Itt vannak az ország legolcsóbb nyaralói

Hosszú ideje sokkolja a közvéleményt, hogy a Balaton népszerű üdülőhelyein ma már többet kell fizetni az ingatlanok négyzetméteréért, mint a fővárosban. Megnéztük mitől drágább vagy éppen olcsóbb egy nyaraló és hol keresgéljen, aki nem tud tízmilliókat költeni erre a célra.

Itt vannak az ország legolcsóbb nyaralói

Élmények mentén vásárolnak

“Az elmúlt időszakban a piacon nyaralót keresők nagyobb része olyan személy vagy család, akik már rendelkeznek nyaralóval, hétvégi házzal, de szeretnék jobbra cserélni” - összegezte a GDN Ingatlanhálózat tapasztalatait a cég alapító-tulajdonosa, Gadanecz Zoltán.

“Továbbra is a vízparttól való távolság az egyik legfontosabb szempont, de az alacsony rezsi, a nagyobb alapterület és a modernebb épület is számít, ha valaki váltani akar. A vásárlók jelentős része konkrét elképzelésekkel érkezik, azt az ingatlant keresi, ami mindenben megfelel az elvárásainak” - osztotta meg velünk a szakértő. 

Oda megyünk lakni, ahol ismerünk valakit

A lokáció kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont, hogy van-e a környéken ismerős, lesz-e társaság.

“Siófokon konkrétan tudok olyan esetről, ahol azért vett valaki egy konkrét társasházban ingatlant, mert hasonló korú gyerekekkel rendelkező ismerőseinek is ott volt lakása. Ezek zárt kerttel, saját kis játszótérrel rendelkező házak, így a baráti családok számára ideális megoldást jelentenek, hiszen kevesebb fáradtsággal, helyben tudják megoldani, hogy a gyerekek biztonságban, jó társaságban szórakozzanak” - magyarázta a GDN Ingatlanhálózat vezetője. 

Kolóniák a folyóparton

Hasonló a motivációja azoknak a családoknak, baráti társaságoknak, akik folyóparti, gyakran ártéri kisházakat vásárolnak meg, melyeket hétvégi háznak használnak. Itt is jellemző, hogy az első vásárlót néhány éven belül többen is követik az adott környéken.

“A Dráva parton, Vízvár alatt, de a Tisza kisfalvas részein is előfordul hasonló” - számol be tapasztalatairól Gadanecz Zoltán. 

“Ezek az ingatlanok általában néhány millió forintért megszerezhetőek, felújíthatóak, így apró, de komfortos menedéket jelentenek a hétköznapi rutint kis időre maguk mögött hagyni kívánó tulajdonosoknak. Jellemzően a természetközeli élet vonzza azokat, akik itt vesznek nyaralót, mégis fontos számukra, hogy a város maximum egy órás autóútra legyen, a víz pedig lehetőleg a telek végén. Hasonló trendet figyelhetünk meg hazánk festői hegyvidékein is" - magyarázta.

A korona még a Balatoné

Persze a legfelkapottabb, a legtöbbek által vágyott nyaraló még mindig balatoni. Ma egy másfél szobás lakás a tó környéki településeken 40-70 millió között alakul. Itt egyre inkább a kétlakiság jellemző vagyis nem is annyira nyaralót vagy hétvégi házat, hanem egy második otthont vesznek a, nem ritkán, fővárosi családok. 

A legolcsóbbak

A GDN Ingatlanhálózat kínálatában mindkét típusú ingatlanból nagy a választék. A balatoni újépítésű ingatlanok mellett, nyaralónak, víkend háznak, sőt akár hobbikertnek is használható telkeket, épületek is találunk a több ezer ajánlat között. Jelenleg négy olyan hétvégi háznak is alkalmas ingatlan érhető el, amelyeknek 5 millió forint alatt van az irányára.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: