Így tudósított a nagyvilágról a hazai sajtó negyvenöt éve és ma

Már saját országunknál is többször olvashatunk az Egyesült Államokról a hazai, geopolitikával foglalkozó híradásokban, pedig a magyar sajtó négy és fél évtizede még csak mutatóban tudósított az ifjabb kontinens híreiről. Ezzel párhuzamosan számos, egyre jelentősebb népességű afrikai és ázsiai régió egyáltalán nem kap helyet a hazai médiában – egyebek között ez derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányából, amely saját kutatási eredményeit egy 1979-es UNESCO-felméréssel összevetve azt vizsgálta, miképp változtak meg napjainkra a hazai geopolitikai tudósítások földrajzi és tematikai preferenciái.

Így tudósított a nagyvilágról a hazai sajtó negyvenöt éve és ma

1979 – a hidegháború csúcspontja. Az év nagy horderejű eseménye volt a Szovjetunió afganisztáni bevonulása, az iráni forradalom győzelme, a hatalmas olajárdrágulás és a hazánkban hirtelen megugró infláció. Az UNESCO ekkor készített átfogó felmérést arról, hogyan és milyen gyakorisággal jelentek meg a világ egyes részei – többek között – a magyar médiumok geopolitikai tudósításaiban, a fő kérdés pedig az volt, mely régiók a leginkább felül- vagy alulreprezentáltak a hazai híradásokban. A világszervezet két héten át vizsgálta az országban akkoriban megjelenő tudósításokat, kielemezve több mint tízezer hírt. Ezt a felmérést ismételte meg azonos módszertannal, de az online hírportálokkal kiegészítve a médiahatóság az idei január második és harmadik hetén.

A Föld népessége 1979 óta csaknem megduplázódott. Nagymértékben jellemzően inkább a fejlődő országok lélekszáma tudott növekedni. Az NMHH elemzése szerint a gyarapodó harmadik világról ennek ellenére egyre kevesebbet, míg az arányaiban fogyatkozó nyugati régiókról egyre többet tudósítanak a hazai híradások. A leglátványosabban Észak-Amerika megjelenései ugrottak meg: 1979-ben még csupán a magyar geopolitikai tudósítások 6 százaléka kapcsolódott a kontinensrészhez, 2024-ben azonban már 20 százalékuk ezzel a területtel foglalkozott. 

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a hírek középpontjában napjainkban leggyakrabban az Amerikai Egyesült Államok áll: az államszövetség a két 2024-es tárgyi héten összesen 720 tudósításnak adta a fő helyszínét – míg Magyarország csupán 613-nak. A tíz leggyakoribb szereplő között volt még Ukrajna 182, Oroszország 103, valamint Izrael és Palesztina 129 említéssel. Eközben például Szudánnal kapcsolatban – ahol a kutatás készítésekor épp egy nagy háború dúlt – semmilyen tájékoztatás nem jelent meg, de általánosságban is elmondható, hogy a legtöbb afrikai országról egyáltalán nem, vagy csak elvétve olvashattak tudósításokat a magyarok: a hírek 71 százaléka már 1979-ben fejlett területeket mutatott be, 2024-ben pedig 81 százalékra nőtt ezek aránya, még inkább háttérbe szorítva a világ elmaradottabb részeit.

Az UNESCO-kutatás magyarországi vezetője, Terestyéni Tamás akkoriban azzal magyarázta a jelenséget, hogy a világnak vannak olyan geopolitikai térségei, amelyek eseményei és kapcsolatai jelentősebb mértékben befolyásolják a világ sorsának alakulását, mint más térségekéi. A történelmi fejlődés jelenlegi szakaszában ilyen térség Észak-Amerika és Nyugat-Európa is, így bizonyos mértékig természetes, hogy a külföld figyelme erőteljesebben irányul ezen területekre.

A médiahatóság kutatásából az is kiderült, hogy a negyvenöt évvel ezelőtti 31 százalékról napjainkra 35 százalékra nőtt a külfölddel foglalkozó hírek részaránya. Ezzel párhuzamosan a Magyar Távirati Iroda (MTI) jelentősége visszaszorult: az állami hírügynökség 1979-ben még a külföldi hírek 16 százalékának volt a forrása, ez az arány azonban mára 8 százalékra feleződött. Megjegyzendő, hogy a hírügynökségek szerepének visszaszorulása általános világtendencia az alternatív hírforrások megjelenése következtében. A tanulmány azt is megállapította, hogy a nyomtatott sajtóban a forrásmegjelölés mára gyakoribbá vált, mint korábban, a tévében és a rádióban azonban továbbra is meglehetősen sokszor előfordul, hogy egyáltalán nem azonosítható be egy-egy hír forrása.

A külföldi hírek leggyakoribb témái mind negyvenöt éve, mind napjainkban az államokon belüli politika és a fegyveres konfliktusok voltak, ám a katasztrófák, természeti csapások és környezetszennyezés témakörében megjelent hírek aránya jelentősen növekedett: 1979-ben még a tudósítások csupán 3 százaléka, napjainkban azonban már 12 százaléka szólt ezekről. Mindeközben a szociális viszonyokról szóló híradások szinte teljesen elvesztek, és az államok közötti diplomáciai kapcsolatok témája is a háttérbe szorult.

A magyarországi rendszerváltoztatás lenyomata szembetűnő a hazai tömegtájékoztatásban. Negyvenöt éve Magyarország még a szovjet blokkhoz tartozott, így a hazai tudósítások oroszlánrésze a Föld ezen szegletéhez kötődött. 2024-ben az ország politikai, gazdasági és katonai szövetségei egyaránt a Nyugathoz köthetők, így az újságíróink is elsősorban ezen területek eseményeiről tájékoztatnak, a volt szovjet blokkról szóló információk pedig csaknem kizárólag az orosz–ukrán háborúra és a konfliktus különböző vetületeire koncentrálnak.


A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás: