Joe Biden: a bankrendszer biztonságban van

Az amerikai bankrendszer biztonságos - jelentette ki hétfőn Joe Biden hétfőn, miután vasárnap este kormánya intézkedéseket hozott az elmúlt napok bankcsődjeiben érintett betétesek védelmében.

Joe Biden: a bankrendszer biztonságban van

Az elnök, a piaci szereplőknek is üzenve, kijelentette, hogy a bankokban elhelyezett betétek megvannak, azok felett a tulajdonosaik bármikor rendelkezhetnek. Az elmúlt napok két banki összeomlásával kapcsolatban ugyanakkor kijelentette, hogy a felelősöket el kell számoltatni és ki kell deríteni, hogy mi történt.

Úgy fogalmazott, hogy abban az esetben, ha egy bank bajba kerül, és az a szövetségi betétbiztosítás (Federal Deposit Insurance Corporation) felügyelete alá kerül, akkor az érintett pénzintézet vezetésének ott többet semmi keresnivalója nincs. Az elnök a Fehér Házban újságírók előtt tett nyilatkozatában a nagy bankok feletti felügyelet és szabályozás javítását is sürgette.

Vasárnap este az amerikai pénzügyminiszter, a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) és a betétbiztosítási szervezet elnöke közös nyilatkozatot adott ki a félelmek csökkentésére, amelynek értelmében minden betétes pénzét garantálja az amerikai kormányzat, akinek megtakarítása az összeomlott Silicon Valley Banknál, vagy a hétvégén szintén csődhelyzetbe jutott regionális bank, a Signature Banknál volt.

Az intézkedés szerint minden betétes hozzájut a bajba került bankoknál őrzött pénzéhez, azok is, akikre nem vonatkozik a betétbiztosítás - áll a Janet Yellen pénzügyminiszter, Jerome Powell, Fed-elnök, valamint Martin J. Gruenberg, a szövetségi betétbiztosítási szervezet (Federal Deposit Insurance Corporation) elnöke által kiadott közleményben.

A vasárnap este megjelent közlemény szerint alapot hoznak létre a hasonló helyzetek kezelésére is. Az amerikai banki szabályozás szerint a betétbiztosítás csak a 250 ezer dollár alatti betétekre vonatkozik, ettől térnek el a mostani esetekben.

A betétbiztosítási szervezet (FDIC) adatai szerint az Egyesült Államok bankszektora mintegy 680 milliárd dollár nem realizált veszteséget volt kénytelen elkönyvelni az elmúlt időszakban, elsősorban amiatt, mert a Fed az infláció elleni küzdelem jegyében meredeken emelte az irányadó kamatot.

A pénzügyi hatóságok vezetőinek közös nyilatkozatából az is kiderült, hogy a bankok veszteségének ellensúlyozására 25 milliárd dolláros hitelvédelmi alapot képeznek, ahogy ezt a koronavírus járvány idején is tették.

A vasárnap esti bejelentés fordulat volt a Silicon Valley Bank kisegítésére vonatkozó korábbi közleményekhez képest, ugyanis egy vasárnap reggeli interjúban Janet Yellen miniszter még azt nyilatkozta, hogy nem lesz állami mentőöv a bankcsőd nyomán, igaz azt jelezte, hogy a betétesek pénzének biztosításán dolgoznak.

A pénzügyminiszter is a magas kamatokat jelölte meg a banki csődök elsődleges okaként, ami következménye az irányadó kamatláb folyamatos emelésének az infláció elleni küzdelem egyik legfontosabb elemeként, de a bankok számára a kötvények és jelzálog-alapú értékpapírok értékvesztéséhez vezetett. A Silicon Valley Bank ennek különösen kitett volt.

Vasárnap egy harmadik problémákkal küzdő amerikai bank, a First Republic Bank azt közölte, hogy pénzügyi helyzetét sikerült stabilizálnia miután pótlólagos forráshoz jutott a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve-től és a JPMorgan Chase-től. Még szombaton Kalifornia kormányzója Joe Biden elnökhöz fordult segítségért, miután az egész állam gazdaságára súlyos hatással lehet a Silicon Valley Bank összeomlása.

Gavin Newsom kormányzó azzal indokolta az elnöki beavatkozás szükségességét, hogy a helyzet stabilizálása nem csak munkahelyeket és emberek megélhetését védi meg, de Kalifornia teljes innovációs ökoszisztémáját is. A két nap alatt összeomlott Silicon Valley Bank ügyfelei elsősorban vállalkozások főként technológiai cégek, kockázati tőkebefektető társaságok, valamint prémium borászatok voltak, illetve tehetős magánszemélyek a technológiai iparág világából.

A Silicon Valley Bank (SVB) az Egyesült Államok 16. legnagyobb bankja, összeomlása az amerikai banktörténelem második legnagyobb csődje, ami kihatással van tengerentúli vállalkozásokra is, miután beszüntette működését a SVB londoni bankja, amely jelentős számú startup-vállalattal volt kapcsolatban

A londoni pénzintézet a Silicon Valley Bank UK Ltd. védelmében a brit pénzügyi hatóságok a hétvégén gyorsan közreműködtek a bank eladásában jelképes 1 fontos vételáron. Jeremy Hunt pénzügyminiszter szerint, ha nem lépnek, azzal a vezető brit technológiai vállalatokat "letörölték" volna. Az SVB brit leánybankja ugyan a brit bankrendszerben kis súllyal van jelen, de fő finanszírozója a technológiai és biotechnológiai startupoknak, amelyekkel a brit kormány a gazdasági növekedés egyik motorjaként számol.

A londoni központú globális bankóriás HSBC Holdings a Londoni Értéktőzsdén (LSE) hétfőn közzétett beszámolójában megerősítette, hogy nagy-britanniai leánybankja, az HSBC UK Bank plc. vette át egy fontért az SVB brit érdekeltségét.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: