Kedden is csökkentek az európai részvények, jelentősen növekedett a német kivitel, 1,8% volt a hazai infláció májusban
A páneurópai STOXX 600 index 0,5%-kal csökkent, a nemzeti indexek közül az FTSE 100 1,4%-os esése emelhető ki, míg a Dax 0,7%-kal csökkent, a CAC 40 pedig kis mértékben növekedett. A Stoxxon belül a bányászati és az energiaszektor papírjai vezették a veszteségeket, 2,5%, illetve 2,4%-os eséssel, de csökkentek az európai technológiai részvények is, amelyek az utóbbi időben jelentős volatilitást mutattak és 1,3%-os mínuszban zártak. Más szektorok közül a távközlési részvények 2%-kal estek, többek között köszönhetően az Ericsson és a Nokia csökkenésének, a hírt követően mi szerint az Nvidia mobilhálózatokhoz fejleszthet technológiát. Az európai védelmi részvények 0,7%-kal csökkentek, miután a Morgan Stanley rontotta minősítésüket.
A tegnap megjelent áprilisi német konjunktúraadatok alapján, az ipari termelés 0,4%-kal emelkedett havi alapon, elmaradva az elemzők várakozásától, ugyanakkor jelentősen javulva az előző hónapokhoz képest. A német kivitel ugyanakkor 0,9%-os havi bővülésével jelentősen meghaladta az elemzők által várt fél százalékos visszaesést.
A KKE régióban vegyes volt a hangulat, míg a Wig 20 0,3%-kal, a PX 50 pedig egy százalékkal növekedett, a Bux 0,3%-os csökkenést mutatott. A MTelekom kivételével mindhárom hazai bluechip csökkent, legnagyobb mértékben a Richter, 2,5%-kal. A hazai infláció májusban 1,8% volt éves alapon, mely alacsonyabb mind az általunk várt 2,0%-nál, mind a piaci 2,3%-os prognózisnál, mind a jegybank várakozásánál, jelezve hogy az alacsony érték akár alapot is adhat az MNB-nek a kamatvágás megfontolására. Ugyanebben az időszakban a maginfláció 2,0%-on állt.
forrás: OTP Ébresztő