Jöhet a Dogecoin ETF?

A Dogecoin ($DOGE) kissé visszaesett az elmúlt napokban, azonban a korrekció egyelőre nem indított komolyabb eladási hullámot. A befektetők továbbra is bíznak a világ első és legnagyobb mém érméjében, és nemrég még egy okkal bővült a bizakodást alátámasztó tényezők listája.

Jöhet a Dogecoin ETF?

Ez a tényező pedig nem más, mint a Grayscale tervei egy Dogecoin ETF létrehozására, amelynek megvalósításán a vállalat már el is kezdett dolgozni, ugyanis a beadványát már benyújtotta az illetékes hatóságnál. Ez hatalmas lépést lehet a mém érme számára, ugyanis hidat képeznek a legjobb mém érmék és a hagyományos pénzügy között.

Sőt, a befektetők számára kifejezetten jó hír, hogy nem a Grayscale az egyetlen, amely szeretne egy Dogecoin ETF létrehozásával profitálni a mém érméből. Az olyan óriáscégek, mint a REX-Osprey és a Bitwise szintén benyújtották saját beadványaikat.

A Polymarket előrejelzése szerint jelenleg 75% az esély arra, hogy az SEC még idén jóváhagyja az ETF-ek létrehozását. Ha ez megtörténik, az nem csupán hitelt adna a Dogecoinnak a Wall Street-i befektetők körében, de jelentősen megnövelhetné a mém érme keresletét, és akár egy újabb ralit is indíthat.

Mindeközben a Maxi Doge ($MAXI) előértékesítése rendületlenül halad előre, és a projekt nemrég átlépte az 1 millió dolláros mérföldkövet. A tőzsdére kerülést követően a $MAXI token árfolyamára kétségkívül pozitív hatással lenne a Dogecoin fellendülése, hiszen sokan a Dogecoin felturbózott változataként hivatkoznak rá.

Kripto-barát szabályozás, biztató árfolyam-grafikon – Szárnyalásra készülhet a DOGE?

A DOGE ETF iránti intézményi érdeklődés elsődleges kiváltóoka a Federal Reserve várható szeptemberi kamatláb csökkentése. Ha beigazolódnak az előrejelzések, az növelheti a befektetők kockázattoleranciáját, és olyan eszközök felé fordíthatják a figyelmüket és tőkéjüket, mint például a mém érmék. Figyelembe véve, hogy a Dogecoin a mém érmék királya, a DOGE árfolyamára mindenképp jó hatással lehet a kockázatkedvelőbb befektetők számának növekedése.

Továbbá szintén pozitív hatással lehet a kriptovaluta piacra az amerikai GENIUS Act, amely július 18-án lépett hatályba. Ez a törvény azért olyan fontos az amerikai kripto befektetők számára, mert átlátható szabályozást kínál a stabilcoinok és a digitális eszközök terén. A GENIUS Act sokak szerint arra utalhat, hogy az Egyesült Állam készen áll tárt karokkal fogadni a kriptovalutákat és a blokklánc technológia innovációit.

Dogecoin ETF kriptovaluta befektetés

A Dogecoin pozitív kilátásait továbbá technikai tényezők is alátámasztják. A mém érme nemrég kitört egy csökkenő háromszög alakzatból az egy hetes grafikonon, ami várva várt pillanat volt a DOGE kereskedők körében. Ha nem hagy alább a kitörés lendülete, akkor a DOGE célba veheti a 0,5 dollárt, ami körülbelül 115%-os emelkedésnek felelne meg az aktuális szintről.

Sok kripto kereskedő azonban a Dogecoin helyett inkább korai stádiumú Doge-alapú mém érmékkel készül a következő ralira, amelyek sokkal nagyobb megtérülést kínálnak a befektetésükön. Pontosan ebbe a táborba tartozik a Maxi Doge ($MAXI) is, amelynek elhivatott mém érme kereskedőkből álló közössége napról napra bővül.

Irány a $MAXI oldala

A Maxi Doge minden mém érme kereskedő álomtokene

Bár első pillantásra a Maxi Doge és a Dogecoin két rendkívül hasonló mém érmének tűnnek, nagyon távol állnak egymástól. A Maxi Doge inkább a Doge család elhanyagolt tagjának tekinthető, aki az egész életét a Dogecoin hírnevének árnyékában töltötte. MAXI azonban nem tétlenül tengette a napjait, hiszen folyamatosan azon dolgozott, hogy egy napon véget vessen a Dogecoin több, mint 12 éve tartó uralkodásának. A célja elérése érdekében MAXI az életét az edzésnek és a kereskedésnek szentelte, és a kemény munkája meghozta a gyümölcsét. Az évek során egy 100 kilós izomkolosszussá nőtte ki magát, akinek az élete az edzés, a Red Bull kortyolgatás és a mém érme kereskedés körül forog.

A Maxi Doge hivatalos weboldalán közelebbi betekintést kaphatunk MAXI mindennapjaiba, hiszen az oldalra látogatva MAXI szobájában találjuk magunkat. Itt számos humoros utalást találhatunk a mém érme kereskedés kaotikus világára, és közelebbről megismerhetjük a mém érme főhősét, aki éppen az íróasztalnál ülve keresi a tökéletes belépési pontot a következő ralira. Ha pedig kicsit körbe nézünk a szobában, láthatjuk, hogy MAXI alvás helyett a Red Bullt és a grafikonelemzést választja, 10x-es súlyzókkal edz, és fehérjeturmix helyett egy zöld löttyöt iszik, amelynek legfontosabb hozzávalója valószínűleg a zöld gyertya.

kriptovaluta vásárlás előértékesítésben

MAXI persze az izmai mellett az elméje fejlesztéséről sem feledkezik meg, hiszen a könyvespolcán olyan elismert műveket láthatunk, mint a „Kockázat nélkül nincs ramen” és a „Hogyan szúrj ki egy zöld gyertyát”. Az említettek alapján talán nem meglepő a Maxi Doge előértékesítésének népszerűsége, hiszen a token pontosan a legelszántabb mém érme kereskedők számára lett tervezve.

Ne maradj le a következő Dogecoinról!

Nem sikerült Dogecoint vásárolnod a 2021-es rali előtt? Ne kövesd el még egyszer ugyanazt a hibát! A Maxi Doge sokak szerint a következő bikapiac egyik legnagyobb sikersztorija lesz, amit kiválóan példáz, hogy az előértékesítése már több, mint 1,2 millió dollárt gyűjtött össze. A $MAXI tokenek aktuális ára csupán 0,000253 dollár, és megvásárolhatod őket a projekt hivatalos oldalán a cikk alján található linkre kattintva.

Irány a $MAXI oldala

Ezek is érdekelhetnek:

Lemaradtál a FARTCOIN 122x-es ralijáról? Ne ismételd meg a hibát a Snorter tokennel

A Google AI SPX ralit jósol – vajon a TOKEN6900 is szárnyalhat?

A legjobb kripto ICO-k – új, közelgő ICO-naptár 2025-re

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.

Legjobb kriptovaluta vétel 2026-ban: Miért jobb a Digitap ($TAP) KYC-mentes Visa kártyája, mint az XRP a globális költések terén

A magánélet-központú pénzügyek többé nem számítanak rétegpiacnak. Ahogy a szabályozás szigorodik és a belépési folyamatok egyre bonyolultabbá válnak, egyre többen keresnek egyszerű módot arra, hogy kriptót költhessenek anélkül, hogy lemondanának az irányításról.
2026. 01. 13. 20:00
Megosztás:

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete

Hatályba lépett Romániában az önkéntes katonai szolgálat bevezetésének jogi kerete, miután Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását - közölte kedden a Digi24.ro hírportál.
2026. 01. 13. 19:30
Megosztás:

Menesztette az ukrán parlament a védelmi minisztert

Az ukrán parlament megszavazta kedden Denisz Smihal felmentését a védelmi miniszteri tisztségéből - számoltak be ukrán hírügynökségek.
2026. 01. 13. 19:00
Megosztás:

Így nőttek tavaly az árak Magyarországon

2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2026. 01. 13. 18:30
Megosztás:

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban is a kontinens egyik leggyorsabban növekvő régiója

Közép- és Kelet-Európa 2026-ban várhatóan lehagyja Nyugat-Európát: a gazdasági növekedés, a beruházások és a háztartások vagyonának gyarapodása új lendületet vesz
2026. 01. 13. 18:00
Megosztás:

Nyomás az ALDI-ba vásárolni, ilyen ritkán van, mint most…

Az ALDI tovább folytatja az árcsökkentést: 12-féle friss sertéshús árát mérsékli 2026. január 15-től, átlagosan több mint 7%-kal. Az ALDI az egy héttel korábbi tejtermék-árcsökkentési intézkedése után januárban már második alkalommal mérsékli számos termék fogyasztói árát.
2026. 01. 13. 17:30
Megosztás:

Csökken az infláció, de az év eleji adatokat még látni kellene a kamatcsökkentéshez

Tovább mérséklődött az infláció decemberben, a novemberi 3,8% után a fogyasztói árak decemberben 3,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami megfelelt várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak.
2026. 01. 13. 17:00
Megosztás:

Budapest Airport: extrém időjárással szembesültek a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren

Extrém időjárási körülményekkel szembesültek kedden a hajnali órákban a budapesti repülőtéren, hajnal három óra óta havazott, majd ez a kora reggeli órákban ónos esőre váltott a reptér környezetében is, ezért 10 óra 25 perckor elrendelték biztonsági okok miatt a repülőtérzárat, majd 13 órakor mindkét pályával újra nyitott a légikikötő - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese a Liszt Ferenc repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.
2026. 01. 13. 16:30
Megosztás:

Árkorrekció mellett is erős maradt a lakáshitelezés

Rekordaktivitás jellemezte a lakáshitelezési piacot 2025-ben: a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot, ami 48 százalékkal haladja meg az előző év szintjét. A jelentős bővülés úgy ment végbe, hogy közben 2025 utolsó negyedévében az ingatlanpiacon már árkorrekció és mérsékeltebb forgalom volt tapasztalható – ez a kettősség új szakaszba lépő piacot jelez a Credipass szakértői szerint.
2026. 01. 13. 15:30
Megosztás:

A magyar házak rejtett válsága: amikor az aszály már az otthonokat veszélyezteti

Az elmúlt évek extrém aszályos időszakai nemcsak a mezőgazdaságot, hanem egyre több magyar lakóingatlant is érintenek. Szakemberek szerint csendes, de országos léptékű épületkárosodási folyamat zajlik, amelynek jeleit sok tulajdonos még mindig alábecsüli vagy félreérti.
2026. 01. 13. 15:00
Megosztás:

A Bitcoin szuperciklus küszöbén állhat – új korszak kezdődik a kriptopiacon?

A Fidelity szerint a Bitcoin történelmi négyéves ciklusai megváltozhatnak, és a piac egy új, úgynevezett „szuperciklusba” léphet. Ez az új szakasz hosszabb, tartósabb csúcsokat és enyhébb visszahúzódásokat hozhat – szakítva a korábbi halvingszabályokkal.
2026. 01. 13. 14:30
Megosztás:

Megindult a kőolajszállítás Szerbiába Horvátország felől

Kedd éjszaka megindult a kőolajszállítás az Adria-kőolajvezetéken (JANAF) keresztül a pancsovai finomítóba.
2026. 01. 13. 14:00
Megosztás:

Wizz Air: folyamatosan figyeljék a járatinformációkat az utasok

A Wizz Air több járatát is érintette a rendkívüli időjárási helyzet, kedden délelőtt a légitársaság 5, Ferihegyre tartó repülőgépe kényszerült másik repülőtéren landolni, a még el nem indított, Budapestre tartó járatok pedig a kiinduló állomáson várakoznak, amíg a gép budapesti fogadása nem biztosított. A légitársaság arra kéri az utasait, hogy akik közvetlenül a Wizz Airnél foglaltak, folyamatosan figyeljék a mobilalkalmazásban, e-mailen, SMS-ben érkező járatinformációkat.
2026. 01. 13. 13:30
Megosztás:

Nógrád vármegyében is megjelent a madárinfluenza

Nógrád vármegyében egy tenyészlúd-tartó telepen magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. Kiemelten fontos a járványügyi előírások maradéktalan betartása hazánkban.
2026. 01. 13. 13:00
Megosztás:

Operatív törzs: keleten jelentősebb havazás, nyugaton inkább eső várható kedden

A Budapest-Békéscsaba tengelytől keletre jelentős havazásra lehet számítani kedden napközben, ettől nyugatabbra eső fordulhat elő - mondta a HungaroMet Zrt. vezérigazgatója az operatív törzs kedd délelőtti sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 01. 13. 12:30
Megosztás:

Ezért veri meg a Xiaomi az Apple-t és a Samsungot 2026-ban

A Xiaomi 2026-ra a világ egyik legmeghatározóbb technológiai vállalatává válhat, miközben az Apple és a Samsung kénytelen lesz alkalmazkodni a kínai óriás tempójához. A pekingi székhelyű cég nemcsak okostelefonokat gyárt, hanem egy teljes ökoszisztémát épít, amely az elektromos autóktól a viselhető eszközökig terjed. Lei Jun, a vállalat alapítója öt évvel ezelőtt még úgy érezte, hogy az Apple és a Samsung legyőzhetetlen hegyek, ma viszont már magabiztosan veszi fel a versenyt velük.
2026. 01. 13. 12:00
Megosztás:

Hoskinson ultimátuma: az USA vezetése elveszítheti a kriptó jövőjét, ha nem lép időben

Charles Hoskinson, a Cardano alapítója és a kriptovaluta-ipar egyik legismertebb alakja, kemény kritikával illette az amerikai kormányzat kriptopénzekkel kapcsolatos politikáját. Véleménye szerint az Egyesült Államok politikai vezetése alkalmatlannak tűnik arra, hogy időben elfogadja a szükséges szabályozási kereteket. Ha a döntéshozók továbbra is késlekednek, Hoskinson szerint az ország végleg elveszítheti a lehetőséget arra, hogy érdemi szerepet töltsön be a globális kriptoforradalomban.
2026. 01. 13. 11:30
Megosztás:

Tavaly nőtt a chipgyártók bevétele

Tavaly 793,4 milliárd dollár értékben adtak el félvezetőket világszerte, ami 21 százalékos növekedés 2024-hez képest - áll a Gartner amerikai technológiai piackutató honlapjára hétfőn fölkerült jelentésben.
2026. 01. 13. 11:00
Megosztás:

A magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A magyar vállalkozások 27 százaléka biztosítja az otthoni munkavégzés lehetőségét dolgozói legalább egy részének, és a cégek háromnegyede a következő egy-két évben sem tervezi ennek megváltoztatását - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. MTI-nek küldött felméréséből.
2026. 01. 13. 10:30
Megosztás:

Megaways vs klasszikus nyerőgépek – Melyik fizet jobban?

A válasz nem egyértelmű, mert mindkét típus más játékstílushoz és kockázatvállalási hajlandósághoz illik. A Megaways nyerőgépek magas volatilitásuknak köszönhetően ritkábban, de nagyobb összegeket fizetnek ki, míg a klasszikus 3 tárcsás gépek gyakoribb, kisebb nyereményekkel jutalmazzák a játékosokat. Az RTP (visszatérítési arány) mindkét kategóriában 95-98% között mozog, tehát hosszú távon hasonló megtérülésre számíthatsz.
2026. 01. 13. 10:21
Megosztás: