Így készüljünk fel biztonságosan az üdülésre – a csalók sosem mennek szabadságra?

Javában tombol a nyár, és vakáció alatt előfordul, hogy kevésbé vagyunk szigorúak a pénzügyek terén. Többen külön spórolnak erre a néhány hétre, hogy ebből fedezzék az utazásunkat és a nyaralás alatti kiadásainkat. Azonban pihenés közben is fontos, hogy ügyeljünk adataink biztonságára. Összeszedtük, mire érdemes figyelni az utazás előtt és mi a teendő, ha mégis csalás áldozatává válunk.

Így készüljünk fel biztonságosan az üdülésre – a csalók sosem mennek szabadságra?

A csalók sosem mennek szabadságra. A Magyar Nemzeti Bank friss adatai szerint 2024 első negyedévében emelkedett a nem kártyához kapcsolódó és a fizetési kártyákkal elkövetett csalások száma is. Pozitív tendencia azonban, hogy alkalmanként kevesebbet emelnek le az áldozatok számlájáról.

Az elektronikus pénzforgalomban bekövetkezett, háztartásokat érintő visszaélések összértéke 5,4 milliárd forint volt, ami 5,39 százalékos növekedést jelent 2023 utolsó negyedévéhez képest. Alkalmanként átlagosan 1 millió 269 ezer forintot csaltak ki az áldozatoktól, ami csökkenést jelent az előző negyedévi 1 millió 456 ezer forinthoz képest. A legjellemzőbb visszaélési módszerek a pszichológiai manipuláció (47,2%) és az adathalászat (26,6%). Szintén gyakoriak a számlához történő közvetlen hozzáférés megszerzésével (25,3%) elkövetett csalások is. Mindegyik elkövetési mód esetében az ügyfelek adják ki az adataikat az elkövetőknek, így pedig a csalók könnyen hozzáférhetnek az ügyfelek pénzéhez. A hitelintézetek biztonsági fejlesztési csak, akkor működnek hatékonyan, ha az ügyfelek is vigyáznak az adataikra.

Az OTP Bank első féléves adatai szerint a teljes ügyfélkár felét (54%) a bank nevében történő fiktív hívásokkal csalják ki a szélhámosok. Ezen felül több olyan népszerű csalási forma is terjed, amelyeknek könnyebben esnek áldozatul az ügyfelek a készülődés vagy a vakáció alatt.

A Magyar Nemzeti Bank adataiból kitűnik, hogy az ügyfelek és a bankok egyre jobban szűrik a csalók akcióit. Az utolsó negyedévben több mint 7 ezer sikertelen visszaélési kísérlet volt, ami több mint kétszerese az egy évvel korábbinak. Fontos, hogy a számlatulajdonosok is minden óvintézkedést megtegyenek pénzük biztonságáért.

Sonjic László, az OTP Bank Bankbiztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója kiemelte, az OTP Bank folyamatosan fejleszti rendszereit, hogy naprakész megoldásokkal biztosítsa ügyfelei védelmét.

Számos olyan eszköz áll rendelkezésre, amelyek segíthetnek megvédeni az ügyfeleknek a pénzünket:

-    Biometrikus azonosítás: Az ügyfeleknek az OTP MobilBankban lehetőségük van, hogy engedélyezzék ezt a funkciót, ezt követően arcfelismeréssel vagy ujjlenyomat-olvasó segítségével léphetnek be a MobilBankba, vagy hagyhatják jóvá internetes vásárlásainkat. További védelmet nyújt, ha ezt a módot használják internetbanki belépéshez is, push értesítéssel vagy QR-kóddal.

-    Napi limit beállítás: Tartsuk alacsonyan a napi limiteket. Mobilbankban, illetve internetbankban egyaránt igény szerint módosíthatják az ügyfelek az ATM készpénzfelvételi, a vásárlási és a virtuális vásárlási limitet is. Sőt, már a napi átutalás plafonját is meghatározhatják. Az induló alapbeállítás szerinti napi egymillió forintos maximumot minden, OTP MobilBankot használó ügyfél meg tudja változtatni, szükségleteihez tudja igazítani.

-    Banki hívás ellenőrzése: Az ügyfelek a OTP MobilBankba belépve, hívás közben a Profil menüpontra (a saját nevük melletti ikonra) kattintva megnézhetik, hogy valóban a hitelintézet munkatársával beszélnek-e. Az új funkcióval a banki hívás időpontja, a hívószám, valamint az ügyfélszolgálati azonosító is ellenőrizhető.

-    Területi Korlátozás: Állítsuk be a külföldi használat korlátozását attól függően, hogy épp hol tervezzük használni készpénzfelvételre vagy vásárlásra. Hosszabb külföldi nyaralás előtt jelentsük be határon túli tartózkodásunkat, hogy a bank nagyobb sikerrel tudja kiszűrni a visszaélés gyanús tranzakciókat.

-    WebKÁRTYA: Kezeljük elkülönítve az internetes vásárlásra szánt összegeket. Egy virtuális kártyára, alszámlára díjmentesen átvezethetjük azt az értéket, amennyit éppen el szeretnénk költeni online.

-    Mentsük el a telefonunkba az OTP Bank bármikor hívható telefonszámát (+36 1 366 6000), hogy szükség esetén kéznél legyen.

„Csalás esetén haladéktalanul jelezzük az incidenst a bank felé. Csak úgy csökkenthetjük a csalók által okozott károk mértékét, ha a lehető leggyorsabban reagálunk. Ezért kulcsfontosságú, hogy az ügyfelek naprakészen kövessék számlájukat. Ebben segít az OTP MobilBank azonnali értesítés funkciója és a könnyen elérhető egyenlegkimutatás. A meglévő és az új védekezési megoldások mellett a legfontosabb, hogy az ügyfelek ne adják ki saját banki adataikat” –hangsúlyozta Sonjic László.

A tájékoztatás nem teljes körű, ezért további részletekről kérjük, tájékozódj az OTP Bank honlapján (www.otpbank.hu) közzétett üzletszabályzatokból és hirdetményekből.a


Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás:

Több lábon állnának a magyarok: ezekkel a szakmákkal szereznének pluszjövedelmet

Egyre többen keresnek olyan képzéseket, amelyekkel a főállásuk mellett is pénzt kereshetnek. A digitális szakmák mellett a szépségipari, ingatlanpiaci és építőipari területek is lehetőséget kínálnak arra, hogy valaki fokozatosan építsen fel egy második bevételi forrást. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint sokan már nem feltétlenül teljes karrierváltásban gondolkodnak: először mellékállásban próbálnák ki magukat egy új területen.
2026. 10. 11. 07:00
Megosztás:

Svájci támogatásból alakítanak ki palliatív ellátási egységet a nyíregyházi kórházban

Több mint 198 millió forint összköltségű projekt keretében alakít ki integrált palliatív ellátási egységet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház - közölte a gyógyintézmény az MTI-vel.
2026. 10. 11. 06:00
Megosztás: