Ingyenes képzésekkel segítik a kkv-kat a közbeszerzésekben

Ingyenes képzések indulnak mikro, kis- és közepes vállalkozásoknak, hogy a megszerzett ismeretek segítségével aktív szereplőivé váljanak a közbeszerzési piacnak - mondta a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeletért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Ingyenes képzésekkel segítik a kkv-kat a közbeszerzésekben

Kretter Diána kiemelte, a projekt a Miniszterelnökség és az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. konzorciumában valósul meg a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszközből származó 408,381 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból.

Közölte, az a céljuk, hogy a képzésbe legalább 2200 kkv-t vonjanak be, de reményeik szerint ez a szám lényegesen magasabb lesz 2026. tavaszáig, a projekt zárásáig.

A jelentkező vállalkozásokat alapvetően e-learning formában oktatják, de lesznek jelenléti képzések is. Az online képzési felület a kkvkepzes.gov.hu oldalon érhető el.

Annak érdekében, hogy a kkv-k nagyobb arányban és sikeresen vehessenek részt a közbeszerzésekben, a képzés négy modulja magában foglalja az ajánlattétellel, a jogorvoslattal, a közbeszerzési szerződések teljesítésével és az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (EKR) használatával összefüggő legfontosabb ismereteket - ismertette a helyettes államtitkár.

Gyimesi László, az Új Világ Nonprofit Szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a cég a Miniszterelnökséggel kooperációban fejleszti és üzemelteti az EKR-t. A közbeszerzések minden mozzanata ebben a 2018. óta működő rendszerben zajlik, amely 5 éves fennállása alatt több mint 50 ezer közbeszerzést bonyolított le.

A mostani projektben arra törekszenek, hogy ezt a rendszert még jobban megismertessék a vállalkozókkal Magyarországon - fűzte hozzá.

A helyszínen kiadott közlemény szerint a program mindazokat a gazdasági szereplőket célozza, amelyek készek a közbeszerzési piacon árukat, szolgáltatásokat, építési beruházásokat kínálni, függetlenül attól, hogy korábban már részt vettek-e közbeszerzési eljárásban vagy ezután kívánnak a piacra lépni. Az ingyenesen elérhető képzések hozzájárulnak a kkv-k közbeszerzéseken való könnyebb részvételéhez, eredményes szerepléséhez, így a program fejleszti a magyarországi közbeszerzési versenyt és csökkenti az egyajánlatos eljárások számát.

A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak – áprilisban 14%-kal többet költöttek a kártyabirtokosok mint egy évvel korábban

A kormány azon dolgozik, hogy a magyar családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak költeni akár utazásra, kikapcsolódásra is. A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyával is kiemelten támogatja, amely a hazai turizmus teljesítményéhez is érdemben hozzájárul.
2025. 05. 31. 15:00
Megosztás:

A kőolaj árfolyama csökkent, szombaton lesz a sorsdöntő OPEC ülés

A kőolaj ára esett, miután a globális nyersolaj piacon erős a félelem az OPEC szombati döntése miatt.
2025. 05. 31. 14:00
Megosztás:

Jamie Dimon újra beleszállt a Bitcoinba: "Tartalékoljunk tankokat, ne kriptót!"

Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója ismét nem finomkodott, amikor a Bitcoin jövőjéről kérdezték. Bár bankja most már lehetővé teszi ügyfeleinek a BTC-vásárlást, Dimon saját álláspontját nem rejtette véka alá: szerinte Amerikának nem digitális eszközökbe, hanem fegyverekbe és nyersanyagokba kellene fektetnie, ha valóban a nemzetbiztonság érdekli.
2025. 05. 31. 13:00
Megosztás:

Belerokkan az USA a magas kamatú államadósságba?

Gyakorlatilag már jó ideje az év eleji árfolyam környékén oszcillál az S&P500 index, azaz öt hónap után – jó nagy kilengések közepette – visszajutottunk oda, ahol kezdtünk.
2025. 05. 31. 12:00
Megosztás:

Zsarolóvírus-háború a digitális alvilágban – A DragonForce mindent visz?

Új király születik a kiberbűnözők világában? A DragonForce nevű csoport nem csak cégeket támad, de rivális zsarolóvírus-bűnbandákkal is háborúzik a digitális trónért.
2025. 05. 31. 11:00
Megosztás:

Milyen lesz a világ 1000 év múlva? Kiderül az időkapszulából

Milyennek képzeled a világot 1000 év múlva? Milyen érzés a jövővel kommunikálni? Mi a leglényegesebb tennivalóink az emberiség fennmaradása érdekében? Többek között ezekre a kérdésekre adott válaszok kerültek abba az 1000 év múlva felbontandó időkapszulába, amelyet a Szépművészeti Múzeumban vasárnap záró Agnes Denes-kiállítás záróprogramjaként helyeztek el pénteken a Városligetben.
2025. 05. 31. 09:00
Megosztás:

Továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat.
2025. 05. 31. 08:00
Megosztás:

Stabil növekedési pályán a 4ig: erős első negyedéves számokat publikált a cégcsoport

A 4iG Csoport kedvező első negyedéves eredményekről számolt be ma közzétett gyorsjelentésében, amelyet a transzformációs programból származó szinergiák és a távközlési, valamint az informatikai üzletágak jelentős eredményei és javuló működési hatékonysága támogattak.
2025. 05. 31. 07:00
Megosztás:

Többet kerestek az amerikaiak, de a költekezés visszafogott maradt

Az Egyesült Államokban a személyi jövedelmek áprilisban 0,8%-kal nőttek az előző hónaphoz képest, ami meghaladta a piac 0,3%-os várakozását.
2025. 05. 31. 06:00
Megosztás:

Trumpnak elgurult a gyógyszere: Kínának támad

Az amerikai elnök a közösségi oldalán azzal vádolta meg Kínát, hogy megsértette a május elején kötött megállapodást, ami 145%-ról 30%-ra csökkentette a kínai termékekre kivetett amerikai importvámot.
2025. 05. 31. 05:00
Megosztás:

A bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult a kamatstop miatt

A Magyar Bankszövetség több tagja az Alkotmánybírósághoz fordult, hogy állapítsa meg a lakossági kamatstopként ismert szabályozás alaptörvény-ellenességét - közölte a bankszövetség pénteken az MTI-vel.
2025. 05. 31. 04:05
Megosztás:

Balatoni büfét vennél még a nyár előtt? - mutatjuk mi a kínálat!

Jobban járhat az, aki idén akarna belevágni egy étteremvásárlásba vagy büfébérlésbe, legalábbis ami a bérleti vagy eladási árakat illeti.
2025. 05. 31. 03:00
Megosztás:

Mikor vegyük meg az EURÓT a nyaraláshoz? Árfolyam előrejelzés

Az EKB várhatóan 2025. június 5-én 25 bázisponttal csökkenti az alapkamatot, 2,00%-ra, ami a hetedik egymást követő kamatcsökkentés lenne egy év alatt. Ugyanakkor a júliusi ülésen valószínűleg szünetet tartanak a kamatcsökkentési ciklusban, mivel az infláció csak kissé haladja meg a 2%-os célt, és az alapkamat közelít a semleges szinthez.
2025. 05. 31. 02:00
Megosztás:

Ön melyik évben lett nyugdíjas? Annál szegényebb, minél régebben, mutatjuk miért

Minél régebben vonult valaki nyugdíjba, annál nehezebb anyagi helyzetbe kerül. MASZSZ: A választások előtti egyszeri támogatás helyett rendszerszintű nyugdíjreformra van szükség!
2025. 05. 31. 01:00
Megosztás:

Pakisztán Bitcoin tartalékot tervez – Mely kriptók érdemesek most a befektetésre?

A Las Vegasban megrendezett Bitcoin 2025 konferencián a pakisztáni kriptotanács vezetője, Bilal Bin Saqib alátámasztotta, hogy Pakisztán fővárosa, Iszlámábád stratégiai Bitcoin-tartalékot fog létrehozni.
2025. 05. 31. 00:01
Megosztás:

Több mint 15 milliárd forint osztalékot fizet a Telekom macedón leányvállalata

A Magyar Telekom leányvállalata, a Makedonski Telekom AD– Skopje pénteki közgyűlésén a 2024. üzleti év után 2,38 milliárd macedón dénár (2025. május 29-i árfolyamon számolva mintegy 15,65 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről határozott - közölte a cég a tőzsde honlapján pénteken.
2025. 05. 30. 23:00
Megosztás:

Az IFUA Horváth Zöld Kerék díj idei nyertese az UBM Csoport és a K&H Csoport

2025-ben az UBM Csoport és a K&H Csoport nyerte el az IFUA Horváth Zöld Kerék díjat. Ez a díj hazai szervezetek környezeti fenntarthatósági törekvéseinek üzleti irányítási megoldásait ismeri el. A pályázatok elbírálásában az IFUA Horváth szakemberei mellett a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) vezetői is részt vettek.
2025. 05. 30. 22:00
Megosztás:

Beszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.
2025. 05. 30. 21:00
Megosztás:

Stratégiai cél, hogy Magyarország a burgonyatermesztés területén önellátóvá váljon

Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a belföldi burgonyatermesztés megerősítését, a gazdálkodók támogatását és az önellátás elérését – jelentette ki Hubai Imre, a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára a Mindent a burgonyáról című szakmai konferencián pénteken az AM pénteki közleménye szerint.
2025. 05. 30. 20:00
Megosztás:

Kezdő vállalkozások támogató központ nyílt Erdélyben

Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt meg pénteken az erdélyi Sepsiszentgyörgyön, a Start Venture Studio (Start VS) feladata, hogy segítse a helyi startup-cégek nemzetközi terjeszkedését – tájékoztatta a szervezet pénteken az MTI-t.
2025. 05. 30. 19:30
Megosztás: