Jön a nyár és vele a menetrendszerű viharszezon?

Az idei évben eddig leginkább a mezőgazdaságban okozott gondot az időjárás, a nyári hónapokban viszont várhatóan megérkezik az otthonokat is veszélyeztető viharszezon. A Groupama Biztosító évekre visszanyúló statisztikái szerint ezekre a hónapokra koncentrálódik a legtöbb lakásbiztosítási kárbejelentés, pedig ezek egy része elkerülhető lenne.

Jön a nyár és vele a menetrendszerű viharszezon?

Azt, hogy az időjárás Magyarországon is egyre változékonyabb és szélsőségesebb, már sokszor hangoztatták a szakértők, és ez a tendencia a biztosítóknál bejelentett károkban is megmutatkozik. Többször is előfordult – például 2022-ben és 2023-ban is – hogy már az év első hónapjaiban rekordkárokat generáló viharok söpörtek végig az országon. Az idei év ebből a szempontból ugyan átlagosnak mondható eddig, de az időjárási okokra visszavezethető kárbejelentések száma – főleg az elmúlt hetek esőzései miatt – a májusi hónapban már megközelítette az ezer esetet, ami körülbelül negyedmilliárd forintnyi kárt jelent.

Ami viszont minden évben visszatérő jelenség, az a nyári hónapok extrém időjárása és az ezzel járó kiemelkedő mennyiségű kárbejelentés. A Groupama Biztosítóhoz 2024-ben több mint 30 ezer klimatikus okokra – azaz szélviharra, felhőszakadásra, villámcsapásra és jégverésre – visszavezethető kárbejelentés érkezett, és ennek több mint 50 százaléka a júniustól augusztusig terjedő három hónapra koncentrálódott. A statisztikák szerint ráadásul több év távlatában is a nyári hónapokban történik az ilyen esetek 40-50 százaléka.

Az időjárási jelenségek közül messze a villámcsapások okozzák a legnagyobb károkat. Ennek egyik magyarázata, hogy egy villámcsapás miatt keletkező túlfeszültségtől leginkább a drága elektromos berendezések sérülhetnek meg. A legérzékenyebb készülékek a televíziók, a számítógépek, valamint a mosó- és mosogatógépek vezérlőegységei, de előfordulhat, hogy komplett riasztórendszerek vagy kapunyitó automatikák is tönkremennek. A villámlás esetében is elmondható, hogy a nyári időszak a „csúcsszezon”, erre készülnek a biztosítók is.

„A nyár hagyományosan a viharkárokkal kapcsolatos, sok esetben tömeges kárbejelentések időszaka, erre az ügyfélszolgálatoknak is fel kell készülniük, már csak azért is, mert ilyen esetekben nagyon is számít a minél gyorsabb kárrendezés, gondoljunk csak egy sérült háztetőre, amelyen beesik az eső. Másfelől ilyenkor értékelődik fel igazán, hogy körültekintően kötöttük-e meg lakásbiztosításunkat, és rendelkezünk-e a megfelelő kiegészítő biztosításokkal is, felkészülve például egy hosszan tartó áramszünet kellemetlen és költséges hatásaira” – hívta fel a figyelmet Berentés László, a Groupama Biztosító szolgáltatási igazgatója.

Az április végén Spanyolországot és Portugáliát majdnem egy napra megbénító áramszünet – amelynek okait még vizsgálják – megmutatta, hogy milyen fontos a kis valószínűséggel bekövetkező, de néha előforduló esetekre is felkészülni.Egy hosszan tartó áramszünet, vagy más szolgáltatások kimaradása akár egy vihar következménye is lehet, hatása pedig a kellemetlenségek mellett a pénztárcánkon is érződhet. Gondoljunk csak olyan hétköznapi dolgokra, mint a fagyasztóban tárolt élelmiszerek leolvadása vagy a vezetékes internet szolgáltatás kimaradása esetén használt mobilinternet díja.

A társaság szakértői összegyűjtöttek pár hasznos tanácsot is, amelyekkel elkerülhetőek lehetnek a hirtelen jött vihar okozta kellemetlenségek:

-    Ha egy egész napra elmegyünk otthonról, érdemes inkább csukva hagyni az ablakokat.

-    Az autókkal érdemes fáktól, ablakoktól, épületektől távolabbi helyre parkolni, ha nincs garázs.

-    Egy várható vihar előtt vigyük biztonságos helyre vagy rögzítsük le a kerti bútorokat, a teraszon, erkélyen tárolt berendezéseket.

-    Áramszünet esetére mindenképp jó tanács, hogy legyen otthon zseblámpánk tartalék elemmel és rendelkezzünk a mobiltelefonunkhoz szükséges, feltöltött powerbankkel, azaz vésztöltővel.

-    Azokat az elektromos berendezéseket, amelyek nem igényelnek állandó áramellátást, tanácsos kihúzni a konnektorból egy hosszabb elutazás előtt.

-    Érdemes rendszeresen átnézni, átnézetni a tetőcserepeket, egy elcsúszott darab is komoly beázást okozhat.

Enyhén csökkent a FAO élelmiszerár-indexe szeptemberben

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentéseszerint szeptemberben enyhén mérséklődött az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatója, elsősorban a cukor- és tejtermékek árának visszaesése miatt.
2025. 10. 05. 04:00
Megosztás:

A terveknek megfelelő gazdasági eredményekkel zárta az 2025 első fél évét a Vajda-Papír cégcsoport

A Vajda-Papír cégcsoport sikeres első félévet zárt 2025-ben is: az értékesítés nettó árbevétele 11,8%-kal, az adózás előtti eredmény pedig 17%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. Az év első hat hónapjában elért 38 milliárd forintos konszolidált árbevétel az egy évvel korábbi 34 milliárd forint után és a tavaly fél évit megközelítő, 4,1 milliárd forint EBITDA a cég hatékonyságnövelő intézkedéseinek, valamint stabil piaci jelenlétének köszönhető. A konszolidált adózás előtti eredmény a 2024 első félévi 3,2 milliárd forintról 3,7 milliárd forintra emelkedett.
2025. 10. 05. 03:00
Megosztás:

Világcsúcs gyorsan gazdagodnak a magyarok!

„Nem az az izgalmas kérdés, hogy sokan lettek milliárdosok, hanem az, hogy milyen gyorsan” – hangsúlyozza Karagich István. A Forbes ma megjelent vagyonos listája igazolja a Blochamps Capital előrejelzéseinek pontosságát: a társaság már 2019-ben – egyedüliként a piacon – azt jelezte előre, hogy 2025-re legalább öt magyar átlépi a 300 milliárdos vagyonhatárt. A magyar elit vagyonosodásának üteme egyébként világcsúcstartó, s ez a folyamat a következő évben – a választások ellenére – sem tompul, átrendeződésre először 2027-től lehet számítani.
2025. 10. 05. 02:00
Megosztás:

Rendkívüli hír! Rövidebb lesz a 2025-ös őszi szünet – itt a pontos dátum

Az iskolai szünetek minden évben kiemelt jelentőséggel bírnak a diákok és pedagógusok számára
2025. 10. 05. 01:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: a Rheinmetall modern védelmi ipari központot létesít Zalaegerszegen

A Rheinmetall modern védelmi ipari fejlesztési és mérnöki központot létesít Zalaegerszegen nagyjából 3,7 milliárd forintos beruházással, nyolcvan, magas képzettséget igénylő munkahelyet teremtve - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken a helyszínen.
2025. 10. 05. 00:05
Megosztás:

A stabilcoinok biztonságosabbak lehetnek, mint más kriptók – de nem mindegy, melyiket választjuk

A legtöbb kriptovaluta ma még nem számít biztonságos befektetésnek a konzervatív befektetők számára. Az elmúlt évtizedben azonban népszerűvé váltak a stabilcoinok – olyan kriptók, amelyek az amerikai dollárhoz vagy más valódi eszközökhöz vannak kötve –, és alternatívát kínálnak a kockázatkerülő befektetőknek.
2025. 10. 04. 23:00
Megosztás:

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

Fix 3 százalékos kamatozású 150 millió forintos felső értékű hitelkonstrukció indul a magyar kis- és középvállalkozások számára a tervek szerint október 6-tól - jelentette be a miniszterelnök a Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
2025. 10. 04. 22:00
Megosztás:

Cseh választások - Az ANO nyerte a választást

Az eddig ellenzékben lévő, Andrej Babis korábbi kormányfő vezette Elégedetlen Polgárok Mozgalma (ANO) nyerte a képviselőházi választásokat Csehországban - jelentette be szombaton az eredményeket összesítő Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 21:00
Megosztás:

Rövidített útvonalon jár az M2-es metró

Az M2-es metró csak a Déli pályaudvar és a Deák Ferenc tér között közlekedik október 4-én és 5-én, szombaton és vasárnap egész nap. Az Örs vezér tere és a Deák Ferenc tér között pótlóbusz jár - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ közleményben szombaton az MTI-t.
2025. 10. 04. 20:00
Megosztás:

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei: a konstrukció kedvezőbb és rugalmasabb feltételekkel érhető el a hazai mikro- és kisvállalkozások számára - közölte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2025. 10. 04. 19:00
Megosztás:

Visit Hungary: október 14-15. között nemzetközi turisztikai konferenciát tartanak Budapesten

Október 14-15. között rendezik Budapesten a turisztikai szakma csúcstalálkozóját, a Tourism Summit nemzetközi konferenciát - közölte a szervező Visit Hungary az MTI-vel.
2025. 10. 04. 18:00
Megosztás:

Nyugdíjtévedés, lakásvásárlás és adóvisszatérítés - így látják a magyarok és a szakértők

Egyértelműen szükség van az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári megtakarítások után igénybe vehető szja-visszatérítés szabályainak változtatására a hazai lakosság és a szakértők szerint is; a nyugdíjkasszákat pedig vonzóbbá tenné, ha a megtakarítások egy részét a jövőben is fel lehetne használni lakáscélra. Az idei Pénztárkonferencián megkérdezett szakértők kétharmada arra számít, hogy az idén 100-150 milliárd forint áramolhat ki a nyugdíjpénztárakból lakóingatlan-vásárlásra, felújításra, hiteltörlesztésre.
2025. 10. 04. 17:00
Megosztás:

Átadták a Waberer’s kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát, amely a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak tanműhelyt biztosít

A Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzett Waberer’s újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: ünnepélyes keretek között átadták a vállalat kibővített mosonmagyaróvári szervizcsarnokát. A közel 1 milliárd forintos beruházás nemcsak a több mint háromezer járműből álló flotta hatékony és üzembiztos működését segíti, hanem a Széchenyi István Egyetemmel közösen a jövő szakembereinek képzését is szolgálja, hiszen a létesítmény tanműhelyként is funkcionál majd.
2025. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magyarország az európai frisszöldség-exportőrök TOP10-es listáján

A nyár kellős közepén a friss zöldségek különösen nagy népszerűségnek örvendenek – nemcsak a magyar asztalokon, hanem a külföldi fogyasztók bevásárlókosaraiban is.
2025. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

Az idei nyári időszakban közel 10 milliárd forintos forgalmat generáltak a K&H SZÉP kártya birtokosai. A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot. Ezek az adatok összecsengenek a K&H kkv bizalmi index adataival is, jól példázva, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a juttatási forma a felhasználók körében is. A nyári időszakban a legnagyobb forgalmú elfogadóhelyek az ételkiszállító oldalak és egy szállásfoglaló honlap voltak.
2025. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.
2025. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Világszerte minden második ember látásproblémával küzd

Világszerte minden második ember olyan látásproblémával küzd, amely megelőzhető. A látás világnapja alkalmából az Alensa Optika sokkoló tényeket tár fel, és bemutatja azokat az egyszerű lépéseket, amelyekkel ma elkezdhetjük megvédeni látásunkat. Mert ami ma egy apró változtatás, holnap akár az életünket is megváltoztathatja.
2025. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Soha nem volt még ennél egyszerűbb a fűtésrendszer megtervezése

Egy ház vagy lakás fűtési rendszerének korszerűsítése, vagy épp egy új épületgépészeti megoldás kiválasztása komoly pénzügyi döntés, amely hosszú távon befolyásolja a rezsiköltségeket és a lakókomfortot. A legnagyobb hiba, melyet pontos tervezés helyett elkövethetünk, a hozzávetőleges becslés. Egy rosszul megválasztott, túl nagy vagy éppen túl kicsi teljesítményű berendezés nemcsak a pénztárcánkat terheli feleslegesen, de a várt kényelmet sem biztosítja, főként nem energia- vagy költséghatékonyan. A Gree innovatív hőszükséglet-kalkulátora most díjmentesen segít megtervezni az ideális fűtési rendszert.
2025. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Angela Merkel Budapesten: „Nem akartam, hogy mások interpretáljanak engem”

Szerdán este mutatták be Budapesten Angela Merkel Szabadság című memoárját. A korábbi kancellár, aki 16 éven át vezette Németországot, arról is beszélt, hogy hogyan lehetett nőként érvényesülni a hazai és a nemzetközi politikában, és azt is elárulta: szívesen kóstolgatja az embereket.
2025. 10. 04. 09:00
Megosztás:

Kollektív elbocsátásokat jelentettek be két székelyföldi ruhaipari vállalatnál

Kollektív elbocsátásokat hajt végre két székelyföldi ruhaipari vállalat - írja az economedia.ro a Kovászna megyei munkaerő-elhelyezési ügynökség (AJOFM) közleménye alapján.
2025. 10. 04. 08:00
Megosztás: