Jó befektetés az aranytömb?

Az aranyat hagyományosan biztonságos menedéknek tekintik gazdasági bizonytalanságok idején. Jelenkori népszerűségét jól mutatja, hogy idén május végén a nemesfém világpiaci árfolyama elérte a történelmi 2.450 dolláros csúcsot. A fizikai arany, vagy közismert nevén aranytömb, hazánkban is elérhető befektetési forma, azonban fontos, hogy kizárólag megbízható, minősítéssel rendelkező aranyat vásároljunk az esetleges kellemetlen meglepetések elkerülése érdekében – hívja fel a figyelmet Majtényi Kálmán, a BÁV Zrt. igazgatóságának tagja, aki kisbefektetők figyelmébe is ajánlja szakértői tanácsait.

Jó befektetés az aranytömb?

A pandémia és a 2022 februárja óta zajló külpolitikai események ráébresztették az embereket arra, hogy bármikor meginoghat egészségügyi vagy pénzügyi biztonságuk, ezért fontos megtakarításaik reálértékének megőrzése. Erre kiváló eszköz az aranybefektetés, hiszen a nemesfém globálisan egységes értéket képvisel. Május végén az arany árfolyama ráadásul elérte a történelmi 2450 dolláros csúcsot, és gazdasági válságok idején is stabil emelkedést mutat. A fizikai aranyba való befektetés előnyei közé tartozik, hogy könnyen hozzáférhető, jól mobilizálható, és földrajzi helytől függetlenül gyorsan eladható, vásárolható. Fontos, hogy csak minőségi, megbízható forrásból vásároljunk befektetési célú aranyat.

„Óva intenék bárkit is attól, hogy befektetési aranytömböket ismeretlen, megbízhatatlan helyről, akár közösségi oldalakról vásároljanak. Egyre gyakrabban találkozunk hozzánk behozott, eladásra felkínált, az eredetihez megszólalásig hasonló tömbökkel, csak ezek hamisak. A mindennapjaink és családunk biztonságát nyújtó, a jövőt garantáló befektetési tömböket csak olyan helyről érdemes vásárolni, ahol valamiféle visszavásárlási garancia és egyéb szolgáltatás kötődik a megvásárolt tömbökhöz. A BÁV Zrt. azon kívül, hogy minőségi és megbízható tömböket értékesít, minden esetben garantálja ezek visszavásárlását is. Emellett záloghitelt is vehet fel rá tulajdonosa, illetve lehetőséget biztosítunk ezen tömbök megőrzésére is Budapesten széfszolgáltatás, 76 fiókban pedig értékmegőrzési szolgáltatás keretében” – mondta Majtényi Kálmán, a BÁV Zrt. igazgatóságának tagja.

Aranytömbök, ékszerarany vagy aukción szereplő arany ékszerek? – Mibe érdemes befektetni?

Az aranytömb befektetés számos előnnyel jár: a befektetési aranytömb ÁFA-mentes, tehát nem terheli külön adó az értékesítésnél. Minden esetben az aktuális napi világpiaci ár alapján történik 1 uncia árának a megállapítása, tehát a világon mindenhol ugyanazt az értéket képviseli. Kis helyen elfér, könnyen szállítható és világszerte egyszerűen eladható, így likvid (könnyen pénzzé tehető) befektetési eszköznek számít.

Ezzel szemben az ékszerek grammonkénti árát fazondíj és ÁFA is növeli. Eladáskor a kisebb értékűeket törtarany áron lehet értékesíteni, amit a viselés utáni állapot is befolyásol. A nagyobb értékű, drágaköves ékszereket aukción érdemes eladni, ami viszont időigényes folyamat.

Az aukciókon vásárolt ékszerek jelentős nyereséget hozhatnak, ha figyelünk a tisztaságra, ritkaságra, állapotra, alapanyagra és a kövek minőségére. A nyereség eléréséhez fontos ismerni az ékszeripar trendjeit is. A művészetek iránt érdeklődők számára az aukciókon kínált arany ékszerek kiváló befektetési lehetőséget nyújtanak, tudatos vásárlóként azonban érdemes szakértő tanácsát is kikérni.

Aranybefektetés: a biztonságos menedék

Az aranytömbök kiválóak rövid- és hosszú távú befektetésre egyaránt. Rövidtávon nagyobb beruházás ajánlott, míg hosszú távon kisebb mennyiségek többszöri vásárlásával is építhető a családi portfólió. Amikor a részvények vagy kötvények értéke csökken, az arany ára általában emelkedik vagy stabil marad. Az Európai Unióban az arany birtoklását nem kell bejelenteni, így a nemesfém az egyik legmegbízhatóbb, jól mobilizálható megtakarítási forma.

„Az aranykészletek lassan növekednek és korlátozottak, emiatt az arany stabilitást és hosszú távú értéket nyújt a befektetőknek, még akkor is, amikor más piacok ingadoznak. Gazdasági válságok idején, növekvő infláció mellett, a pénzbeli megtakarítások értéke csökken, míg az arany ára, nemcsak hogy ellenáll a negatív gazdasági eseményeknek, hanem fokozatosan emelkedik is, ami hosszú távon jelentősen csökkenti a kockázatot” – hangsúlyozta Majtényi Kálmán.

Minőségi, megbízható aranytömbök

A BÁV 2016 óta kínál biztonságos, és nemzetközileg is elfogadott minőségű befektetési aranytömböket. A társaság a Londoni Nemesfémtőzsde által kiadott „Good delivery” minősítéssel rendelkező Argor Heraeus svájci cégtől közvetlenül szerzi be a tömböket. Ezt igazolja a tömbök hátoldalán található hologrammos matrica, garantálva az arany eredetiségét és tisztaságát. A „999,9”, vagyis a négy kilences finomsággal jelzett, szinte teljesen színarany tömbök sorszámozott gyári csomagolásban, hatféle kiszerelésben (2 g, 5 g, 10 g, 31,10 g, 50 g, 100 g) kaphatók. Az érdeklődők a BÁV 54 üzletében, Budapesten szinte minden kerületben, vidéken pedig minden vármegye székhelyén vásárolhatnak és adhatnak el aranyat.


Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás: