Hogyan működik a Google Pay, avagy GPay?

8109 forint - átlagosan ekkora összeg jutott egy belföldi kártyás vásárlásra, összesen pedig közel 520 millió tranzakcióra jutott 4216 milliárd forintos forgalom. Erre a piacra lépett be a világszerte egyre nagyobb teret nyerő Google Pay fizetési megoldás, amely a hazai bankok közül elsőként idén áprilistól a K&H-nál volt elérhető, szeptember elejétől pedig az applikáció is megérkezett, így okosórával is használható. A tavaszi bevezetés óta eltelt hat hónapban a bank ügyfelei 6 milliárd forintot költöttek a GPay segítségével - közölte a K&H, amely egy összeállítást készített arról, hogy mi az a Google Pay, hogyan kell használni, mi garantálja a biztonságot - annak érdekében, hogy azok is elkezdhessék használni ezt fizetési alternatívát, akik valamilyen okból eddig ódzkodtak tőle.

Hogyan működik a Google Pay, avagy GPay?

Az első félévben két számjegyű növekedés jellemezte a tranzakciók számát és értékét egyaránt a hivatalos jegybanki adatok szerint. A növekedés köszönhető részben a koronavírus-járványhoz köthető korlátozások eltörlésének, a gazdaság és a fogyasztás élénkülésének. Valamint annak, hogy egyre több új elektronikus fizetési megoldás jelenik meg és ezek egyre népszerűbbé válnak. Ilyen újdonság például a világszerte egyre kedveltebb Google Pay (GPay), amely a K&H-sok számára április óta érhető el - közölte a bank, amely rövid összeállításban bemutatja, hogyan működik ez a fizetési megoldás. 

Ezermilliárdos piac

Hatalmas piacra lépett be a GPay. Az év első hat hónapjában ugyanis a Magyarországon kibocsátott bankkártyákkal belföldön összesen 520 millió alkalommal 4316 milliárd forintot költöttek az érintettek. A tranzakciók száma 18 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, az érték pedig 19 százalékkal emelkedett a Magyar Nemzeti Bank hivatalos adatai szerint. A számokból az is látszik, hogy naponta átlagosan közel 2,9 millió vásárlásra 23,4 milliárd forintos költés jutott. Egy-egy tranzakció értéke pedig 8109 forint volt. Összességében tehát továbbra is jelentős bővülés jellemzi a kártyás költéseket.

Így van ez a K&H-nál is. A pénzintézet ügyfelei az év első felében belföldön több mint 62,5 millió alkalommal vásároltak a bankkártyájukkal, ami 25 százalékos bővülést jelent az egy évvel korábbihoz képest, a tranzakciók összege több mint 540 milliárd forintra rúgott, ez pedig 27 százalékos emelkedésnek felel meg. “A K&H-nál látott forgalomnövekedésben szerepet kapott az is, hogy áprilisban elérhetővé vált a Google Pay. Az áprilisi rajt és szeptember vége között a K&H összesen 1,5 millió GPay-tranzakciót regisztrált több mint 8 milliárd forint értékben, vagyis a várakozásoknál nagyobb népszerűségnek örvend az új fizetési megoldás” – mondta Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője. Hozzátette: „Bár a GPay-forgalom töretlenül emelkedik, akadnak még olyanok, akik nem ismerik igazán jól a Google Pay fizetési megoldást, pedig egy extra biztonságos, kényelmes, okostelefonnal használható fizetési alternatíváról van szó, 2021. szeptemberétől pedig már az okosórás fizetés is lehetséges a GPay-el.”

Sima kártya, virtuális kártya, token és a biztonság

Hogyan is működik a GPay a mindennapokban? Fontos, hogy kizárólag androidos okostelefonokon vagy okosórákon használható és az úgynevezett POS-terminálos - például egy élelmiszerbolti - vásárláshoz olyan okoseszközre van szükség, amely rendelkezik NFC funkcióval. Utóbbi teszi lehetővé, ha az okostelefon vagy az okosóra a fizetés terminálhoz elég közel kerül, akkor létrejön a tranzakció. A GPay azonban nem csak a terminálos fizetésre alkalmas, hanem különböző más applikációkon belüli fizetésre is, - ezt hívják in-app megoldásnak. Továbbá online, azaz például internetes áruházakban történő vásárlásra is használható, akkor, ha az adott kereskedő - jellemzően webáruház - integrálta a saját rendszerébe.

Ahhoz, hogy a GPay segítségével fizessen valaki, első körben digitalizálni kell a bankkártyát. Ezzel a kártya használója lényegében engedélyt ad arra, hogy a pénzintézet háttérrendszerei érzékeljék a GPay alkalmazásban megjelenő kártyát annak érdekében, hogy a jövőbeni tranzakciók létrejöhessenek. A K&H-sok ezt a mobilbankjukon keresztül tudják megtenni. A folyamat során a mobilbank eldönti, hogy az adott kártya alkalmas-e a GPay-használatra, emellett ellenőrzi, hogy a kártya jogos birtokosa építette-e be a kártyát az alkalmazásba.  Fontos, hogy a K&H-nál a GPay-be Maestro és Mastercard kártyák „tehetők” be, a Visa kártyák nem támogatottak.

Mi jelenik meg a terminálon? Lehet-e ATM-ezni vele?

A kártyadigitalizáció után már lehet fizetésre használni a GPay-t. A tranzakciók során az adott bankszámlát terhelik és az eredeti bankkártya úgynevezett „tokenizált” változataival történik a fizetés.
„A GPay fizetések biztonságáért is a Mastercard tokenizációs technológiája felel. Ennek lényege, hogy az elsődleges kártyaszámot virtuális tokenekre cseréljük, a mobiltárca csak ezeket tárolja, a tranzakcióban is ezek vesznek részt, és kizárólag az adott eszközzel használhatók. Vagyis az eredeti kártyaszám nincs elmentve a felhasználó okoseszközén. Ennek köszönhetően a mobilfizetés amellett, hogy az egyik legkényelmesebb fizetési mód, legalább olyan biztonságos is, mintha a plasztik kártyával fizetnénk” – mondta Szetnics László, a Mastercard üzletfejlesztési igazgatója.   

2021. január eleje óta kötelező a POS terminál fizetési lehetőségét biztosítania a kereskedőknek, így nem meglepő, hogy az egyik leggyakoribb tranzakció, a bolti vásárlás. Ebben az esetben közelítenünk kell az okoseszközt a terminálhoz, és beállított biometrikus módon - például ujjlenyomat-azonosítással - kell engedélyt adni tranzakcióhoz. Ha esetleg nem sikerült valamilyen okból a biometrikus azonosítás, akkor a terminál még ad időt, azaz legalább 1 percig még lehetőség van a telefonon elvégezni újból az ujjlenyomatos azonosítást. Ha ez megtörténik, akkor az applikáció egy kis pipával jelzi, hogy megvalósult a tranzakció. A K&H szakértője kiemelte, a GPay egymás után három 15 ezer forint alatt tranzakciót engedélyez a telefon feloldása nélkül.

Összességében a GPay egy nagyon biztonságos és kényelmes fizetési megoldás, amely várhatóan a jövőben még nagyobb teret nyer a magyarországi piacon. Ezzel pedig elősegíti az elektronikus fizetési piac bővülését, egyúttal segíti a készpénzforgalom visszaszorítását is. 


Kőbánya-Kispesten folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása

Kőbánya-Kispest állomáson folytatódik a Budapest-Cegléd vasútvonal felújítása: vágányokat építenek át, megújulnak a perontetők, és újabb négy helyen szűnnek meg a lassújelek - közölte a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 08. 20:00
Megosztás:

Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás: