Japán előrehozott választásra készül

Japán mindössze október óta hivatalban lévő miniszterelnöke január 23-án feloszlatja a parlament alsóházát, amit február 8-án előrehozott választások követnek majd. A lépés közel sem kockázatmentes, azonban a kormányzó Liberális Demokrata Párt a várakozások szerint jó eséllyel akár növelheti is a mandátumainak számát, és megerősített választói felhatalmazással folytathatná a növekedéspárti fiskális politikáját. Erre válaszul két ellenzéki párt közös platformra lépve indul majd a választáson, és hogy az új párt vitorlájából kifogja a szelet, Sanae Takaichi az élelmiszerek forgalmi adójának átmeneti csökkentését lebegtette meg. Mindez bár jó fogadtatásra találhat az árak emelkedése miatt aggódó szavazóknál, azonban ahogy az utóbbi napokban a japán hosszú kötvényhozamok emelkedésén is tetten érhető volt, a piaci szereplők egyáltalán nem tűnnek nyugodtnak az új intézkedés esetleges finanszírozásával- és összességében a japán fiskális fegyelemmel kapcsolatban.

Japán előrehozott választásra készül

Februárban előrehozott választás jön Japánban

Kereskedelmi megállapodás az Egyesült Államokkal, felbomló, majd újjáalakuló kormánykoalíció, új miniszterelnök, százmilliárd dollárt meghaladó kiegészítő költségvetés, amit a Covid-járvány óta nem látott stimulus finanszírozására fogadtak el, valamint diplomáciai vita Kínával. Ez csupán néhány, az utóbbi hónapok Japánnal kapcsolatos eseményeiből. Mindeközben a japán részvényindex, a Nikkei az év második felében egyre-másra döntötte az új csúcsokat, részben amiatt, hogy Sanae Takaichi növekedés-orientált politikai irányultságát is fokozott optimizmussal fogadták a piaci szereplők.

Ezt követően az új év eleje is tartogatott meglepetéseket: a japán tőzsde (január 9-én) nagyot pattant, miután a lapértesülések szerint a miniszterelnök a következő ülésszak kezdetén feloszlathatja a japán parlament alsóházát, amelyet előrehozott választások követnének február elején. Takaichi néhány nappal később tájékoztatta a Liberális Demokrata Párt és koalíciós partnerének (Ishin) tisztségviselőit az alsóház feloszlatására vonatkozó szándékáról és az azt követő választások kiírásáról. Ezután a hivatalos bejelentés sem váratott sokáig magára, így a miniszterelnök január 23-án oszlatja fel a parlamentet, az előrehozott választásokra pedig február 8-án kerül majd sor. A kommentárok egy része megjegyezte, hogy az áprilisban kezdődő, következő pénzügyi évre vonatkozó költségvetés elfogadására így kevés idő áll majd rendelkezésre.

Takaichi célja, hogy erősebb mandátumot szerezzen a növekedés-orientált programjának megvalósításához. A miniszterelnök abban bízhat, hogy a magas népszerűségét kihasználva a pártja a jelenleginél több helyet szerezhet meg az alsóházban (az LDP a 2024-es - szintén előrehozott - választások során vesztette el parlamenti többségét). Az LDP jelenleg 199 mandátummal rendelkezik a parlament alsóházában, míg az Ishin 34 mandátumot birtokol. Az alsóházi referendum keretében az elérhető 465 parlamenti hely sorsa közül 289 az egyéni választókerületekben dől el, ahol az adott körzetben a legtöbb szavazatot kapó jelölt nyer. Míg a fennmaradó 176 mandátumot arányos képviseleti rendszerben osztják el, ahol a választók egy adott pártra szavaznak, és a mandátumokat a nagyobb regionális területeken elért szavazati arány alapján osztják el. Az egyszerű parlament többséghez 233 hely szükséges.

A helyzetet bonyolítja, hogy a közelgő választásokra ráfordulva a legnagyobb ellenzéki párt, az Alkotmányos Demokrata Párt és az LDP korábbi koalíciós partnere, a Komeito közösen új pártot alapított Centrist Reform Alliance néven (a két párt jelenleg összesen 172 hellyel rendelkezik az alsóházban). A Komeito korábban a kormánykoalíció részeként mozgósította országos támogatói bázisát az LDP érdekében, most azonban a legnagyobb ellenzéki erő felé csatornázhatja át a voksokat, mindez egyértelmű ellenszelet jelenthet a miniszterelnök és pártja számára. A kommentárok egy része Takaichi erős támogatottsága alapján valószínűsíti, hogy a kormánypárt képes lehet majd növelni képviselői számát, azonban egy elsöprő választási győzelem lehetőségét nehezítheti a két ellenzéki párt összeállása.

A japán választók számára a legutóbbi választásokon két terület is kiemelt figyelmet kapott: a háztartások védelme érdekében nyújtandó fiskális támogatás, az áremelkedések ellensúlyozására, valamint jobboldali külpolitika, a fokozódó geopolitikai kockázatok közepette. Mindkét terület fontos helyet foglal el Takaichi programjában. Felmerült az élelmiszerekre kivetett fogyasztási adó alóli ideiglenes mentesség is a választási ígéretek között. A kormánypárt ezzel bár képes lehetne kifogni a frissen megalakult és hasonló lépést kilátásba helyező ellenzéki csoportosulás vitorlájából a szelet, azonban egy ilyen lépés a fiskális fegyelem terén kockázatot jelent. A kormánypárt ígérete szerint az élelmiszerekre vonatkozó 0%-os fogyasztási adó csak két évig lenne érvényben, azonban a kommentárok egy része további kockázatot lát abban is, hogy milyen módon lehetne később végrehajtani az eredeti adókulcshoz való visszatérést.

Forrás: OTP 


Több százmillió eurós a kár Franciaországban az országos tiltakozónap után

A francia nagyvárosok utcáin a pusztulás látványa fogadta vasárnap a járókelőket a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulás során történt erőszakos cselekmények és fosztogatások után, amelyek több százmillió eurós anyagi kárt okoztak.
2026. 10. 18. 23:00
Megosztás:

Folytatódik a nyugodt, őszi idő a jövő hét elején

A jövő hét elején is még nyugodt, őszi idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel és sok napsütéssel, majd a hét közepén többfelé lehet eső, zápor. Az október 23-ai nemzeti ünnepen, pénteken azonban csökken a felhőzet és 13-19 fok várható a délutáni órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 18. 22:00
Megosztás:

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be egyes támogatásoknál

Az aszály miatt könnyítéseket vezetnek be az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás (ÖKO) támogatási felhívásainál - jelentette be Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 10. 18. 21:00
Megosztás:

Az Ethereum kapta a nagyobb pofont: több pénz távozott az ETF-ekből, mint a Bitcoin-alapokból

Újabb nehéz hetet zártak a kriptovalutákba fektető amerikai tőzsdei alapok, és ezúttal az Ethereum mérlege lett kedvezőtlenebb. Az október 16-ával végződő kereskedési héten az Ethereum ETF-ekből mintegy 320,1 millió dollárt vontak ki nettó értelemben, miközben a Bitcoin-alapokból 228,4 millió dollár távozott. Az Ethereum oldalán a tőkekiáramlás döntő része a BlackRock egyik meghatározó termékéhez kapcsolódott, miközben a kriptopiaci árfolyamok is nyomás alatt maradtak.
2026. 10. 18. 20:00
Megosztás:

Biztonságos távoli hozzáférés a vállalati működésért

Egy péntek délutáni rendszerhiba könnyen leállíthatja a számlázást vagy a raktári munkát. Ha a rendszergazda nincs a helyszínen, a távoli kapcsolat gyors segítséget adhat. A képernyő megosztása és a beavatkozás azonban csak akkor jelent valódi megoldást, ha az illetékes személy lép be, a megfelelő rendszerhez, ellenőrizhető módon.
2026. 10. 18. 18:00
Megosztás:

Megugrottak a kamatemelési várakozások, a Bitcoin is megérezte a nyomást

Jelentősen megváltoztak a befektetők amerikai kamatpolitikával kapcsolatos várakozásai, miután a vártnál magasabb inflációs adatok láttak napvilágot. A Polymarket előrejelzési piaca és a CME FedWatch mutatója eltérően ítélte meg annak esélyét, hogy a Federal Reserve már októberben kamatot emeljen.
2026. 10. 18. 17:00
Megosztás:

Inflációs pofon a Bitcoinnak: 434 millió dollár távozott a kriptoalapokból

​Ismét az amerikai gazdaság diktálja a tempót a kriptopiacon, és a friss adatok most kellemetlen meglepetést okoztak a befektetőknek. A vártnál magasabb infláció és az erősnek látszó fogyasztás újra előtérbe helyezte a további kamatemelések lehetőségét, miközben a digitális eszközökhöz kapcsolódó befektetési termékekből 434 millió dollár áramlott ki. A CoinShares szerint a bitcoin nehéz időszak előtt áll, de a mostani eladásokból még nem következik tartós medvepiac.
2026. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Banki összefogás a euró stabilcoinért: engedélyt kapott a Qivalis

Újabb fontos lépést tett az indulás felé a 37 európai bank által támogatott Qivalis: a társaság megkapta a holland jegybank elektronikus pénzkibocsátói engedélyét. Az euróalapú stabilcoin kibocsátása a következő hónapokban kezdődhet meg, de a tényleges rajthoz még teljesíteni kell az uniós MiCA-rendelet alkalmazandó követelményeit, és közzé kell tenni a projekt fehér könyvét.
2026. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

Macron: szégyenérzet és düh uralkodik Franciaországban a zavargások miatt

Emmanuel Macron szerint Franciaországban a szégyenérzet és düh uralkodik amiatt, hogy a középiskolákban hetekig tartó megmozdulásokat követően a megélhetési problémák elleni tiltakozásul előző nap szervezett országos megmozdulást zavargások és fosztogatások kísérték országszerte.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás: