Ismét 10 százalék felett a brit infláció

Ismét tíz százalék fölé, a nyáron egyszer már elért 40 évi rekordra gyorsult szeptemberben az éves brit infláció, amelynek fő hajtóereje az élelmiszerárak emelkedése volt.

Ismét 10 százalék felett a brit infláció

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói áremelkedés (CPI) a múlt hónapban 10,1 százalékos volt az egy évvel korábbi szinthez mérve. Augusztusban 9,9 százalék volt a tizenkét havi brit infláció.

Legutóbb júliusban mértek a szeptemberivel megegyező ütemű, 10,1 százalékos éves inflációt Nagy-Britanniában. Ez az ütem a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött. A modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján legutóbb több mint negyven éve, 1982 januárjában volt ennél magasabb az éves brit infláció, 11 százalék körüli ütemmel.

Az ONS szerdai beszámolója szerint a szeptemberi infláció teljes kosarának átlagán belül immár nem az energiahordozók, hanem az élelmiszerek inflációja volt a fő hajtóerő. A statisztikai hivatal kimutatása alapján az élelmiszerek és az üdítőitalok kiskereskedelmi ára átlagosan 14,6 százalékkal volt magasabb szeptemberben, mint a tavalyi azonos hónapban.

Az ONS hangsúlyozza, hogy az élelmiszerek inflációja 14 hónapja folyamatosan gyorsul, és a jelenlegi áremelkedési ráta 1980 áprilisa óta, vagyis több mint 42 éve a legmagasabb. A közlekedési költségek emelkedési üteme - amelynek legfőbb egyedi összetevője az üzemanyagár - ugyanakkor jelentősen lassult. A statisztikai hivatal adatai szerint a közlekedési ágazat árai éves összevetésben átlagosan 10,9 százalékkal emelkedtek szeptemberben az augusztusi 12,4 százalékos, a júliusban mért 15,1 százalékos és a júniusban elért 15,2 százalékos éves drágulás után. Az üzemanyagárak a júliusi 43,7 százalékos és az augusztusi 32,1 százalékos éves emelkedés után szeptemberben 26,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Az ONS szerdai kimutatása szerint a motorbenzin literenkénti kiskereskedelmi átlagára szeptemberben 8,7 pennyvel (41 forinttal), a dízelüzemanyag 5 pennyvel (24 forinttal) volt alacsonyabb, mint augusztusban. A motorbenzin literje szeptemberben átlagosan 1,6650 fontba (790 forintba), a dízelüzemanyagé 1,8160 fontba (861 forintba) került Nagy-Britanniában. Egy évvel korábban literenként 1,3490, illetve 1,3740 fontért árulták a benzint és a gázolajat a brit töltőállomásokon - áll a statisztikai hivatal szerdai ismertetésében. A brit infláció gyorsulása a hivatalos előrejelzések szerint még nem ért véget.

A Bank of England jelenleg érvényes prognózisa szerint az éves összevetésű infláció várhatóan októberben tetőzik 11 százalék környékén, és a következő néhány hónapban is még 10 százalék felett marad, mielőtt csökkenésnek indulna. A brit jegybank inflációs célja 2 százalék, vagyis a jelenlegi tizenkét havi nagy-britanniai inflációs ráta ennek több mint az ötszöröse.


Zalaegerszeg maximum hatszáz millió forintos hitelt venne fel a mentesítésre

Legfeljebb 600 millió forintos, tízéves lejáratú hitelt venne fel Zalaegerszeg önkormányzata a városban azbesztszennyezéssel érintett területek mentesítésére, erről kedden döntöttek a képviselők rendkívüli közgyűlésen.
2026. 11. 04. 00:30
Megosztás:

Gajdos László: jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon

A fokozatosság elve mentén haladva jelentős átalakításokra szorul az erdőgazdálkodás Magyarországon - mondta Gajdos László élő környezetért felelős miniszter a tárca keddi sajtóeseményén Budapesten.
2026. 11. 04. 00:05
Megosztás:

Franciaországban folytatódnak a diáktiltakozások

Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
2026. 11. 03. 23:30
Megosztás:

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz helyzetbe a szerbiai Alta Bank csődje miatt

Orosz állampolgárok ezrei kerültek nehéz anyagi helyzetbe Szerbiában, miután a jegybank visszavonta az Alta Bank működési engedélyét, és az ügyfelek elveszítették hozzáférésüket a számláikhoz. A pénzintézet különösen népszerű volt az Ukrajna elleni orosz invázió kezdete óta Szerbiába költözött oroszok körében.
2026. 11. 03. 23:00
Megosztás:

A NAV elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek ellen

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elindíthatja a vagyonosodási vizsgálatokat a volt és jelenlegi miniszterelnökök, miniszterek, képviselők és államtitkárok ellen - írta Magyar Péter kormányfő a Facebook-oldalán kedden.
2026. 11. 03. 22:30
Megosztás:

Lassult az Otthon Start, mégis rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok

Szeptemberben az idei év második leggyengébb eredményét hozta a magyarországi lakáshitelpiac, ám év/év alapon még így is kétszer annyi lakáshitel fogyott, mint tavaly. A szeptemberi eredménnyel a hitelpiac ezen szegmense az év első kilenc hónapjában meghaladta a 2 200 milliárd forintos kihelyezést, amire még sosem volt példa. A személyi hitelek piaca ugyancsak szépen teljesített a vizsgált időszakban, az idén január-szeptemberi időszakban az újonnan kötött szerződések összege meghaladta az 1 100 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 11. 03. 22:00
Megosztás:

Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás: