Itt a kriptoról is mindent tudó Chat GPT és AI-képgenerátor a Bicasso

Kriptovilággal kapcsolatos, mesterséges intelligencián alapuló chatbotot és ingyenes AI-alapú képalkotó technológiát fejlesztett a Binance. A Bicasso nevű programban olyan alkotásokat hozhatunk létre a mesterséges intelligencia segítségével, amiket eddig inkább csak sci-fikben tudtunk elképzelni.

Itt a kriptoról is mindent tudó Chat GPT és AI-képgenerátor a Bicasso

Egy vadonatúj technológia lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy egy kép, például a profilképük feltöltésével és bizonyos paraméterek megadásával eredeti alkotást hozzanak létre mesterséges intelligencia közreműködésével. Az újdonság, azaz a Bicasso a világ vezető kriptovállalata, a Binance AI-alapú fejlesztése.

12 órán keresztül hozzáférhető

A piacvezető cég a sikeres európai teszt után most világszerte még több ember számára teszi elérhetővő mesterséges intelligencián alapuló NFT-szolgáltatását. A programhoz március 29-én déltől éjfélig, 12 órán keresztül további 100 ezer felhasználó férhet hozzá jelentkezési sorrendben. Ők az általuk feltöltött képet NFT-vé(nem helyettesíthető tokenné) formálhatják, és saját tulajdonukként meg is tarthatják. A Bicasso a képből és a megadott paraméterekből merít ihletet a lehető legjobb eredmény érdekében, ám az alkotás további adatok megadásával tovább finomítható. A kész mű, amely már mindenben megfelel a felhasználó elvárásainak, az alkotási folyamat végén NFT-vé alakítható. Ezeket az NFT-ket a későbbiekben be lehet állítani profilképként, meg lehet osztani a közösségi médiában, de akár a felhasználó digitális pénztárcájába is áthelyezhetők, kereskedni velük azonban nem lehet.  

Nem Picasso, Bicasso

 A Bicasso név a Binance és a Picasso összevonásából született – az elnevezés a szolgáltatás által kínált forradalmian új technológia és a művészet ötvözésére utal. A Bicasso bétatesztként indult a Binance NFT-platformján 2023. március 1-jén, és kezdetben a kriptocég csak korlátozott számú felhasználó számára engedélyezte a felület kipróbálását. Nem sokkal megjelenése után máris óriási kereslet mutatkozott a szolgáltatás iránt, amely mindössze két és fél órán belül teljesítette az előzetesen kitűzött célt, a 10 ezer NFT generálást.

 A globális bevezetés alkalmából a Binance egy exkluzív Bicasso NFT-kollekciót is bemutat. A mesterséges intelligencia által generált macskákat és kutyákat ábrázoló 500 egyedi műalkotást egy ajánlói program részeként ítélik oda a felhasználóknak. Ha valaki tulajdonosa egy ilyen exkluzív NFT-nek, további egyszeri ingyenes lehetőséget kap arra, hogy a Bicasso globális bevezetése során NFT-t generáljon, és tagjává válhat a Binance bétatesztelői közösségének. Ennek révén a későbbiekben az elsők között juthat hozzá az új termékekhez és funkciókhoz.  

Saját chatbot

 Az egyik első termék, amelyet kipróbálhatnak, egy mesterséges intelligencia által vezérelt, a Binance Akadémiába beágyazott chatbot lesz. A fejlett Chat GPT technológiának köszönhetően a chatbot megbízható és naprakész válaszokat ad a felhasználóknak a Web3-ról és a blokklánc-szektorról. Ezáltal – amellett, hogy élőben, valós időben demonstrálja a 21. század egyik legizgalmasabb informatikai vívmányának képességeit – a kriptogazdasággal kapcsolatos megbízható ismeretek terjesztéséhez is hozzájárul.

 „A Binance-nél odafigyelünk felhasználóink visszajelzéseire. Meggyőződtünk róla, hogy pozitív tapasztalatokat gyűjtöttek a tesztverzióról, ezért most globálisan is elindítjuk ezt a szolgáltatásunkat” – mondta Mayur Kamat, a Binance termékvezetője. Hozzátette: a Bicasso egyedülálló lehetőséget kínál az AI és a Web3 előnyeinek egyesítésére, így még tovább tudják fejleszteni az általuk kínált felhasználói élményt.

 A szolgáltatás egyelőre csak angol nyelvű, és a globális bevezetés azokra az országokra értendő, ahol a Binance jelen van. Akinek nem sikerül bekerülnie a most meghirdetett 100 ezer fős keretbe, egy várólistára iratkozhat fel, mivel az elérhetőség a későbbiekben tovább bővül majd.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: