A Google AI SPX ralit jósol – vajon a TOKEN6900 is szárnyalhat?

A Google AI SPX6900 előrejelzése fellendítette a TOKEN6900 előértékesítését, amely rohamosan közelít a 2 millió dolláros mérföldkő felé.

A Google AI SPX ralit jósol – vajon a TOKEN6900 is szárnyalhat?

A kriptovaluta piac az augusztus első két napján látott visszaesés után ismét raliba kezdett, és a legtöbb kriptovaluta ára emelkedett az elmúlt egy hétben. A fellendülés az SPX6900-at (SPX) sem kerülte el, amely jelenleg a hetedik legnagyobb mém érme piaci kapitalizáció alapján, és a legjobban teljesítő mém érmék közé tartozik.

Az SPX ára az elmúlt hét napban csaknem 10%-ot emelkedett, ráadásul két héttel ezelőtt új csúcsot döntött 2,28 dolláron. A mém érme ára azóta 1,8 dollárra esett vissza, ami még mindig több, mint 70 millió százalékkal magasabb, mint a két évvel ezelőtti ára.

Számos szakértő a rali folytatására számít, és sokak szerint a mém érmék piaca is hatalmas szárnyalásba kezdhet az év végéig. A ralira sokan korai stádiumú projektek tokeneivel készülnek, amelyek közül jelenleg az egyik legnépszerűbb a TOKEN6900, amelynek előértékesítése már több, mint 1,8 millió dollárt gyűjtött.

SPX árfolyam-előrejelzés

A Google AI részletes rövid, közép és hosszú távú árfolyam-előrejelzést állított össze az SPX6900-ról, amely visszafogott kilátásokról számol be.

Rövid távon a Google AI 1,02 és 2,01 közötti SPX-re számít, 1,60 dolláros átlagárral. Az SPX-et ismerve azonban könnyedén képes lesz átszakítani a 2 dollárt, ha a Bitcoin újabb raliba kezd. Figyelembe véve, hogy az SPX6900 ára jelenleg 1,84 körül mozog, és augusztus 11-én egészen 1,99 dollárig emelkedett, a Google AI rövid távú árelemzése hagy maga után kivetnivalót.

Hasonló a helyzet a közép távú előrejelzésével is, amely 2025-ben 1,29 és 2,07 dollár közötti SPX-et jósol, 2026-ban pedig 4,07 dolláros csúcsra számít. Bár a hosszú távú előrejelzése kissé bikásabb, a 2030-ra jósolt 11 dolláros átlagár csupán kicsit több, mint 5x-es emelkedésnek felel meg, ami ilyen hosszú távon csapnivaló teljesítménynek számít a mém érmék világában.

 

AI alapú kriptovaluta árfolyam előrejelzések

Az AI-alapú előrejelzések azonban hajlamosak alábecsülni a kriptovalutákban rejlő lehetőségeket, és gyakran hasonló teljesítményre számítanak tőlük, mint a részvények esetében. Az SPX ára például 2025 márciusa és augusztusa között a nyolcszorosára emelkedett, ezért a Google AI említett előrejelzései kissé nevetségesnek tűnnek.

Bár az SPX piaci kapitalizációja már 1,7 milliárd dollár, és sokkal nagyobb vásárlóerőre van szükség az ár megduplázásához, a kriptovaluta piac fellendülése hatalmas vásárlási hullámot indíthat, amely a legjobb mém érméket sem fogja elkerülni.

Azonban azok a befektetők, akik lekéstek az SPX őrületes szárnyalásáról, olyan tokenek után kutatnak, amelyekkel még van esélyük hasonló nyereségeket megvalósítani, mint az SPX6900 legkorábbi befektetői. Sokak szerint jelenleg a TOKEN6900 az egyik legígéretesebb token, amely megismételheti az SPX szárnyalását, ezért egyre többen rohamozzák meg a T6900 előértékesítését.

Vásárolj T6900 tokeneket még ma!

A TOKEN6900 veheti át a stafétát az SPX6900-tól?

A TOKEN6900 egy olyan megközelítéssel próbál betörni a piacra, amely ritkaságnak számít a mém érmék világában. Ez a token nem kínál forradalmi technológiát, alkalmazási területet vagy ambiciózus ütemtervet. Egyszerűen a pénzügyi rendszer és a hamis mém érmék elleni lázadás képviselője, amely szeretné visszaállítani az egyensúlyt a mém érmék piacán. A TOKEN6900 a mém kultúra előtt tiszteleg, és minden olyan modern mém érmét elítél, amely megfeledkezett róla milyen szerepet is kell betöltenie a kriptovaluta piacon.

Figyelembe véve az SPX pályafutását úgy tűnik továbbra is komoly kereslet mutatkozik az alkalmazási terület nélküli mém érmék iránt, ami a TOKEN6900-nak is fényes jövőt hozhat. Egy olyan vérbeli mém érme, mint a TOKEN6900 hatalmas áremelkedést tapasztalhat a tőzsdére kerülést követően, hiszen a kriptovaluta kereskedők a bikapiacok alatt előszeretettel vásárolnak olyan mém érméket, amelyek értéke kizárólag a projekt és a követőtábora által generált felhajtáson alapul. Általában ezek a tokeneket képesek a legnagyobb áremelkedésre, amire már számos példát láthattunk az évek során, mint például a Dogecoin, a Shiba Inu, a Bonk és természetesen az SPX.

kripto token vásárlása

A TOKEN6900 előértékesítése iránti érdeklődésből kiindulva úgy tűnik a haszontalanság és a lázadás igen népszerű a befektetők körében. A projekt néhány hét alatt csaknem 2 millió dollárt gyűjtött össze, ráadásul a csapat csupán 5 millió dolláros alaptőkét szeretne összegyűjteni, mielőtt tőzsdére dobja a tokent. Az előértékesítés eddigi üteméből kiindulva ez az összeg még az év vége előtt összegyűlhet, ezért a token tőzsdére kerülése egybeeshet a Bitcoin következő bikafutamával. Ha ez megtörténik, akkor a TOKEN6900-nak nagyon jó esélye lesz az azonnali szárnyalásra, hiszen a bikás hangulat általában sokkal kockázatkedvelőbbé teszi a kripto befektetőket, ami a T6900 tokenek vásárlására ösztönözheti őket.

A következő SPX-et keresed? Vásárolj T6900 tokeneket!

A TOKEN6900 pillanatnyilag az egyik legegyedibb korai stádiumú projekt, amelynek tokeneit még mindig olcsón megvásárolhatod az előértékesítésén keresztül. A T6900 tokenek aktuális ára 0,006925 dollár, azonban az áruk az előértékesítés minden szakaszában emelkedik, ezért minél tovább habozol, annál drágábban töltheted meg kriptotárcád T6900 tokenekkel. Ami pedig a kriptovaluta vásárlás folyamatát illeti, csupán csatlakoztatnod kell a támogatott kriptotárcák egyikét, majd választani az elérhető fizetési opciók közül, amelyek az ETH, az USDT, a BNB és a bankkártya.

Vásárolj T6900 tokeneket még ma!

Ezek is érdekelhetnek:

Esélyes a 100x-es $HYPER? Az előértékesítés már 7 millió felett jár

Újabb ralira készül a Dogecoin? A Maxi Doge mindenképp!

A legjobb mém érmék, amelyekbe befektethetsz 2025-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kriptovaluta vásárlás kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.


A gazdagok megvédik magukat a klímakockázatoktól, miközben a szegényebbek kiszolgáltatottabbá válnak

A tehetősebb emberek nagyobb valószínűséggel fektetnek be olyan megoldásokba, amelyek csak őket védik meg az éghajlatváltozás hatásaitól. Ez növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, és kiszolgáltatottabbá teszi a szegényebb embereket a klímakockázatokkal szemben, állapítja meg egy új tanulmány, amelynek készítésében a Budapesti Corvinus Egyetem is részt vett.
2026. 06. 29. 06:00
Megosztás:

Azbesztválság: tények, kockázatok, megoldások

A Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, Pósfai Mihály által indított témanapok célja, hogy az akadémiai köztestület tagjai társadalmi szempontból kiemelt fontosságú és interdiszciplináris megközelítést igénylő témákat vitassanak meg, majd erre alapozva javaslatokat fogalmazzanak meg szakpolitikusok, döntéshozók számára. Az első témanapon a nyugat-magyarországi azbeszthelyzetet elemezték geológusok, orvosok, jogászok és mérnökök.
2026. 06. 29. 05:00
Megosztás:

Milliárdos befektető temeti a Bitcoint: „Lassan, csendben fog eltűnni”

A legendás befektető, Jeremy Grantham szerint a kriptovaluták hosszú távon elveszítik jelentőségüket, és semmilyen formában nem tervez Bitcoint vásárolni. A GMO befektetési társaság társalapítója egy televíziós interjúban élesen bírálta a legnagyobb kriptovalutát, amelyet pusztán spekulatív eszköznek nevezett.
2026. 06. 29. 04:00
Megosztás:

Ezeken a Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el

Több Pest vármegyei településen vízkorlátozást rendeltek el, vagy takarékosságra kérték a lakosságot a nagy hőség és az emiatt megnövekedett vízhasználat miatt - tudta meg az MTI az érintett településektől, illetve a vízszolgáltatóktól.
2026. 06. 29. 03:00
Megosztás:

Ennyi most a traffipax bírság Magyarországon, 2026-ban

Elég egy figyelmetlen pillanat, egy későn észrevett sebességkorlátozó tábla, és máris 50 ezer forintról indulhat a számla. A legsúlyosabb gyorshajtásért pedig 2026-ban akár 468 ezer forintos bírság is érkezhet. Mutatjuk, pontosan milyen sebességnél mennyit kell fizetni.
2026. 06. 29. 02:00
Megosztás:

A 13-as lottó szám rejtélye a magyar 5-ös lottó húzásokon: hogyan húzhatták ki ennyiszer?

A 13-as számot sokan balszerencsésnek tartják, mások viszont éppen emiatt választják előszeretettel a lottón. De vajon mit mutatnak a tények? Valóban feltűnően gyakran bukkant fel a magyar Ötöslottó nyerőszámai között, vagy csak a hozzá kapcsolódó babonák miatt figyelünk fel rá könnyebben?
2026. 06. 29. 01:00
Megosztás:

Franciaországban legalább ezer haláleset tulajdonítható a kánikulának

Franciaországban az elmúlt három napban ezerrel több halálesetet regisztráltak, mint az előző hónapokban - jelentette be vasárnap az Országos Közegészségügyi Szolgálat a rendkívül intenzív hőhullám végén, kiemelve, hogy az áldozatok száma várhatóan emelkedni fog.
2026. 06. 28. 23:00
Megosztás:

A hét közepén hidegfront enyhít a forróságon

A jövő hét elején folytatódik a forróság, a hét közepén azonban hidegfronttal érkező záporok, zivatarok enyhítenek a hőségen - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 06. 28. 22:00
Megosztás:

Stabilcoin-pánik a láthatáron? Az amerikai állampapírpiac lehet a következő áldozat

A stabilcoinokat sokáig a kriptopiac legcsendesebb és legkiszámíthatóbb eszközeinek tartották. Egy komolyabb bizalmi válság azonban dollármilliárdos visszaváltási hullámot indíthat el, amely rövid lejáratú amerikai állampapírok tömeges értékesítésére kényszerítheti a kibocsátókat. Ha a folyamat felgyorsul, a sokk már nem maradna a kriptoszektor falain belül: megjelenhetne a pénzpiaci hozamokban, a repofinanszírozásban és a hagyományos pénzügyi rendszer likviditásában is.
2026. 06. 28. 20:00
Megosztás:

Az elektromos rendszer 90 százalékos csúcsterhelésére számítanak

A hőségben a nyári csúcs 90 százalékát elérő terhelésre számítanak a szakemberek az elektromos rendszeren.
2026. 06. 28. 19:00
Megosztás:

832%-kal ugrottak az XRP long likvidálások – kényszerű piaci tisztulás jöhetett

Komoly tőkeáttétel-leépítés zajlott le az XRP derivatív piacán: a long pozíciók likvidálása egy hét alatt közel 3 millió dollárt ért el, miközben a nyitott kötésállomány és a finanszírozási ráta is meredeken visszaesett. A spotpiaci befektetők ugyanakkor nem kezdtek pánikszerű eladásba, a technikai grafikonon pedig már megjelent néhány lehetséges fordulós jelzés.
2026. 06. 28. 18:00
Megosztás:

Országos és budapesti napi melegrekordok, valamint legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti csúcsok dőltek meg

Megdőlt a napi országos és fővárosi melegrekord szombaton, valamint a legmagasabb napi minimum-hőmérsékleti rekordok is megdőltek vasárnap hajnalban - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap.
2026. 06. 28. 17:00
Megosztás:

Késnek a vonatok az észak-balatoni vonalon

Egy meghibásodott vonat miatt késésekre kell számítani az észak-balatoni vonalon - ezt a honlapján tette közzé a MÁV-csoport vasárnap.
2026. 06. 28. 16:00
Megosztás:

Bónuszháború indult a Binance ügyfeleiért a MiCA-határidő előtt

A Coinbase és az OKX gyorsan reagált arra, hogy a Binance több szolgáltatását is korlátozhatja az Európai Unióban. A MiCA július 1-jei átmeneti határideje előtt a megfelelő engedéllyel rendelkező kriptotőzsdék akár 5–8 százalékos jóváírásokkal próbálják magukhoz csábítani az európai felhasználókat.
2026. 06. 28. 15:00
Megosztás:

Láthatatlan kockázat a cégeknek, ha a dolgozók nem ellenőrzött mesterséges intelligenciát használnak

Gyakran láthatatlan kockázat a magyar vállalatok számára is ha az alkalmazottak shadow AI-t (árnyék AI - nem ellenőrzött mesterséges intelligencia) használnak a cégen belül: jóllehet a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET elemzése szerint a generatív megoldások, mint a ChatGPT, a Gemini vagy a Claude gyors és hatékony segítséget nyújtanak a mindennapi munkában, jelentős biztonsági és adatvédelmi problémákhoz vezethet, ha a cégek nem szabályozzák alkalmazásukat.
2026. 06. 28. 14:00
Megosztás:

Az ipari termelői árakról, külkereskedelemről és a kormányzati szektorról érkeznek adatok

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az ipari termelői árakról, a külkereskedelmi termékforgalomról és a kormányzati szektor egyenlegéről közöl adatokat.
2026. 06. 28. 13:00
Megosztás:

Bitcoin 60 ezer dollár alatt: a történelem szerint most jöhet a fordulat?

A Bitcoin árfolyama ismét 60 000 dollár alá csúszott, ami újra felerősítette a befektetők aggodalmait. Bár a legnagyobb kriptovaluta rövid időn belül visszakapaszkodott 61 ezer dollár közelébe, a piaci hangulat továbbra is kifejezetten borús.
2026. 06. 28. 12:00
Megosztás:

Csökkenő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 139 790,13 ponton, történelmi csúcson zárt, 1,57 százalékkal, 2164,59 ponttal magasabban, mint az előző héten.
2026. 06. 28. 11:00
Megosztás:

A szerb elnök bejelentette a lemondását

Néhány héten belül lemond a szerb köztársasági elnöki tisztségéről Aleksandar Vucic, ugyanakkor továbbra is aktív szerepet kíván vállalni a politikában, és pártja felkérésére részt vesz a következő parlamenti választási kampányban - jelentette be maga a szerb államfő szombaton Belgrádban, a Szerbia - egy család elnevezésű nagygyűlésen.
2026. 06. 28. 10:00
Megosztás:

Megerősítette az Egyesült Államok államadós-osztályzatait az S&P

Megerősítette változatlan stabil kilátással az Egyesült Államok hosszú és rövid lejáratú szuverén kötelezettségeinek "AA plusz/A-1 plusz" besorolásait az S&P Global Ratings.
2026. 06. 28. 09:00
Megosztás: