Idén tizenhat magyar cég kapott Best Managed minősítést

Az idén tizenhat magyar cég kapott Kiválóan Vezetett (Best Managed) minősítést a Deloitte Private globális üzleti mentorprogramban - közölte a nemzetközi tanácsadó cég hétfőn az MTI-vel.

Idén tizenhat magyar cég kapott Best Managed minősítést

A Kiválóan Vezetett Vállalatok (Best Managed Companies) program a Deloitte Private globális üzleti mentorprogramja, amely a helyi magántulajdonban lévő vállalatok támogatására, és elismerésére jött létre.

Magyarországon az idén második alkalommal lehetett jelentkezni a Deloitte Private üzleti mentorprogramra.

A szakmai zsűri döntésének alapját a mentorprogramban összeállított átfogó pályázati anyag adta, amely a nemzetközi Best Managed Companies program metodikáját követte.

Bálint Gergely, a Kiválóan Vezetett Vállalatok program operatív vezetője a közleményben kiemelte, a tavalyi program sikere láttán megduplázódott az idei jelentkező vállalatok száma. A mentorprogram kiváló lehetőség arra, hogy a hazai magánvállalatok lássák, hogy hol tartanak a globális vezető gyakorlatokhoz képest.

Magyarország is csatlakozott a nukleáris egyezményhez

Magyarország is aláírta a globális nukleárisenergia teremelő kapacitás megháromszorozására vonatkozó egyezményt szombaton az ENSZ Éghajlatváltozási Konferenciáján (COP28) Dubajban.
2023. 12. 03. 09:00
Megosztás:

A legjobb film díját nyerte a Semmelweis Torontóban

A Koltai Lajos rendezésben készült semmelweis-film lett a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja és elnyerte a közönségdíjat - közölte az MTI-vel szombaton a Nemzeti Filmintézet (NFI).
2023. 12. 03. 08:00
Megosztás:

630 milliós turisztikai fejlesztés zárult le Miskolctapolcán

Lezárult Miskolctapolca 628 millió forintos komplex turisztikai fejlesztése - tájékoztatta az MTI-t Miskolc polgármesteri hivatalának sajtóosztálya pénteken.
2023. 12. 03. 07:00
Megosztás:

Átadták az idei Prima Primissima Díjakat

Idén is tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában megtartott pénteki gálaesten.
2023. 12. 03. 06:00
Megosztás:

Világvezető logisztikai vállalat költözteti hazai operációját Pátyra

A világ egyik legjelentősebb logisztikai szolgáltatója, a DHL Group részét képező DHL Supply Chain 2024 január elején veszi birtokba 20 ezer négyzetméteres bérleményét Budapest környékének legnagyobb egybefüggő modern ipari épületében. A HelloParks Páty megapark 58 ezer négyzetméteres, „zero ready” PT1-es raktárcsarnokát úgy készítették elő, hogy akár a nettó nulla kibocsátású működést is lehetővé teszi, aminek köszönhetően a logisztikai cég már most teljesítheti 2025-re kitűzött vállalati elvárásait. Az üzlet megkötése fontos mérföldkő, hiszen ez az első karbonsemleges operációra alkalmas épülete a társaságnak a régióban.
2023. 12. 03. 05:00
Megosztás:

Tisztább helyzetet teremtenek az új energetikai tanúsítványok a napelemek piacán is

Novembertől új épületenergetikai szabályok lesznek érvényesek, s megváltozott az energetikai tanúsítványi rendszer is – mindez komoly változást jelent, hiszen még inkább felértékeli a napelemekkel, hőszivattyúval, okosotthon-irányítással működő ingatlanok értékét. Mindemellett kulcsfontosságúvá válik az energiafelhasználási adatok értelmezése és a modern technológiák alkalmazása.
2023. 12. 03. 04:00
Megosztás:

Fluktuációs trendek és válaszstratégiák a munkaerőpiacon a generációs különbségek fényében

Miközben a legfrissebb nemzetközi kutatások szerint az alkalmazottak elkötelezettségi szintje szerte a világon rendkívül alacsony, a generációs különbségek jelentősége is egyre nyilvánvalóbbá válik a munka világában. A Munkahelyeink.hu összegyűjtötte, hogy a korosztályok értékrendje közötti eltérések fényében mit tehetnek a HR szakemberek az alkalmazottak hatékonyabb bevonzásának és megtartásának előmozdítása érdekében.
2023. 12. 03. 03:00
Megosztás:

Világelső lett a Soproni Egyetem e-hulladék kezelési módszere

A világ legjobb gyakorlatait bemutató, e területen élen járó 54 egyetem közül első helyre rangsorolták az UI GreenMetric versenyében a Soproni Egyetem e-hulladék gyűjtését és a hulladékkezelést bemutató pályázatát - írta az egyetem az MTI-nek küldött szombati közleményében.
2023. 12. 03. 02:00
Megosztás:

Megdőlt az országos melegrekord szombaton

Megdőlt az országos melegrekord szombaton: Békéscsabán 18 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
2023. 12. 03. 01:00
Megosztás:

Kriptovaluta 2024 - A 6 legjobb kripto, amibe még most befektethetsz

Közeleg az év vége, ezért érdemes lehet a legnagyobb profitok reményében még most betárazni néhány kriptóból. 
2023. 12. 03. 00:01
Megosztás:

Egy év alatt a hazai üzemanyag-kiskereskedelmi piac meghatározó szereplőjévé vált az ORLEN

Az ORLEN egy éve jelent meg Magyaroroszágon, és látványosan gyorsan az ország vezető benzinkút-hálózatainak egyikévé vált. A vállalat megerősítette pozícióját a magyar piacon, így a második évében további növekedésre és fejlődésre készül. Kelet-Közép-Európa legnagyobb multienergetikai vállalata a hazai piacra lépését követő tizenkét hónapban számos, a vásárlók igényeire szabott újítást vezetett be, s ezeket a fejlesztéseket a továbbiakban is folytatják majd. Minőségi üzemanyagkínálatának, a Stop.Cafe éttermek ízletes kávéinak, DESPAR-élelmiszerüzleteinek, valamint az ORLEN-mobilalkalmazás egyénileg lehívható kedvezményeinek köszönhetően egyre többen választják a társaság töltőállomásait, ismertségét pedig tovább növelik az izgalmas nyereményjátékok és sportszponzorációs aktivitások.
2023. 12. 02. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 48. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. 12. 02. 22:15
Megosztás:

Webshopból rendelhetők a mobilházak

Miért egyre népszerűbbek a mobilházak Magyarországon is? Magyarországon a mobilházak népszerűsége az elmúlt években jelentősen megnőtt. Ennek egyik fő oka a növekvő lakásárak.
2023. 12. 02. 21:15
Megosztás:

Visszaemelte a befektetési ajánlású osztályzati kategóriába Görögországot a Fitch Ratings

Visszaemelte a befektetési ajánlású kategóriába a görög államadós-osztályzatot a Fitch Ratings.
2023. 12. 02. 20:00
Megosztás:

Drasztikusan csökken a CSOK kamata – ennek az állam örül a legjobban

Több, mint 3 százalékponttal kisebb kamattal indul majd a CSOK Plusz a januárig érvényben lévő CSOK hitelhez képest – ez döntően a szerződésben szereplő kamat és az ügyfél által fizetett 3 százalékos kamat közötti különbséget kamattámogatásként kifizető költségvetésnek jelent majd számottevő könnyebbséget – kommentálta a csütörtök éjjel megjelent CSOK kormányrendeletet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2023. 12. 02. 19:00
Megosztás:

Erős harmadik negyedévet zárt a 4iG csoport

Továbbra is tart 4iG Nyrt. lendületes növekedése. Az előző év azonos időszakához képest a vállalatcsoport az első háromnegyed évben kiemelkedően növelte árbevételét és eredményességét. A növekedés motorja a Vodafone Magyarország, valamint a 2022 első félévig lezárt akvizíciókkal megszerzett vállalatok jelentős eredménynövekedése volt. A Csoport 2023. első három negyedévében 421,3 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, konszolidált EBITDA-ja 147,5 milliárd forintot tett ki, míg a működési cash-flow 101,5 milliárd forint volt. A Cégcsoport vételár-allokációs hatásoktól megtisztított korrigált adózott eredménye 10,7 milliárd forint volt.
2023. 12. 02. 17:00
Megosztás:

Ezen a napon lehet még utoljára 2023-as feltételekkel leszerződni a babaváró hitelre

Azoknak a pároknak, akik még a jelenlegi feltételekkel szeretnének babaváró hitelt felvenni, legkésőbb december 16-ig be kell nyújtaniuk az igénylésüket, máskülönben kicsúszhatnak a határidőből. Ez azokat érintheti hátrányosan, ahol a feleség már elmúlt 29 éves, ám még nem töltötte be a 41. életévét, hiszen ők 2024-től már nem lesznek jogosultak a támogatott hitelkonstrukcióra. A Bankmonitor szakértői szerint azonban az igénylést semmiképpen sem szabad az utolsó pillanatra hagyni, mert például egy esetleges hiánypótlás meghosszabbíthatja a bírálati időt.
2023. 12. 02. 16:00
Megosztás:

272,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredménnyel zárta az első három negyedévet az MBH Bank

Stabilan növekvő pénzügyi eredményekkel zárta az év első kilenc hónapját, ezen belül pedig a harmadik negyedévet az MBH Bank. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett eredménykimutatás alapján 2023 harmadik negyedévében közel 107 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el a bank, az első három negyedév korrigált adózás előtti eredménye így 272,3 milliárd forintot tett ki. A féléves adathoz képest a társaság mérlegfőösszege 2,4%-kal emelkedett, összesen közel 10 737 milliárd forintra. Az MBH Bank kiemelkedő jövedelemtermelő képesség mellett, a magas inflációs környezet ellenére is erős költséghatékonysággal, erős tőkehelyzettel, magas likviditási szintekkel, valamint stabil portfólióminőséggel zárta az év első kilenc hónapját.
2023. 12. 02. 15:00
Megosztás:

Szívelégtelenség, amely világszerte hozzávetőlegesen 64 millió embert érint

Van egy betegség, ami világszinten többeket érint, mint a tüdőgyulladás és a szívroham. Ez nem más, mint a szívelégtelenség, amely kevéssé szerepel a köztudatban, így azt is kevesen tudják, hogy világszerte legalább 64 millió ember küzd ezzel a problémával1. Ma Magyarországon megközelítőleg 250-300 ezer beteg szenved szívelégtelenségben, és éves szinten 30-35 ezer főre tehető az újonnan diagnosztizáltak száma[2]. Bár végleges gyógymód egyelőre nem létezik, vannak olyan kezelési lehetőségek, amelyek segíthetnek lassítani a betegség egyes formáinak előrehaladását. Éppen ezért fontos a megfelelő tájékoztatás és párbeszéd kialakítása a betegséggel kapcsolatban, illetve a betegek és az egészségügyi dolgozók támogatása.
2023. 12. 02. 14:00
Megosztás:

Hatósági eljárások indultak az RTL Sztárbox és Reggeli műsorai kapcsán

A „Sztárbox” és a „Reggeli” című műsorszámok egy-egy epizódja miatt is eljárást indít az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület több, külföldi hatóság alá tartozó műsorszám helytelen korhatár-besorolásáról is tájékoztatta az illetékes társszabályozókat.
2023. 12. 02. 13:00
Megosztás: