Januártól új, 150 ezer forintos lakhatási támogatással segíti a kormány a magyar fiatalok lakáskörülményeinek javítását

A Kormány kiemelt célja, hogy a magyar fiatalok és a családok számára országszerte biztosítsa a megfizethető lakhatást. Ezért a Kormány, az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv keretén belül, a 35 év alatti fiatal munkavállalók esetében a rendkívül kedvező adózású évi 450 ezer forintban maximalizált béren kívüli juttatási kereten felül, havonta további 150 ezer forintos lakhatási támogatási rendszer kialakításáról döntött.

Januártól új, 150 ezer forintos lakhatási támogatással segíti a kormány a magyar fiatalok lakáskörülményeinek javítását

A megfizethető lakhatás biztosítása a kormány 21 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervének egyik alappillére. Az Akcióterv 11. pontja szerint az otthonteremtést a munkáltató által adható lakhatási támogatáson keresztül is segíteni kell, amelyhez a kormány adókedvezményt biztosít.

A kormány döntése értelmében 2025. január 1-jétől a munkáltató a lakhatási kiadások támogatása érdekében, béren kívüli juttatásként a jelenlegi évi 450 ezer forintos kedvezményes felső értékhatár felett, akár havi 150 ezer forintig, azaz éves szinten maximum 1,8 millió forintig albérleti díj vagy lakáshitel törlesztőrészlet-támogatást utalhat 35 év alatti fiatal munkavállalói számára.

A kormány által biztosított új béren kívüli juttatási forma a SZÉP-kártyához hasonlóan rendkívül kedvező adózás mellett adható, ahhoz hasonlóan kizárólag 15 százalékos SZJA-t és 13 százalékos szociális hozzájárulási adót kell utána megfizetni, azaz összességében mindössze 28 százaléknyi adó terheli. Az új intézkedés a munkáltatók számára is vonzó lehetőséget biztosít munkavállalóik teljesítményének elismerésére, lakhatásuk támogatására.

A juttatás lakáscélú hitel törlesztésére, illetve lakbérfizetésre lesz felhasználható. A munkáltató hiteltörlesztés esetén a szerződés alapján a juttatást közvetlenül a banknak utalhatja, a lakbértámogatás pedig a munkavállaló vagy az ingatlan bérbeadója felé lesz teljesíthető.

A kormány, a fiatalok és a családok lakhatási feltételeinek javítása érdekében további célzott intézkedéseket is bevezet: ilyen a Vidéki Otthonfelújítási Program elindítása, a Széchenyi Pihenő Kártyára érkező juttatások 50 százalékának átmeneti lakásfelújításra való felhasználhatóságának bevezetése, az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélú felhasználásának biztosítása, valamint az új lakóingatlanok értékesítésére vonatkozó 5 százalékos kedvezményes ÁFA fenntartása is. 


AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás:

Fordult a kocka: már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének

Kevesebben terveznek ingatlant vásárolni, miközben az eladási szándék országosan nem változott érdemben – derül ki a Závecz Research ingatlan.com megbízásából készített, 1000 fős mintán alapuló online reprezentatív kutatásából. A szeptemberi felmérésben a 18–79 évesek 7,3 százaléka tervezett vásárlást a következő egy évben, szemben a júniusi 9,7 és a tavaly szeptemberi 10,3 százalékkal. Míg egy éve nagyjából minden tizedik felnőtt ingatlanvásárlásra készült, idén ősszel már csak minden tizennegyedik.
2026. 10. 13. 11:30
Megosztás:

Az IMF javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
2026. 10. 13. 11:00
Megosztás:

Hozamot termelhetnek a Safe tárcákban tartott stabilcoinok

A CoinShares a Safe Labs és a Railnet együttműködésével hozamtermelő stabilcoin-stratégiákat tenne elérhetővé a Safe kriptotárcák felhasználóinak. A konstrukció a professzionális befektetési stratégiákat saját kezelésű pozíciókkal kapcsolná össze: a CoinShares nem venné letétkezelésbe az ügyfelek eszközeit. A hozam ugyanakkor nem garantált, a hozzáférést pedig földrajzi és jogosultsági feltételek korlátoznák.
2026. 10. 13. 10:30
Megosztás:

Gyengült az euró a dollár ellenében; a forint a 365-ös szint alá erősödött az euróval szemben

Továbbra is többéves csúcsok közelében mozognak a hosszú hozamok az eurózónában; a tegnapi kereskedés nem hozott jelentős elmozdulásokat. A francia kötvénypiacon továbbra is nagyon feszült a hangulat, ahol a befektetők a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat és a közelgő elnökválasztás kilátásait mérlegelik, így a francia 10 éves hozam már több mint 140 bázisponttal haladja meg a német 10 évest.
2026. 10. 13. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek, emelkedett a nyersolaj jegyzése

Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető Wall Street-i indexek: a Dow 0,4%-kal emelkedett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a technológiai túlsúlyú NASDAQ 0,4%-kal esett. A befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus kedvezőtlen hétvégi hírei és az emelkedő olajárak alakították, miközben a befektetők fél szemmel már itt a gyorsjelentési szezon híreire figyelnek. A héten több nagybank, köztük a Goldman Sachs, a Citigroup és a JPMorgan teszi közzé eredmény jelentését, ami mellett a szeptemberi inflációs és konjunktúra adatok is érkeznek.
2026. 10. 13. 09:30
Megosztás: