Kedvezőtlen befektetői hangulat mellett vegyesen zártak a vezető európai indexek; esett a BUX
A páneurópai Stoxx600 0,4%-kal került lejjebb, a vezető indexek közül a brit FTSE100 és az olasz FTSE MIB tudott feljebb kapaszkodni. A Stoxx600 szektorindexeinek többsége pirosba fordult, a legnagyobb, 1,8%-os esés a technológiáé volt, a mesterséges intelligenciával kapcsolatos optimizmus alábbhagyása közepette, eközben a legjobb teljesítményt a bankszektor tudhatta magáénak.
A Barclays 0,2%-os csökkenéssel zárt, miután a brit bank bejelentette, hogy a csődbe ment MFS hitelintézethez kapcsolódóan 308 millió dolláros veszteséget könyveltek el. Az energiaszektor 0,6%-kal emelkedett, meglovagolva a BP vetette hullámokat, ami 1,1%-kal erősödött, miután felülmúlta az első negyedéves nyereségre vonatkozó várakozásokat.
A KKE-régió tőzsdéi vegyesen zártak, ahol a BUX 0,2%-os esése a középmezőnyre volt elég. A hazai nagypapírok közül csak az OTP tudott feljebb kapaszkodni.
(Forrás: OTP Ébresztő)