Hol a legjobb élni Magyarországon? Mutatjuk!

Budapesten, valamint Pilisvörösvár és Pécs környékén a legjobb élni 2023-ban Magyarországon – derült ki az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsorából, amelynek élmezőnyébe idén hat olyan terület is bekerült, amely tavaly még nem szerepelt az első tízben.

Hol a legjobb élni Magyarországon? Mutatjuk!

A szakértők ezúttal is az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján vizsgálták, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország 174 járása és Budapest az ott élőknek, alapvetően befolyásolva ezzel az adott területen a lakáspiaci keresletet. Nyugat-Magyarországon és a nagyobb városok környékén jobbak az oktatási, a munkaerőpiaci és a vásárlási lehetőségek, a keleti területeken viszont könnyebb lakáshoz jutni, annak ellenére is, hogy jellemzően alacsonyabbak a fizetések.

A főváros pontszámai ezúttal is jelentősen meghaladták a második helyezettét, az élmezőny további szereplőit azonban csak tizedpontok választották el egymástól. Pécs és környéke tavaly még nem szerepelt az első tízben, idén azonban már a harmadik. Megőrizte negyedik helyét Debrecen és környéke, amelyet a tavalyi harmadik Veszprém és körzete követ az ötödik helyen. Az élmezőnyben szerepel még Szeged, Budakeszi, Győr és Dunakeszi környéke és a középmezőnyből előreugró Bácsalmási járás, amelyek szintén most kerültek be az első tízbe. Kikerült viszont a legjobbak közül Érd, Bóly, Kisbér, Pécsvárad, Tata és Mórahalom környéke. 

Az első tízbe jutó területek egy-két mutatót tekintve kiemelkedő pontszámmal rendelkeznek, más szempontból viszont akár a mezőny vége felé foglalnak helyet. Bácsalmás és környéke például az alacsony bűnözés és az ingatlanok megfizethetősége, míg Budakeszi és környéke a munkaerőpiaci feltételek tekintetében erős.  Összességében a nagyobb városok az infrastrukturális lehetőségekben és olyan szolgáltatásokban jobbak, mint az oktatás, a kultúra, az egészségügy és a munkaerőpiaci jellemzők, pontszámaikat ugyanakkor visszahúzza a bűnözési és megfizethetőségi mutató.

A vizsgált szempontok alapján az ország északkeleti részei rendelkeznek a legalacsonyabb értékekkel, és kevésbé kedvező a helyzete több dél-dunántúli járásnak, köztük a Balaton déli partján lévőknek is, amelyek a magas lakásárak miatt elsősorban a megfizethetőség tekintetében állnak rosszul, de nem teljesítettek jól az oktatás, a bűnözés és a munkaerőpiaci lehetőségeket nézve sem. Bár az élhetőség szempontjából kiemelkedik Budapest és agglomerációja, valamint a vármegyeszékhelyek környékének jelentős része, vannak kivételek, mint a Kecskeméti, a Zalaegerszegi, az Egri, a Nyíregyházi és a Szolnoki járás. 

Az élhetőségi pontszámok Magyarország különböző járásaiban (maximum=100; Forrás: MBH Index-számítás)

A vármegyeszékhelyek között az országosan is első Budapest vezet, amelyet tavalyhoz hasonlóan Veszprém követ a második helyen. A hetedik helyről a harmadikra lépett előre Pécs, Győr pedig visszacsúszott a negyedik helyre. Visszaesett a rangsorban a tavalyi negyedik Debrecen, amely idén a 11. helyet szerezte meg, a város szinte minden mutató esetében vesztett pontot. Szeged a korábbi 12. helyről a hatodikra jött fel 2023-ban, miután kiemelkedően javult a bűnözési pontszáma. Szintén sokat javult Eger helyezése, a 2022-es 14. helyett idén a nyolcadik lett, szintén a csökkenő bűnözésnek köszönhetően. A listát ezúttal is Kecskemét zárja, előtte azonban most Békéscsaba áll, amelyet Nyíregyháza előz meg. Budapest továbbra is jelentősen magasabb pontszámmal rendelkezik, mint a vármegyeszékhelyek, a harmadik helyezettől azonban hajszálnyit csökkent a relatív különbség, és Kecskemét is 46 pontot szerzett a tavalyi kevesebb mint 40-nel szemben.

Az élhetőségi pontszámok a magyar vármegyeszékhelyeken (Forrás: MBH Index-számítás)

Az egyes országrészek élhetőségi mutatója alapvetően befolyásolja az adott területen a lakáspiaci keresletet. Alegnagyobb magyar tulajdonú hazai bankként, az MBH Bank számára kiemelten fontos, hogy ismerje ügyfeleit, ismerje igényeiket és helyi szinten, gyorsan tudjon dönteni a legfontosabb üzleti kérdésekben Éppen ezért vizsgálják az MBH Jelzálogbank szakértői immár harmadik alkalommal az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a vásárlási lehetőségek és a lakóingatlanok megfizethetősége alapján, hogy milyen lehetőségeket biztosít az ország 174 járása és Budapest az ott élőknek.  Az MBH Bank célja, hogy kiterjedt fiókhálózatán keresztül az ország egész területén, vidéken és városban egyformán magas színvonalú, személyre szabott szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek.  

„Az idei évben minden második lakásvásárlás során igényeltek a vevők lakáshitelt. Ha az átlagos vásárlási összegeket nézzük, 2023-ban Budapesten átlagosan 50-60 millió forintért cseréltek gazdát az ingatlanok, míg vidéken 20-30 millió forint közötti vásárlások a legjellemzőbbek. Új lakások esetében átlagosan 25, míg használtlakások esetében átlagosan 18 millió forint lakáshitelt igényeltek.” – mondta el Ginzer Ildikó, az MBH Bank sztenderd kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese.

Hozzátette: „A rendelkezésünkre álló eszközökkel igyekszünk hozzásegíteni ügyfeleinket otthonteremtési céljaik eléréséhez. Az önkéntes kamatplafon mentén készített ajánlataink is azt a törekvésünket szolgálják, hogy elérhetőbbé tegyük az emberek számára a kiválasztott ingatlan megvásárlását. Bízunk benne, hogy az ország egész területén minél többen élnek a kamatplafon nyújtotta lehetőséggel, és így hozzájárulhatunk a hitelezés fellendüléséhez, a lakóingatlanok megfizethetőségéhez, ezáltal az élhetőségi mutatók javításához.”  


A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás:

Meglepetést okozott a Goldman Sachs: már októberben újabb Fed-kamatemelést vár

A Goldman Sachs jelentősen módosította korábbi előrejelzését, és most már arra számít, hogy az amerikai jegybank (Fed) már a következő, október 27–28-i ülésén újabb 25 bázispontos kamatemelést hajt végre.
2026. 09. 20. 16:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia hajtja a Coinbase kereskedését? Az AI-ügynökök vették át a vezetést

A Coinbase Global (Nasdaq: COIN) szerint a platformján az elmúlt héten a tranzakciók többségét mesterséges intelligencián alapuló kereskedési rendszerek, úgynevezett AI-ügynökök generálták.
2026. 09. 20. 14:00
Megosztás:

Mit érdemes tudni az irodaszer beszerzés során?

Az irodai eszközök beszerzése olykor összetett feladat lehet, függetlenül attól, hogy egy kisebb vállalkozásnak vagy egy nagyobb cégnek vásárolunk. Jászberényben azonnali átvételi lehetőségünk van, ami lényegesen megkönnyíti a szükséges irodai eszközök megszerzését. Számos gyártó termékei közül választhatunk, például különféle irodaszerek vagy irodai kisgépek közül. De hogyan érdemes ezt megközelíteni?
2026. 09. 20. 13:00
Megosztás:

A pizza, mint globális közösségteremtő erő

Amikor a pizzára gondolunk, a forró, nyúlós sajtot és az illatos paradicsomszószt látjuk magunk előtt. Ez az étel nem pusztán az olasz konyha ajándéka, hanem egy globális szimbólum, ami embereket köt össze. A pizza egyfajta kapocs lett az eltérő kultúrák között, miközben különleges gasztronómiai élményt nyújt.
2026. 09. 20. 12:00
Megosztás:

Alzheimer-kór: az esetek közel fele megelőzhető vagy késleltethető lenne Magyarországon

Az Alzheimer-kór egymillió embert érint Magyarországon betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne. Kevés az állami segítség, a betegség terheinek túlnyomó többségét a családok viselik - erről beszéltek szakemberek az Alzheimer-kór világnapja, szeptember 21. alkalmából az MTI érdeklődésére.
2026. 09. 20. 11:00
Megosztás:

A gyros varázsa: miért imádjuk annyira ezt a görög finomságot?

Ahogy a tavaszi eső után megjelennek a gombák, úgy bukkannak fel a városok utcáin a gyros árusok az üdülőterületek közelében. De vajon mi teszi ezt a görög nemzetiségű ételt ilyen kedveltté? Talán a mediterrán életérzés, amit képvisel? Vagy az ízek harmóniája, amit más ételek ritkán nyújtanak? Keressük meg együtt a válaszokat.
2026. 09. 20. 10:00
Megosztás:

Versenyfelszerelés és innováció az autósportban

Az autósport mindig is elkápráztatta az embereket a sebességgel és a technológiával. De az autó teljesítménye mellett a megfelelő felszerelés is elengedhetetlen, ami garantálja a biztonságot és kényelmet minden versenyző számára. Az innovatív megoldások, amiket a versenyruházatok és felszerelések kínálnak, hozzájárulnak a maximális teljesítmény eléréséhez.
2026. 09. 20. 09:00
Megosztás:

Nőtt a lakossági eladósodás aránya Európában

Európa lakossága körében nőtt azok aránya, akik a megelőző fél év során hitelből fizették a számláikat. Több a késedelmes fizetés is, de a többség még biztos benne, hogy az alapvető kiadásokat megengedheti magának – állapította meg az Intrum nemzetközi követeléskezelő cég felmérésében, amelyet az MTI-hez is eljuttatott.
2026. 09. 20. 08:05
Megosztás:

EP: biztonságosabbá kell tenni a közösségi médiát és az online környezetet

A Parlament javaslatokat fogadott el, amelyek arra köteleznék a platformokat, a tagállamokat és a Bizottságot, hogy biztosítsák az EU-ban élő fiataloknak a biztonságos online környezetet.
2026. 09. 20. 07:00
Megosztás:

Francia kormány: a GDP-arányos francia államadósság jövőre 121,7 százalékra emelkedik

Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
2026. 09. 20. 06:00
Megosztás: