Jelentős változásokat hozhat a dinamikus árazás elterjedése az utolsó kilométeres házhoz szállítás területén

Számos e-kereskedőnek jelenthet forgalomnövekedést, vásárlóiknak pedig kisebb szállítási költséget amesterséges intelligencia alapú logisztikai szolgáltatásokat nyújtó DODO által bevezetett dinamikus árképzés. Az utolsó kilométeres házhoz szállítás úttörője 2023 őszétől kínálja ügyfelei szélesebb körében ezt az innovatív megoldást, ami egy idei kutatás* alapján, akár vásárlást eldöntő tényezővé is válhat.

Jelentős változásokat hozhat a dinamikus árazás elterjedése az utolsó kilométeres házhoz szállítás területén

Dinamikus árképzést eddig is gyakran alkalmaztak, például olyan szolgáltatások esetén, mint a repülőjegy vagy a szállodai szobák foglalása. Az online rendelések házhoz szállításánál azonban ez a fajta árazás még újdonságnak számít. Dinamikus árazáskor az online kereskedők rugalmasabb kézbesítési árakkal dolgoznak, tehát egyetlen fix szállítási díj helyett, a vásárlók több lehetőség közül választhatnak, attól függően, hogy aznap mikorra kérik a házhoz szállítást.

A kézbesítési díj több tényezőtől függhet – például a beérkező rendelések számától, a napszaktól és a helytől. Az aznapi kiszállításra specializálódott DODO a dinamikus árképzést elsősorban a belső pénzügyi adatok, a kiválasztott idősáv hossza vagy az adott idősávon és helyszínen belül leadott megrendelések intenzitása alapján, valós időben határozza meg, kifinomult algoritmusok és adatelemzés segítségével. A teljesen automatizált folyamat tehát egyszerre több paramétert értékel, így olyan szállítási árat képes meghatározni, amely egy adott idősáv aktuális keresletén és a szállítás becsült költségén alapul. 

A dinamikus árképzés lehetőséget biztosít a vásárlóknak, hogy a számukra kedvezőbb szállítási áron vegyék igénybe az aznapi kézbesítési szolgáltatást, tehát abban az esetben, ha a leggyorsabb szállítási díjat túl magasnak ítélnék, van lehetőségük ugyanarra a napra, csúcsidőn kívül kérni a kézbesítést kedvezőbb áron.

Mivel online vásárlás során a megrendelők nem csupán az árakat és a termékek magas minőségét, de a házhoz szállítás módját és költségét is figyelembe veszik, a dinamikus árazás lehetősége vásárlást eldöntő tényezővé válhat. Ezt támasztja alá a DODO idei, reprezentatív magyarországi kutatása* is, amelyben a megkérdezettek több mint 90 százaléka leginkább a szállítás árát tartja fontosnak.

A rugalmas kézbesítési díjaknak köszönhetően a csúcsidőszak várhatóan kevésbé lesz túlterhelt, az azon kívüli idősávokban pedig növekedhet a rendelésszám, ami a gördülékenyebb rendelésfeldolgozást, illetve kiszolgálást, s ezzel a vásárlói elégedettség további javítását segítheti.

A versenytársakkal szemben is előnyt jelenthet, hiszen a fix ár bizonyos esetekben túl magas lehet, a dinamikus szállítási árakkal vonzóbbá és végső soron olcsóbbá tehetik vásárlóik számára áruikat az e-kereskedők.  Mivel a megrendelések kiszállítása jobban eloszlik a nap folyamán,csökken a reggeli és a délutáni dugóban kézbesített csomagok száma, tehát a logisztika folyamata a legforgalmasabb időszakokban kevésbé fogja negatívan befolyásolni a városi infrastruktúrát. A városi okoslogisztikai szolgáltatásokat nyújtó DODO a dinamikus szállítási árképzést, a tesztelési időszakot követően, idén ősszel kezdte el kínálni ügyfelei szélesebb körének.

* A kvantitatív kutatást a Behavio Labs végezte egy 1200 fős - magyarországi online vásárlók kor, nem és régió szerinti - reprezentatív mintán, 2023. március 24. és április 11-e között. Az adatfelvétel módszere: online kérdőíves felmérés.  


Júliusban felgyorsult a termelői árak emelkedése

Júliusban a belföldi értékesítés árai 2,5, az export árai 0,3 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, az ipari termelői árak átlagosan 1,0 százalékkal nőttek - jelentette hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 08. 31. 19:00
Megosztás:

Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás: