Kedd éjfélig még felmondhatók a lakásbiztosítások, de ezekre nagyon figyeljünk!

Az idén április 2-ig tart a lakásbiztosítások márciusi szabad felmondásának először megnyílt lehetősége. Ha ma még beérkezik a felmondásunk a biztosítóhoz, akkor köthetünk új szerződést évfordulón kívül is. Van azonban néhány fontos szabály, amit be kell tartani, hogy kedvezőbb konstrukcióra válthassunk - hívják fel a figyelmet a Bank360.hu lakásbiztosítási szakértői.

Kedd éjfélig még felmondhatók a lakásbiztosítások, de ezekre nagyon figyeljünk!

Egy 2023 kormányrendelet alapján 2024-től a lakáscélú ingatlant érintő, határozatlan időre kötött vagyonbiztosítási szerződést az ügyfelek minden év márciusában - március 31-ig a biztosítóhoz beérkezően - költségmentesen felmondhatják a rendes felmondás szabályai alapján. Ezzel a lehetőséggel az idén első alkalommal élhetünk, ráadásul a húsvéti ünnepek miatt még nem maradtunk le róla április 2-án sem. A kapkodás azonban rossza döntéshez is vezethet, ezért a Bank360.hu szakértői összefoglalták mire kell figyelnünk a felmondásnál, az ajánlatok összehasonlításánál, és az új szerződés megkötésénél. 

Meddig lehet felmondani a lakásbiztosítást az idén? 

A lakásbiztosítások felmonádásnak a biztosítóhoz való beérkezési határideje a jogszabály alapján március 31., de mivel ez 2024-ben vasárnapra esett, és az ünnepnapnak számító húsvéthétfő követte, ezért az idén április 2-án, keddig van lehetősége az ügyfeleknek arra, hogy a felmondást eljuttassák a biztosítójukhoz. A felmondást tehát még ma le kell adni személyesen a biztosító ügyfélszolgálatára, vagy online be kell küldeni a biztosítónak. Postán már ne adjuk fel a felmondást, mert nem fog beérkezni határidőre.

Hogyan küldjük el online a felmondást?

Ha e-mailben küldjük a felmondást, akkor azt fokozott biztonságú elektronikus aláírással  vagy állami e-dokumentum hitelesítéssel (AVDH) ellátott dokumentumban tegyük meg (az AVDH hitelesítést itt intézhetjük el). Ezek hiányában papíron aláírt, beszkennelt formában küldjük el a felmondást. Vannak biztosítók, amelyeknél külön felmondási felületet is találunk, ebben az esetben érdemes ezt használni. Mindenképpen nézzük meg, hogy a biztosítónk milyen feltételeket ad meg a beküldésre és a felmondás tartalmára. 

Mit tartalmazzon a felmondás?

A lakásbiztosítás felmondásában legyen benne a biztosító neve, a szerződésszám, a szerződő személyes adatai, a biztosított ingatlan adatai, a felmondás márciusi dátuma és a szerződő aláírása. Célszerű beleírni, hogy a márciusi felmondás lehetőségével az ügyfél a 25/2023. (II. 1.) Korm. rendeletben foglalt szabályok alapján él. 

Mire figyeljünk még a felmondás előtt?

Mindenképpen ellenőrizzük, hogy díjrendezett-e a lakásbiztosításunk, mert csak hátralékmentes szerződést tudunk felmondani a rendes felmondás szabályai szerint. Nézzük meg azt is, hogy a biztosításunkban nincs-e valamilyen tartamkedvezmény, azaz nem kaptunk-e díjengedményt több év vállalásával. Az ilyen szerződéseket is felmondhatjuk ugyan, de a kapott díjkedvezményt visszafizettetheti a biztosító, és az is lehet, hogy így már vesztünk az egyébként olcsóbb új biztosítással.  

Lehet-e új szerződést kötni április 2-át követően?

Az április 2-i határidő a felmondás beérkezésére vonatkozik csak. Új szerződést ezt követően is köthetünk bármikor, de ezt természetesen a felmondással egyidejűleg is megtehetjük. A felmondott szerződésünk még 30 napig él. Az új szerződést érdemes úgy megkötni, hogy az alapján az ingatlanunk a régi szerződés lejártát követő naptól legyen biztosítva, mert így nem fizetünk fölösleges. Erre abban az esetben is figyeljünk, ha a felmondás után akár hetekkel később kötünk új szerződést, ahogyan arra is, hogy ne legyen olyan időszak, amikor a lakásra nincs érvényes biztosításunk.

Fel lehet-e mondani most csak a lakásban lévő ingóságokra kötött szerződést?

Albérlők és társasházi lakástulajdonosok esetében gyakori, hogy a társasház vagy a lakáskiadó biztosításán túl az ingóságaikra külön vagyonbiztosítást kötnek. Ennek a felmondására is mód van az eddig leírt szabályok betartásával a márciusi kampányban.

Fel lehet-e mondani a lakáshitelekhez kötelezően kötött lakásbiztosításokat?

A jelzáloghitelek folyósítási feltételeként előírt hitelfedezeti lakásbiztosításokat is fel lehet mondani a mostani kampányban. A váltásról, az új szerződésről azonban értesíteni kell a bankot, és a hitel adatait fel kell vezettetni az új biztosításra. Ilyen szerződésnél különösen figyeljünk arra, hogy ne legyen olyan időszak, amikor az ingatlan nincs biztosítva.

Hogyan lehet összehasonlítani a lakásbiztosítási ajánlatokat?

Mindenképpen érdemes meggyőződni arról, hogy a meglévő lakásbiztosításunknál találunk-e számunkra megfelelőbbet. Ezt legegyszerűbben lakásbiztosítás kalkulátorral tudjuk megtenni a lakásunk paraméterei és az igényeink megadásával. Az összehasonlításnál nézzük meg a szerződésünkben lévő és az ingatlan paraméterei alapján a kalkulátor által adott biztosítási összeget, valamint az ingóságokra kínált összeget. Ha ezt alacsonynak ítéljük, emelhetünk is rajta. A lakásunk és igényeink alapján speciálisabb károk és szolgáltatások figyelembevételével is tudunk kalkulálni. A felmondási döntés előtt mindenképpen érdemes összehasonlítani az ajánlatokat. Ha a meglévő biztosításunk megtartása mellett döntünk, akkor is módunk van a biztosítási összegek és más paraméterek módosítására, azaz a szerződés aktualizálására. 

Megköthetjük-e az új szerződésünket online?

A biztosítást megköthetjük a biztosítóval vagy az alkusszal személyesen, de online is, akár az összehasonlító kalkulációt követően. A mostani váltási kampányban több biztosító is jelentős kedvezményt ad online kötés esetén, a piacvezető Alfa például egészen 50 százalékig elmegy ilyen esetben.

Hogyan mondhatjuk fel a lakásbiztosításunkat április 2-a után?

A lakásbiztosítás felmondásának eddigi módjai ezután is megmaradnak. Ez alapján felmondhatjuk a szerződést évfordulóra (most kötött biztosítás esetében már ennek a dátuma határozza meg az évfordulót), a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás esetében több biztosítónál éven belül is van erre mód. Jövő márciusban pedig újra megnyílik a szabad felmondás lehetősége, akár az idei kampányban kötött új szerződésekre is. Természetesen akkor is felmondhatja az ügyfél a szerződést, ha például eladja a biztosított ingatlant (ezt hívják érdekmúlásnak).

 


Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás: