Jó hangulatban kereskedtek az óceán túloldalán, rekordmagasan zárt az S&P 500
2024. 09. 27. 10:30
Emelkedtek csütörtökön a Wall Street főbb indexei: az S&P 500 rekordmagasan zárt, miközben a Nasdaq és a Dow Jones is 0,6%-kal nőtt.

A heti munkanélküliségi kérelmek a vártnál nagyobb mértékben csökkentek, míg a bruttó hazai termék végleges adatai megerősítették, hogy a gazdaság 3%-kal nőtt a második negyedévben. A fémárak növekedtek a kínai gazdaságélénkítő bejelentések nyomán. Az energiaipari részvények árfolyama csökkent, követve a nyersolaj árát, amely az OPEC kínálatnövelésére vonatkozó várakozás miatt esett. A Micron Technology részvényei emelkedtek, miután a memóriachip-gyártó a várakozásokat meghaladó első negyedéves bevételt prognosztizált, kiemelve a mesterséges intelligencia számításaiban használt memóriachipek iránti erős keresletet.
A Brent határidős jegyzése 2,5%-kal, a WTI jegyzése pedig 2,9%-kal mérséklődött.
(Forrás: OTP Ébresztő)
Csúcs a használtautó-piacon: Csaknem hétszázezer személyautó cserélt gazdát az első három negyedévben
A DataHouse előzetes adatai szerint a tavaly szeptemberi 77 700-hoz képest 4,1 százalékkal több, 80 900 személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon az elmúlt hónap során, ami a valaha volt második legnagyobb havi érték. Szeptember végére sosem volt ilyen magas, 699 600 az adott év belföldi használtautó-adásvételeinek száma: az előző év háromnegyedévében is csupán 680 400 átírást regisztráltak. Ezzel immár szinte biztossá vált, hogy év végére megdől a tavaly beállított éves rekord is.
A Duna House Group új néven folytatja működését
A Duna House Group (Duna House Holding Nyrt.) DH Groupként, megújult arculattal és új honlappal (www.dh.group) folytatja tevékenységét. A változás egy újabb jelentős mérföldkő a vállalat számára, hogy Európa vezető pénzügyi és ingatlanközvetítő cégcsoportjává váljon.
Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét
Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben - közölte az MVM hétfőn az MTI-vel.
Áder János rendezné az illegálisan fúrt kutak helyzetét
A vízkészletek védelmére, a vízvisszatartás, valamint a Tisza víztéremelésének szükségességére hívta fel a figyelmet az aszály és a vízgazdálkodási problémák kezelése, illetve a következő generációk ivóvízkészletének biztosítása érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének igazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában.
Estek a kötvényhozamok a fejlett kötvénypiacokon
Érdemi adat nem jelent meg az USA gazdaságáról a múlt héten a kormányzati leállás miatt. Ugyanakkor a kamatcsökkentési várakozások kissé erősödtek; a kötvényhozamok pedig a korábbi nyomott szintekről tovább estek a Kínával kapcsolatban ismét kiújuló vámháborús feszültség, majd a hét második felében az amerikai regionális bankokkal kapcsolatban kirobbanó befektetői aggodalom miatt.
Magyarország élen jár a rákstatisztikában: A biológiai kor mérése hozhat áttörést a megelőzésben?
Miközben Magyarországon minden negyedik haláleset hátterében daganatos megbetegedés áll és a halálozási ráta 30%-kal meghaladja az uniós átlagot, egy friss amerikai kutatás a felgyorsult biológiai öregedést azonosította a rákkockázat egyik lehetséges kulcstényezőjeként. A felfedezés alapjaiban változtathatja meg a megelőzésről alkotott képünket.
Korlátok nélkül nincs szabadság – a befektetési alapkezelők profiltisztasága
A profiltisztaság követelménye olyan, a teljes tőkepiaci szolgáltatói szektorra vonatkozó elv, amely garanciát jelent arra, hogy a felügyelt intézmények nem végeznek más tevékenységet, mint amelyet számukra a jogszabály kifejezetten rögzít. Áldás és átok egyben ez az elvárás, attól függően, melyik oldalról nézzük. Az intézmények szemszögéből meglehetősen szigorú korlátozás, az ügyfelek oldaláról viszont a biztonság záloga, mivel a szolgáltatók figyelmét nem vonja el más tevékenység, a működéssel összefüggésben nem jelentkezhetnek egyéb nem ismert kockázatok. Nincs ez másként a befektetési alapkezelők tekintetében sem, amelyek esetében ugyancsak rögzített a végezhető tevékenységek listája.
Szijjártó Péter: ma durva nap lesz Luxembourgban
Ma durva nap várható Luxembourgban, ahol egyszerre ülésezik az Európai Unió Külügyminiszteri Tanácsa és az Energiatanács, a közösség teljes mértékben hadi üzemmódra akarja állítani magát, aminek az árát a magyar emberekkel akarják megfizettetni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
Mindenki az Otthon Startra figyel, pedig nagyon kemény a verseny a piaci lakáshiteleknél is
Az óriási érdeklődést kiváltó Otthon Start hitel megjelenése mellett intenzív maradt a verseny a piaci feltételű lakáshitelek piacán is – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ez érthető, hiszen bár a támogatott kölcsön feltételrendszerét minél rugalmasabbra igyekezett szabni a kormány, a lakáshitelben gondolkodók jelentős része továbbra is a piaci feltételű konstrukciókból kell, hogy válasszon.
Ha hajnali 2–4 között felébredsz, akkor a következő a baj!
A jelenség tudományos magyarázata: Sokan tapasztalják, hogy éjszaka ugyan könnyen elalszanak, de hajnalban, 2 és 4 óra között rendszeresen felébrednek – és nem értik, miért. A tudomány ma már pontos választ ad erre: a szervezet ilyenkor egy kritikus hormonális és idegrendszeri váltáson megy keresztül, amelyet a stressz, a vércukorszint-ingadozás vagy a máj működése is befolyásolhat. Nézzük mit tehetünk ezzel!
Titok és magyarázat: Ezért teszik a nők keresztbe a lábukat ülés közben
Biztosan te is észrevetted már: a legtöbb nő, amint leül, ösztönösen keresztbe teszi a lábát. Legyen szó munkahelyi értekezletről, randiról, vagy épp egy kávézói beszélgetésről – a mozdulat szinte automatikus. De vajon miért teszik ezt a nők? Csak kényelmesebb így? Vagy valami mélyebb, tudatalatti üzenet rejtőzik mögötte?