Oszkó - igazságosabb lesz a vagyonadóztatás

Ismét határozottan cáfolta a pénzügyminiszter, hogy valamennyi ingatlant meg kívánná adóztatni a kormány, úgy vélte, hogy a módosító javaslatok elfogadásával igazságosabb lesz a vagyonadóztatás és megerősítette, hogy erről az adónemről nem folytattak külön egyeztetést az IMF-fel, ez az egész a 2010-es intézkedési csomag része - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)

Oszkó Péter az M1 Napkelte című műsorában szerdán kifejtette: bár a Fidesz kijelentette, hogy megszünteti a vagyonadót, ha módja lesz rá, ezt a miniszter ésszerűtlen lépésnek tartaná. Az, hogy a legnagyobb értékű 200-300 ezer ingatlan adózzon Magyarországon és ebből általános adócsökkentést lehessen végrehajtani, egy jó program, ebből visszatáncolni ésszerűtlen lenne - fogalmazott. A tárca továbbra is 40-50 milliárd forint költségvetési bevétellel számol a vagyonadóból. Félreértésnek nevezte a pénzügyminiszter, hogy az ingatlanoknál változna az adó alapja, megerősítette, hogy az a forgalmi érték marad. Kóka Jánosnak, az SZDSZ frakcióvezetőjének javaslatát, amely már most rögzítené, hogy 2011-től 15 millió forintig szélesítik az alsó szja-kulcs sávját szakmailag helyesnek és a gazdaságot fehérítő lépésnek nevezte. A távhő áfa-kulcsát illetően azt mondta: ez a 2010-es költségvetés tárgyalásakor körvonalazódik. Az MTI korábban úgy értesült, hogy jövő januártól várhatóan a legalacsonyabb áfa-kulccsal adózik a távhőszolgáltatás. A vízközművek privatizációjáról készített tanulmány összeállításában játszott szerepét illetően Oszkó Péter hangsúlyozta, hogy még 2002-ben ügyvédbojtárként vett részt több elméleti lehetőség elemzésében. Ennek akkor semmi gyakorlati jelentősége nem volt, ma azonban valahogy előkerült, és "összeesküvéselmélet" is született: az, hogy "kezdő ügyvéd korom óta mást sem forgatok a fejemben, mint a vízvagyon privatizációját aszerint a modell szerint". Szó nincs erről - erősítette meg, és megismételte: ma nem aktuális bárminemű ilyen privatizációs folyamat, ezért a kormány kifejezetten támogatja Fónagy János (Fidesz) javaslatát a vízvagyon tartós állami tulajdonba sorolásáról. A kríziskezelő alapot firtató kérdésre elmondta, hogy a vagyonosoktól várt felajánlásokból konkrét összeggel nem számoltak, és jelezte: ő is tesz felajánlást. Herczog László szociális és munkaügyi miniszter kedden bejelentette, hogy egymilliárd forintos krízisalap létrehozásáról dönt szerdai ülésén a kormány, a számítások szerint az összeg a leghátrányosabb helyzetű 30 ezer családnak képes egyszeri segítséget nyújtani. A kormány reményei szerint a krízisalap adományokkal is bővülni fog - jelezte kedden Herczog László.

Eljött a Vidéki Otthonfelújítási Támogatás utolsó napja

A preferált kistelepüléseken elérhető felújítási támogatást 2026. június 30-ig lehet igényelni. Mit tehetnek még az érdeklődők az utolsó napon? És mi marad azok számára, akik lecsúsztak a lehetőségről?
2026. 06. 30. 16:00
Megosztás:

Hadat üzent az építőipari csalóknak egy győri cég

Bár az úgynevezett készházépítési piacot megrázták a sokmilliós csalássorozatokról és szélhámos generálkivitelezőkről szóló hírek, a helyzet lehetőséget is teremt arra, hogy az építőipari szegmens hiteles szereplői felhívják a figyelmet a technológia előnyeire, és szakmai támpontokat adjanak a potenciális megrendelőknek.
2026. 06. 30. 15:30
Megosztás:

Kiszáradt csapok Pest vármegyében: a hőség csak felszínre hozta a vízhálózat bajait

Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol folyamatosan kiszolgálni a lakosságot.
2026. 06. 30. 15:00
Megosztás:

Stabilcoin-fragmentáció: a jegybankok visszavennék az elszámolás irányítását

A stabilcoinok eredetileg azt ígérték, hogy a dollár, a font és más hagyományos pénzek digitális változatai gyorsan, olcsón és határok nélkül mozoghatnak majd a blokkláncokon. Ehelyett egyre több kibocsátó, hálózat, csomagolt token, eltérő fedezeti modell és szabályozási rendszer jelent meg. A jegybankok attól tartanak, hogy a növekvő fragmentáció likviditási szigeteket, működési kockázatokat és akár monetáris politikai problémákat is okozhat. A válaszuk a tokenizált bankpénz és egy olyan programozható elszámolási infrastruktúra lehet, amelynek végső alapját továbbra is a jegybankpénz adja.
2026. 06. 30. 14:30
Megosztás:

Szigorodó szabályozás mellett sem hátrálnak a magyar kriptobefektetők

A Lightyear európai befektetési platform új kutatása szerint a magyar befektetők körében továbbra is erős a kriptovalutákba vetett bizalom. A 2026 májusában 500, 18–64 éves magyar befektető körében végzett felmérés eredményeiből egy egyre érettebbé váló piac rajzolódik ki, ahol a hosszú távú meggyőződés felülírja a rövid távú megingásokat. Ezt a képet a Lightyear saját platformjának adatai is megerősítik, mivel az EU-s kriptovaluta-felhasználói diverzifikált, hosszú távú befektetői bázisnak bizonyulnak.
2026. 06. 30. 14:00
Megosztás:

Van magyar munkaerő? - Mit tanultunk 180 000 rugalmas munkavállalótól

Az elmúlt hetek vendégmunkás-vitáinak egyik legtöbbször ismételt mondata, hogy "nincs bevethető magyar munkaerő". A kijelentés első hallásra tényszerűnek hangzik, valójában azonban egy rejtett feltételezést tartalmaz: csak azt tekinti munkaerőnek, aki a hagyományos, teljes munkaidős foglalkoztatási modellben azonnal munkába állítható.
2026. 06. 30. 13:30
Megosztás:

Mégsem volt garantált az Allegro árgaranciája

42,5 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Allegro webáruház működtetőjére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt. A lengyel vállalkozás jelentős információkat hallgatott el árgarancia szolgáltatásának korlátaival kapcsolatosan, ezzel olyan döntésekre késztetve a fogyasztókat, melyeket egyébként nem hoztak volna meg. A cég az eljárás során együttműködött a GVH-val.
2026. 06. 30. 13:00
Megosztás:

Kettős képet mutatnak a középkorú magyarok megtakarításai

A 30–59 éves magyarok 19 százaléka csak akkor tud félretenni, ha egyszerre nagyobb összeghez jut, miközben további 19 százalék egyáltalán nem tud megtakarítani. Ugyanakkor stabilan mintegy minden harmadik középkorú már a hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget – derül ki a K&H biztos jövő kutatásának második negyedéves eredményeiből. A rendszeres, tudatos megtakarítás továbbra sem általános, ráadásul jelentős különbségek látszanak jövedelem, végzettség és lakóhely szerint is.
2026. 06. 30. 12:30
Megosztás:

Ilyen hitelkamatokkal melegítenek a bankok az MNB újabb nyári vágásaira

Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzéséből.
2026. 06. 30. 12:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet: változik a Babaváró, hosszabbítják a kamatstopot a Diákhitelnél

Megjelent a Magyar Közlönyben: fél évvel meghosszabbítják a szabad célú diákhitelre érvényes kamatstopot. De azok is átmenetileg fellélegezhetnek, akik Babavárót vettek fel és nem született meg időben a baba.
2026. 06. 30. 11:30
Megosztás:

Megfőtt az Ethereum aranytojást tojó tyúkja? Egyre többen aggódnak a DeFi jövője miatt

Az Ethereum értékének egyik legfontosabb pillére évek óta a decentralizált pénzügyi (DeFi) ökoszisztéma, amely a kriptopiac legnagyobb blokkláncon működő hitelezési és kereskedési hálózatát jelenti. Bár a szektor továbbra is piacvezető, egyre több befektető teszi fel a kérdést: vajon megtorpant az Ethereum növekedése, vagy csak átmeneti visszaesésről van szó?
2026. 06. 30. 11:00
Megosztás:

Enyhe hozamemelkedés és jegybanki függetlenségi jelzések a globális kötvénypiacokon

Az amerikai államkötvény-hozamok hétfőn enyhén emelkedtek, mivel a hétvégi amerikai–iráni támadásokat követően nőtt a kőolaj ára. Az irányadó, 10 éves amerikai államkötvény hozama 0,6 bázisponttal 4,378%-ra emelkedett, miután előzőleg három egymást követő héten csökkent.
2026. 06. 30. 10:30
Megosztás:

Bár kérdéses az eheti amerikai-iráni tárgyalás kimenetele, optimisták voltak az amerikai befektetők

Az amerikai részvények hétfőn éles emelkedéssel zártak, a Nasdaq 2,1%-kal, az S&P 500 1,2%-kal zárt feljebb, míg a Dow 0,6%-os emelkedéssel történelmi zárócsúcsot ért el, mivel a hétvégi amerikai–iráni feszültségek enyhültek, és a nagy technológiai részvények a korábbi eladási hullám után erősödtek.
2026. 06. 30. 10:00
Megosztás:

Kétélű fegyver az erős forint: nyernek a fogyasztók, veszítenek az exportőrök

A forint idei közel 10 százalékos erősödése az importköltségek csökkenésével mérsékelte az inflációt, ugyanakkor kedvezőtlenül érintette az exportorientált ipari vállalatok jövedelmezőségét, és a nagyobb szolgáltatócégek nyereségét is csökkentette - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. kedden megjelent elemzésében.
2026. 06. 30. 09:30
Megosztás:

Stagnált az európai részvénypiac a hét első napján, javult a gazdasági hangulat az eurózónában

Az európai részvénypiacok hétfőn stabilak maradtak, miközben a befektetők a Közel-Keleten kötött ideiglenes tűzszünet tartósságát mérlegelték azt követően, hogy az Egyesült Államok és Irán megállapodott a legutóbbi harcok leállításáról. A páneurópai STOXX 600 index alig mozdult a hét első napján, a nagyobb nemzeti indexek közül a Dax, a CAC 40 és az FTSE 100 is 0,2%-kal csökkent.
2026. 06. 30. 09:00
Megosztás:

Ma is rendkívül erős UV-B-sugárzás várható

A figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható kedden - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 06. 30. 08:30
Megosztás:

Így teljesített a forint kedd reggelre

Vegyesen alakult a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 30. 08:00
Megosztás:

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről dönthet a parlament

Dönthet a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló, valamint a polgármesteri és vármegyei közgyűlési elnöki javadalmazás korlátozásával összefüggő törvényjavaslatokról az Országgyűlés kedden. A képviselők elkezdik az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát előkészítő törvényjavaslat vitáját.
2026. 06. 30. 07:30
Megosztás:

Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás

Nyomatékosan felhívta a víztakarékosságra a szolgáltatási területén működő önkormányzatok és a lakosság figyelmét a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. hétfőn a honlapján, jelezve: pénteki felhívásuk óta a vízfelhasználásban nem csökkenést, hanem növekedést tapasztaltak, ezért a lakossági alapellátás érdekében azonnali vízkorlátozásra van szükség.
2026. 06. 30. 07:00
Megosztás:

Saylor bitcoinos stratégiája célkeresztben: a Ripple vezére szerint a túlzott tőkeáttétel árt a kriptopiacnak

A kriptovaluták jövőjét nem a pénzügyi trükkök, hanem a valódi felhasználási érték határozza meg – erről beszélt Brad Garlinghouse, a Ripple vezérigazgatója a CNBC műsorában, ahol élesen bírálta Michael Saylor és a Strategy bitcoinra épülő üzleti modelljét.
2026. 06. 30. 06:30
Megosztás: