Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

Hétfőn a Nemzetgazdasági Minisztérium kiadja a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének május végi helyzetéről. Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe. Bár a társasági adó befizetésének határideje ezúttal június 2-ra esett, így is 238,4 milliárd forint adóbevétel érkezett be a hónap végéig. Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2800,9 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2747,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 45,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 99,0 milliárd forintos hiányt mutattak.

Kedden tartja következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. A testület májusi ülésén nem módosította az alapkamatot, így az 6,50 százalék maradt, a kamatfolyosó két széle sem változott: az egynapos (O/N) betéti kamat 5,50 százalék, az egynapos (O/N) hitel kamata 7,50 százalék maradt. Legutóbb szeptemberben változott a jegybanki alapkamat, akkor 25 bázispontos csökkentésről határoztak.

Csütörtökön közli a KSH a szálláshelyek májusi forgalmának adatait. 2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 17, a vendégéjszakáké 16 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál, amelyhez az idén teljes egészében áprilisra eső nagypéntek és húsvét is hozzájárult. A tájékoztatás szerint 2025. január-áprilisban a turisztikai szálláshelyekre érkezett belföldi vendégek száma 4,1, a külföldieké 18 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Pénteken a foglalkoztatás és a munkanélküliség májusi statisztikája jelenik meg. Áprilisban a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 666 ezer fő volt. A munkanélküliek száma 215 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék volt. A 2025. február-áprilisi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 673 ezer fő volt, 32 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A férfiak körében a foglalkoztatottak száma 2 millió 482 ezer főre, a nőké 2 millió 191 ezer főre mérséklődött.

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás:

Monero XMR kriptovaluta árfolyam előrejelzés 2026

Monero újra reflektorfényben: áttörés készül a többéves csúcsok felé?
2025. 12. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock kripto tranzakciók: 114 millió dollár értékű Bitcoin és Ethereum került a Coinbase-re

A világ legnagyobb vagyonkezelője, a BlackRock ismét komoly mozgásokat hajtott végre a kriptovaluták piacán. December 26-án több mint 114 millió dollár értékben utaltak át Bitcoint és Ethereumot a Coinbase Prime platformra, ami újabb jele annak, hogy az intézményi érdeklődés töretlen a digitális eszközök iránt. Bár hivatalos nyilatkozat nem érkezett, a lépés jól illeszkedik a BlackRock ETF-kezelési stratégiájába.
2025. 12. 27. 03:00
Megosztás:

Tízmilliók lakóhelyére adtak ki téli riasztást az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 60 millió ember lakóhelyére adtak ki rendkívüli téli időjárás miatt figyelmeztetést, vagy riasztást pénteken, északkeleten már több mint ezer légijáratot töröltek.
2025. 12. 27. 02:00
Megosztás: