Húsz új elektromos buszt állít üzembe a MÁV-csoport

Hat magyarországi városban összesen 20 új elektromos buszt állít forgalomba idén a MÁV-csoport - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési államtitkára csütörtökön Keszthelyen.

Húsz új elektromos buszt állít üzembe a MÁV-csoport

Nagy Bálint az idei első elektromos busz átadásán arról beszélt, hogy Keszthelyen kívül Komáromban, Komlón, Tatán, Hajdúszoboszlón és Balatonfüreden állítják a forgalomba az elektromos járműveket.

Jelezte továbbá, hogy folytatódik a MÁV-csoport autóbuszflottájának fiatalítása, így idén és jövőre is további ezer új, korszerű busz szolgálja majd országszerte az utasokat.

Az államtitkár kifejtette, hogy a MÁV-csoporthoz jelenleg mintegy 5800 helyi és helyközi forgalomban közlekedő autóbusz tartozik, ami Európában is az egyik legnagyobb flottának számít.

Az elmúlt években eddig 2500 új járművet helyeztek forgalomba, és az a cél, hogy a buszok átlagéletkora 10 évnél kevesebb legyen.

A fiatalítás nemcsak az utasokat szolgálja, de nemzetgazdasági szempontból is jelentős, hiszen a most forgalomba kerülő elektromos buszokat hazai cég, az Ikarus gyártja - jegyezte meg Nagy Bálint.

Kunfalvi Gábor, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. zöld mobilitási irodavezetője azt mondta: egyetlen elektromos busz egy év alatt 15 tonnával csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást, ennyit nagyjából 210 lombos fa tudna feldolgozni. A közlekedés felelős a teljes szén-dioxid-kibocsátás 22 százalékáért, ezért is szükséges a zöldítése.

Hozzátette, hogy folytatódik ebben az évben is a zöldbusz program, amelyhez komplex energetikai fejlesztések is kapcsolódnak, és ezek idén mintegy 35 milliárd forintból valósulnak meg.

Sipos Zoltán, az Electrobus Europe Zrt. cégvezetője az általuk gyártott Ikarus 120e típusú, tisztán elektromos meghajtású autóbuszról elmondta: 2016 óta fejlesztenek elektromos járműveket, a mostani már a negyedik generációs típus. A 12 méteres hosszúságú busz alacsonypadlós, hatékony hajtásláncú, egyetlen feltöltéssel 300-350 kilométer megtételére alkalmas.

Budapest, Székesfehérvár és Kaposvár után Keszthely a negyedik város, ahol forgalomba állnak ezek a buszok. Az Ikarus azonban 12 európai országban is jelen van járműveivel, öt országban pedig elektromos buszaik is futnak az utakon - ismertette a cégvezető.

Kormányos László, a MÁV Személyszállítási Zrt. vezérigazgatója kifejtette: eddig 100 elektromos busz szolgálta az utasokat, ami az idén 20 új járművel egészül ki. Komoly kihívásnak nevezte, hogy a HÉV, a Volánbusz és a MÁV Start egyesüléséből létrejött MÁV Személyszállítási Zrt. flottájának környezetterhelését csökkentsék.

A HUMDA pályázatán beszerzett autóbuszra és a szükséges töltő kiépítésére együttesen 166 millió forintot fordítottak - tette hozzá a vezérigazgató.


Magyar Péter fogadta a négy történelmi egyház vezetőit

Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
2026. 09. 16. 04:30
Megosztás:

57 százalékkal nőtt a hazai ingatlanbefektetési forgalom az első félévben

Megjelent a CBRE Magyarország átfogó piaci kiadványa, a The View 16. kiadása. A vállalat szakértői a gazdaság, az ingatlanbefektetések, az irodapiac, az ipari és logisztikai ingatlanok, a kiskereskedelem, a szállodapiac, valamint a fenntarthatóság és a mezőgazdasági értékbecslés legfontosabb folyamatait tekintették át. Az elemzés szerint a kedvezőbb makrogazdasági és finanszírozási környezet javította a befektetési kilátásokat, a nemzetközi tőke ugyanakkor továbbra is kivár, és a gazdaságpolitikai intézkedések végrehajtását, valamint a szabályozási környezet kiszámíthatóságát figyeli.
2026. 09. 16. 04:00
Megosztás:

Kármán András: keddtől alacsonyabb a tűzifa áfája

Drasztikusan csökkent keddtől a tűzifa általános forgalmi adója (áfa); 27-ről 5 százalékra mérséklésével a kormány több százezer nehéz körülmények között élő magyar háztartás számára teszi elérhetőbbé a téli tüzelőt - emelte ki Kármán András pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
2026. 09. 16. 03:30
Megosztás:

A pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre

A közpénzügyi keretreform előkészítésével, végrehajtásával összefüggő feladatok ellátására a pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre, az erről szóló utasítás kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
2026. 09. 16. 03:00
Megosztás:

Olvadnak a betéti kamatok – most érdemes lépni

Az alapkamat csökkenése a bankbetétek piacát sem hagyja érintetlenül: sorra mérséklődnek a kamatok, és egyre kevesebb igazán vonzó ajánlat marad. Aki még szeretné kedvezőbb kamattal lekötni a pénzét, annak érdemes résen lenni, hiszen a most elérhető lehetőségek nem biztos, hogy sokáig velünk maradnak. A Bank360.hu összegyűjtötte, hogyan változtak a betéti kamatok, és hol érdemes még körülnézni.
2026. 09. 16. 02:30
Megosztás:

Nyugdíjas otthonok új szabályai - ki mehet idősek otthonába?

Amikor az önálló életvitel bizonytalanná válik, az idősek otthona biztonságot jelenthet az érintettnek és családjának. Magyarországon azonban a bekerülésnek egészségi, gondozási és pénzügyi feltételei vannak. A nyugdíjas státusz önmagában nem garantál elhelyezést, a jogosultság pedig nem jelent azonnal szabad férőhelyet.
2026. 09. 16. 02:00
Megosztás:

Európai Fedezett Kötvény Védjegyet kapott az MBH Jelzálogbank

Európai Fedezett Kötvény Védjegyet (Covered Bond Label) kapott az MBH Jelzálogbank. A nemzetközileg elismert minősítés igazolja, hogy az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet fedezettkötvény-programja megfelel a legmagasabb szintű nemzetközi transzparencia- és minőségi követelményeknek, emellett tovább erősíti a befektetői bizalmat, és támogatja a nemzetközi kibocsátói jelenlétet. Az MBH Jelzálogbank a második magyar jelzálogbank, amely megkapta az európai Fedezett Kötvény Védjegyet, így az MBH Csoporthoz tartozó hitelintézet már egyaránt rendelkezik európai Fedezett Kötvény Védjeggyel, valamint a zöld védjegyként ismert európai Energiahatékony Jelzálog Védjeggyel (Energy Efficient Mortgage Label – EEML).
2026. 09. 16. 01:30
Megosztás:

Egy élelmiszernek tilos azt állítania, hogy gyógyító hatású!

Egyre gyakoribb, hogy az élelmiszerek és különösen az étrend-kiegészítők reklámjaiban és egyéb kereskedelmi kommunikációjában a gyártók és forgalmazók a termék emberi szervezetre gyakorolt hatásaira utalnak. Erre a jelenségre reagálva a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2026 áprilisában részletes tájékoztatót tett közzé a vonatkozó szabályokról, melyet azóta több versenyfelügyeleti eljárás megindítása követett.
2026. 09. 16. 01:00
Megosztás:

MVM-átállás: szeptember végétől korlátozott lesz a földgázügyintézés

Jelentős informatikai átállást végez a földgázfelhasználókat kiszolgáló rendszerén az MVM szeptember 21-29. között, az előkészületek miatt már szeptember 17-től korlátozásokra kell számítani az ügyintézésben - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 09. 16. 00:30
Megosztás:

Esik a kriptopiac: 76 000 dollár alá csúszott a Bitcoin a Fed előtt

Komoly eladási hullám érte a kriptopiacot, miközben a befektetők egyre nagyobb valószínűséget tulajdonítanak annak, hogy az amerikai Federal Reserve kamatot emel. A Bitcoin 76 000 dollár alá esett, a teljes kriptopiaci kapitalizáció pedig több mint 2%-kal csökkent, miközben a Fed döntése mellett a Szenátus CLARITY Actről szóló szavazása is növeli a bizonytalanságot.
2026. 09. 16. 00:01
Megosztás:

A Vatikánba utazik Magyar Péter szeptember 24-én

A Vatikánba utazik Magyar Péter szeptember 24-én, a magyar miniszterelnököt magánaudiencián fogadja XIV. Leó pápa.
2026. 09. 15. 23:30
Megosztás:

Az Európai Bizottság szerint többre van szükség az EU védelmi felkészültsége érdekében

Több pénzre, fokozottabb termelésre, több fegyverre és felszerelésre van szükség az Európai Unió védelmi felkészültsége érdekében - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos Strasbourgban kedden.
2026. 09. 15. 23:00
Megosztás:

A pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre

A közpénzügyi keretreform előkészítésével, végrehajtásával összefüggő feladatok ellátására a pénzügyminiszter közpénzügyi munkacsoportot hoz létre, az erről szóló utasítás kedden jelent meg a Hivatalos Értesítőben.
2026. 09. 15. 22:30
Megosztás:

Közel kétmillió új lakossági számlát hozott Magyarországra a Revolut-ügyfelek áthelyezése

Látványos növekedést hozott az itthon vezetett bankszámlák és a kibocsátott bankkártyák számában a Revolut magyarországi ügyfeleinek migrációja – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A jegybank adatai szerint a második negyedév végén már több mint 11,67 millió lakossági fizetési számlát vezettek Magyarországon, bő kétmillióval többet, mint három hónappal korábban. Az ügyfelek áthelyezésének hatása tükröződik a mobiltárcás fizetési forgalom megugrásán is.
2026. 09. 15. 22:00
Megosztás:

A magyarok több mint fele választotta a magánegészségügyet a drágulás ellenére

A magyarok több mint fele választotta a magánegészségügyet, annak ellenére, hogy az éves infláció közel négyszeresével drágultak átlagosan a magánorvosi vizsgálatok díjai augusztusban éves bázison - derül ki az NN Biztosító legfrissebb, reprezentatív kutatásának adataiból.
2026. 09. 15. 21:30
Megosztás:

Stabilcoin lehet a kreatívok új fizetése: a Meta, a Visa és a Stripe is építi az infrastruktúrát

A globális tartalomgyártói gazdaság egyik legkevésbé látványos, mégis egyre komolyabb problémája a nemzetközi kifizetések kezelése. Miközben egy márka pillanatok alatt szerződtethet egy másik kontinensen élő tartalomgyártót, maga a pénz sok esetben még mindig napokig utazik a bankrendszerben, miközben devizaváltási költségek, közvetítő banki díjak és hosszú elszámolási idők csökkentik a végül kézhez kapott összeget.
2026. 09. 15. 21:00
Megosztás:

A NASDAQ-ra tervezi bevezetni részvényeit a 4iG

A 4iG-részvények amerikai szabályozott tőkepiacra történő bevezetésének előkészítéséről döntött társaság igazgatósága, a cél az, hogy a 4iG papírjai 2027 utolsó negyedévében megjelenjenek a Nasdaq-on - tájékoztatta a vállalatcsoport kedden az MTI-t közleményben.
2026. 09. 15. 20:30
Megosztás:

Leminősítette a Duna Aszfalt adósbesorolást a Scope Ratings

A Scope Ratings három fokozattal, "B+"-ra rontotta a Duna Aszfalt Zrt. kibocsátói hitelminősítését a korábbi "BB-" szintről, és a minősítést további leminősítés lehetősége miatt felülvizsgálat alatt tartja - jelentette a hitelminősítő a honlapján kedden.
2026. 09. 15. 20:00
Megosztás:

20 millió dollárt vont be a Fin.com: felpöröghetnek a stabilcoin-fizetések

A New York-i Fin.com 20 millió dolláros magvető finanszírozási kört zárt, miközben egyre nagyobb verseny bontakozik ki a stabilcoinokra épülő nemzetközi fizetési infrastruktúrák piacán. A startup elsősorban azt a problémát próbálja megoldani, hogyan lehet a blokkláncon mozgatott digitális dollárt gyorsan és egyszerűen helyi bankszámlára, mobilpénztárcába vagy más fizetési rendszerbe eljuttatni.
2026. 09. 15. 19:30
Megosztás:

Az ingatlanbefektetések értéke idén újra elérheti az 1 milliárd eurót

A magyarországi ingatlanbefektetési forgalom 57 százalékkal, több mint 460 millió euróra nőtt az első fél évben az előző év azonos időszakához képest, az éves volumen az idén elérheti a 900-1000 millió eurót, ami 2022 óta a legmagasabb érték - tájékoztatta a CBRE Magyarország az MTI-t kedden.
2026. 09. 15. 19:00
Megosztás: