Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén
György István hangsúlyozta, hogy a kormányablakokban ezen a két napon kizárólag személyiokmány-ügyintézésre lesz lehetőség, ami vonatkozik arra is, ha valaki nem találja a személyi igazolványát, és nem áll rendelkezésére útlevél vagy jogosítvány sem. Ebben az esetben az ügyfél ideiglenes személyi igazolványt tud készíttetni, amellyel részt tud venni a választáson.
Az államtitkár azt is elmondta, hogy a személyi igazolványon kívül lakcímkártyát is ki tudnak állítani a kormányablakokban azok számára, akik ezt igénylik.
Felhívta a figyelmet arra: akik az új lakcímükön szeretnének szavazni április 12-én, azoknak legkésőbb április 10-én, pénteken reggel 9 óráig kell új lakcímet létesíteniük a kormányablakban.
Hozzátette: ez esetben az érintettek már az új lakcímükön tudnak a névjegyzékbe kerülni és szavazni. Ha azonban nem kezdeményezi valaki új lakcím létesítését, akkor csak a régi lakhelyén élhet a szavazati jogával.
György István fontosnak nevezte, hogy ezen a két napon kizárólag bankkártyával tudnak fizetni az ügyfelek, hiszen a postahivatalok nem lesznek nyitva, ahol csekkes fizetésre nyílna lehetőség.