Kampány a TikTok-on

Bár szinte mindannyian láttunk már TikTok videót valamilyen formában, sokak számára a főleg fiatalok által dominált platform még mindig nagyon idegen. Az egyre népszerűbb közösségi oldalon azonban már nem csak egyszerű fiatalok tánckoreográfiáit találhatjuk meg, a politikai mozgalmak után a hazai politikusok és pártok is egyre aktívabban kampányolnak a videómegosztón. A social media kutatással foglalkozó Ynsight Research kutatói Csiby Fruzsina és Bauer Zsófia a hirtelen megnövekedett politikai szerepre fókuszálva tekintette át, hogy milyen változások történtek a közösségi oldal születése óta.

Kampány a TikTok-on

A közösségi oldal születése

A 2012-ben indult TikTok (akkor még Musical.ly) nevű közösségi oldal a kezdetekben oktatási segédplatformként működött volna, ahol a tervek szerint rövid és könnyen érthető videókkal történt volna az információátadás. Az eredeti elképzelésnek ugyan nem volt túl nagy sikere, azonban viszonylag hamar találtak rá a fiatalok, akik nem egészen az eltervezett módon használták a platformot. Az akkor még Musical.ly néven működő applikáció a legfiatalabb korosztály egyik kedvencévé, a rövid (15 mp-es) éppen népszerű zenékre vagy dialógusokra tátogós (lipsync) és táncolós videók gyűjtőhelyévé vált. Bár már ilyen formában is nagy népszerűségnek örvendett, a kínai székelyű tulajdonos cég (ByteDance) az átalakítás mellett döntött. 2018-ban a Musical.ly átalakult a Kínában már két éve működő Douyin alkalmazás mintájára, így létrejött a ma is ismert formájában a TikTok.     

A frissítés megjelenésekor sokan nem érzékelték a névváltozáson kívüli különbségeket, a két platform több szempontból is eltér egymástól. Míg a Musical.ly a zenei klippek készítésére fókuszált, a TikTok sokkal szabadabb teret ad a felhasználónak. Nőtt a megosztható videók maximális időkerete (60 mp-re), megjelentek a filterek, az élő videómegosztás és még sok más funkció. A legnagyobb különbség azonban mégsem ebben, hanem a felhasználói hozzáállásban látható: a TikTok-ra teljesen más tartalmak kerülnek fel, mint elődjére.

Már nem csak a tizenévesek TikTokoznak

Bár kezdetben nem volt elsöprő sikere a frissítéseknek, a megjelenése óta hatalmas népszerűségnek örvendhet. 2021 áprilisában 732 millió aktív felhasználóval rendelkezett, amivel hetedik a sorban a legnagyobb platformok között, megelőzve például a sokkal régebb óta működő Pinterestet, a Twittert és a Snapchatet (DataReportal). A 2020-as év a TikTok eddigi legjobb éve volt: a koronavírus miatti lezárásoknak is köszönhetően az applikáció hihetetlen növekedésen ment át. Míg 2019-ben összességében 564 millióan töltötték le, addig tavaly 800 milliós letöltésszámot ért el, amivel 2020 legnagyobb számban letöltött alkalmazásává vált (Appfigures). Bár a köztudatban a TikTok még mindig a tinédzserek közösségi médiája, a felhasználók korosztály szerinti megoszlása folyamatosan változik. Míg 2020-ban az amerikai felhasználók 64%-a volt 10 és 29 év közötti, 2021 márciusában ez a szám már csak 47,4% (Statista). A folyamatos effekteket és funkciókat érintő frissítések mellett 2020 júniusában megjelent a TikTok for Business szolgáltatás, vagyis a fizetett hirdetés közzétételének lehetősége. A videómegosztón való hirdetés több előnnyel is járhat: a vizuális tartalmak iránti érdeklődés sokkal nagyobb és folyamatosan növekszik, a hirdetési kiadások alacsonyabbak pl. a Facebookhoz viszonyítva, az alkalmazás algoritmusa pedig személyre szabottabb tartalmakat ajánl a felhasználóknak.

Mitől ilyen sikeres a platform?

Az applikáció sikere sok mindennek köszönhető. Egyrészt a fiatalabb generáció mindig próbál elszakadni a mainstreamtől, így folyamatosan új csatornák generálódnak. Miután egy csatorna elég népszerűvé válik (pl. amikor az idősebb generáció vagy a máshol híressé vált karakterek is szereplőkké válnak), egy idő után már szükségszerűen megszűnik alternatívnak lenni. Hasonló volt a Facebook és az Instagram esete is, most pedig éppen a TikTok számít „trendinek”. Ugyanakkor felfedezhető egy tendencia is a népszerűvé váló platformok esetében: a közösségi oldalak egyre inkább a vizuális elemekre építenek, az információk egyre rövidebbek és egyszerűbbek. Míg Facebookon írhatunk egy akár 63 ezer karakteres bejegyzést, Instagramon 2200 karakter a limit, addig TikTokon csak 150 karakterben fejezhetjük ki gondolatainkat (beleértve a hashtageket is).     

A hangsúly így egyértelműen a képi tartalomra helyeződik, amik szintén kifejezetten rövidek: a videók maximum 3 percesek lehetnek. A könnyen emészthető információk létrejöttét segítik a platformon futótűzként terjedő trendek, vagyis a nagyon hasonló részletekkel (pl. zene, leírás, képi világ, tematika), azonos koncepcióra felépített videók. A trendek a TikTok mozgatórugói: a trendvideók alapja ugyanaz, de a felhasználónak lehetősége van megmutatni saját személyiségének egy részét is. Az ilyen videók általában nagy eséllyel válnak virálissá, így a legtöbben nem akarnak kimaradni belőle. A közösségi oldalon fellelhető videók ezáltal sokkal nagyobb eséllyel ragadják meg és tartják is fenn a felhasználók figyelmét, akik könnyen és gyorsan emészthető formában találkoznak az információkkal.

Trenddé váló politikai mozgalmak

A platform biztosította adottságokat egyre több nagy vállalat ismeri fel (pl. Duolingo, Ryanair, Netflix) és készít aktívan tartalmat TikTokra, de a közösségi oldal növekedésével a politikai kérdések is beszivárogtak az applikációra. Több politikai-közéleti jellegű mozgalom indult már a platformról, de még annál is több vált virálissá az oldalon.

Az első kiemelkedően nagy népszerűségnek örvendő politikai jellegű megmozdulás a Georg Floyd története kapcsán hatalmas méretűre duzzadt Black Lives Matter (BLM) mozgalom volt a platformon. A #blmmovement említéssel 1,8 milliárd videót készítettek TikTok-on. A 2020 tavaszán kezdődött tüntetéssorozatról élő videók rendszeresen jelentek meg a platformon, amelyekben gyakran fókuszáltak a rendőri brutalitásra és jogtalanságokra.

A nők szociális, gazdasági és jogi egyenlőtlenségeivel foglalkozó Women’s March megmozdulás szintén kifejezetten nagy nyilvánosságot kapott 2021 tavaszán, amikor a #97percent hashtag használatával több mint 3 millió, a #metoo említésével pedig közel 1 milliárd TikTok-ot készítettek a felhasználók. A megosztott tartalmak nagyrésze egy, az Egyesült Államokban készített kutatás eredményeire építkezett, ami alapján a felnőtt nők 97% találkozott már valamilyen formában szexuális zaklatással. A sok személyes történet és a problémát elemző tartalom között megjelentek az adat pontosságában kételkedők és a mozgalomból viccet csinálók is.

Ennek fényében látott napvilágot a platformról indulva a Super Straight mozgalom (magyarul “Szuper Hetero”), vagy ahogy magukat gyakran nevezték #SS. A megmozdulás leginkább a fiatal férfiak körében volt divatos, akik a transzneműekkel szembeni ellenérzéseiknek ennek keretében adtak hangot. A videókban bemutatott narratíva lényege, hogy a résztvevők egy új szexuális irányultság kialakításával indokolták a gyakran transzfóbnak bélyegzett hozzáállást, miszerint csak a biológiai értelemben vett nőkhöz vonzódnak. Ennek ellenszeleként rengeteg “Super Straight-ellenes” tartalom került fel a közösségi oldalra, a TikTok pedig végül tiltotta a témával kapcsolatos hashtageket és videókat.

Tuzson Bence bemutatja a Budapestet, Márki-Zay Péter fiatalkori képekkel tarol

Ahogy a politikai tartalmak egyre inkább begyűrűznek a platformra, a hazai politikusok is elkezdtek rátalálni a TikTokra. Egyelőre még viszonylag kevés magyar politikus rendelkezik csatornával, azonban az utóbbi pár hónapban egyre többen kezdtek tartalmakat megosztani. A pártok ifjúsági szervezetei jelentek meg elsőként a közösségi oldalon, de már több hazai párt is rendelkezik profillal. Az előválasztás befejeződése óta az ellenzéki térfél legújabb szereplője, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (2,9 ezer követő, 142 ezer lájk) is képviselteti magát a videómegosztón, tartalmai azonban ritkán válnak virálissá, bár a videók látszólag más közösségi média oldalakról kerülnek átvételre. Márki-Zay Péter profilja ugyanakkor egyre népszerűbb, már 35,7 ezer követővel és 591 ezer kedveléssel rendelkezik, videói közül pedig van olyan, amit már több mint 1 millióan tekintettek meg. A miniszterelnök-jelölt videói közül több is direkt az oldalon népszerű trendek mentén készült: megjelenik bennük a politikus magánélete és fiatalkora, az őt illető kifejezések és a gyerekeivel töltött szabadidő is.

A Mi Hazánk Mozgalom is aktívan tevékenykedik a platformon, jelenleg 11,5 ezer követővel és 148 ezer lájkkal rendelkeznek, a feltöltött videók azonban látszólag nem kifejezetten ide készülnek, általában Youtube-videók részletei kerülnek megosztásra. A párt vezető politikusai közül Toroczkai László van csak jelen az oldalon: a 8 ezer követővel és 40 ezer lájkkal rendelkező profil videói közül már több olyan is van, ami látszólag direkt ide készült, de felhasználói kommentekre is reagált már. A Momentum Mozgalom csak az ijfúsági szervezetén keresztül képviselteti magát TikTokon, a TizenX csatornája 5,2 ezer követőt számlál és 178 ezer lájkot kaptak eddigi videói. Az általuk készített tartalmak többségében már kifejezetten TikTok-ra készülnek, nagyrészük alkalmazkodik az aktuális trendekhez. A párt legismertebb politikusai közül mindössze Fekete-Győr András tevékenykedik a közösségi oldalon: profilján 5 ezer követő és 117 ezer lájk van, videókat azonban az előválasztás ideje alatt töltött fel utoljára. A jelentős ellenzéki pártok közül egyedül az MSZP nem rendelkezik egyáltalán profillal, a párt vezetői közül Kunhalmi Ágnes (3,7 ezer követő, 84 ezer lájk) azonban rendszeresen oszt meg videókat az utóbbi pár hónapban, amelyekben arra is volt példa, hogy felhasználói kérdéseket válaszolt meg.

A Demokratikus Koalíció is aktívan használja az applikációt: 1,5 ezer követővel és 32 ezer lájkkal rendelkező profiljukon egyelőre kevés videó található, ezek azonban szinte kivétel nélkül az aktuális trendekhez igazodva készültek. Egyik TikTok videójukban még a közösségi oldalon egyre aktívabb, általában szociális/humanitárius ügyekről és pártpolitikáról posztoló Szentkirályi Alexandra (18,5 ezer követő, 342 ezer lájk) egy videójára is reagáltak, ahol a Békemenettel kapcsolatos mobilizációból űztek gúnyt, de készítettek már videót Gyurcsány Ferenc érdemeinek felsorolásáról is. Szintén aktívan tevékenykedik a Jobbik a plaformon: mind a párt (4,8 ezer követő, 35 ezer lájk), mind annak ifjúsági szervezete (2,2 ezer követő, 29,8 ezer lájk) rendelkezik profillal, bár videóik általában más közösségi média platformról átvett tartalmak részleteiből állnak. Jakab Péter ugyanakkor kifejezetten nagy népszerűségnek örvend TikTok-on: a pártelnök profilja rendelkezik a legtöbb, 65,9 ezer követővel és a második legtöbb, 505 ezer lájkkal. Videói általában pártpolitikai jellegűek, de arra is volt már példa, hogy trendekben vett részt, sőt táncolt is.

Az ellenzéki pártok aktív jelenléte ellenére a Fidesz nem, a Fidelitas pedig csak február óta rendelkezik csatornával, politikusaik közül azonban többen is használják a videómegosztót. A Tuzson Bence által megosztott videókról azonnal látszik, hogy nem véletlenszerűen készülnek: a feldolgozott témák, a videóminőség, a vágás és a profi hangminőség a konkrét stratégia mentén működő tartalomgyártásra utalnak. Ezek alapján nem véletlen, hogy a hazai politikusok közül a Tuzson profilja rendelkezik a legtöbb, 1,6 millió lájkkal, de követőtábora jelentős méretűre, 46,9 ezresre nőtt az utóbbi hónapokban. A politikus videói közül van, amit már több mint 800 ezren láttak, de tartalmainak többsége is 100 ezer megtekintés körüli számot ér el. A képviselő TikTok videóiban azonban elvétve jelenik csak meg a pártpolitika: a témák sokszínűek, de leginkább a hazai nevezetességekről szóló érdekességek és történelmi információk feldolgozása köré épülnek.


Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás: