési értéket állítottak elő 2023-ban.

A feldolgozóipar tizenhárom alága közül tízben csökkent a termelés, a legnagyobb mértékben, 18,5 százalékkal a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék gyártásában. A többi háromban 6,4 és 9,3 százalék közötti mértékben nőtt a volumen, leginkább a villamos berendezés gyártásában, a legnagyobb alág, a járműgyártás kibocsátása pedig 8,4 százalékkal bővült.

Az ipari export 3,2 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál (2022-ben 8,3 százalékos volumennövekedést mért a KSH). A teljes ipari értékesítés 60, a feldolgozóipari értékesítés 73 százaléka származott külpiaci eladásokból. A feldolgozóipari export 0,6 százalékkal csökkent az előző évhez viszonyítva, ezen belül a 33 százalékos súlyt képviselő járműgyártásban 8,9 százalékkal emelkedett a kivitel volumene, és a második legnagyobb, 15 százalékos részarányú villamos berendezés gyártásának kivitele nőtt a leginkább, 15,3 százalékkal.

Az ipar belföldi értékesítése 14,8, ezen belül a feldolgozóiparé 8,1 százalékkal kisebb lett. A feldolgozóipar hazai értékesítésének legnagyobb részét, 26 százalékát adó élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásának belföldi eladásai 8,6 százalékkal elmaradtak előző év szintjétől. A második legnagyobb (14 százalékos) súlyú fémalapanyag és fémfeldolgozási termék gyártásának belföldi eladásai 2023-ban 2,5 százalékkal csökkentek.

Az ipari termelés csak Pest régióban nőtt (3,8 százalékkal). A többi régióban 1,8 és 12,0 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltak, a legnagyobb mértékűt Észak-Magyarországon - közölte a KSH.

2 vezető kriptovaluta, amit 100 dollárból is megvehetsz most

A kriptopiac gyengén kezdte az évet: a legtöbb nagy név kétszámjegyű mínuszban jár. A digitális eszközök – szemben a részvényekkel vagy kötvényekkel – nem kötődnek közvetlenül vállalati eredményekhez vagy cash flow-hoz, ezért az esések pontos okát nehezebb meghatározni. Sok elemző szerint ez egyszerűen a szektor jól ismert boom–bust ciklusának része.
2026. 03. 01. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: 28 járatot töröltek a közel-keleti helyzet miatt

Vasárnap 28 járatot töröltek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a közel-keleti helyzet miatt, egyes járatok státusza egy napon belül is változhat - tudatta a Budapest Airport közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 16:00
Megosztás:

Ipari és GDP adatok érkeznek a jövő héten

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn a külkereskedelmi termékforgalom januári adatait, kedden a bruttó hazai termék (GDP) 2025. negyedik negyedéves alakulásának második becslését, szerdán a szolgáltatások külkereskedelmének 2025. negyedik negyedéves adatait, csütörtökön a kiskereskedelem januári adatait, pénteken az ipar januári teljesítményének első becslését teszi közzé.
2026. 03. 01. 15:00
Megosztás:

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek

A közel-keleti térségben a harcok továbbra is hevesek, az ott tartózkodó, konzuli védelemre regisztrált magyarok száma szombat reggeltől estig 1893-ról 4144-re nőtt - erről írt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében vasárnap reggel.
2026. 03. 01. 14:00
Megosztás:

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás: