KGFB: Fontos év végi határidők közelednek
Piaci becslések szerint több mint 65 ezer gépjármű-tulajdonos mondta fel december elsejéig az év végén lejáró kötelező biztosítását. Nekik december 31-e éjfélig kell új biztosítási szerződést kötniük.
Bár az érintett autósok zöme már a novemberi felmondással egy időben intézkedett az új biztosításról is, a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy több ezer szerződő erre csak decemberben kerít sort - ismertették az MTI-nek küldött tájékoztatásban.
Aki az új szerződés megkötését elmulasztja, január elsejétől azonnal fedezet nélkül marad. Ezzel súlyos kockázatot vállal, mert ha kárt okoz, neki kell állnia a kártérítést, ami személyi sérülés esetén akár több tízmilliós összeget is elérhet.
Másrészt a normál díj többszörösét lesz kénytelen utólag megfizetni a fedezetlenségi díjra vonatkozó szabályok szerint - jelezte a szövetség.
Papp Lajos, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnöke kiemelte, hogy célszerű utánajárni a szerződés sorsának, ha valaki időben intézkedett az új szerződésről, de a szerződéskötésről nem kapott visszajelzést a biztosítótól vagy a közvetítő alkusztól.
Az első díjrészlet esedékessége január 1-je, de ennek befizetésére a szerződést váltó autósoknak 2026. március 1-jéig van lehetősége. A biztosítójuknál maradó ügyfeleknek ugyanakkor a normál rend szerint, azaz legkésőbb január végéig kell rendezniük a biztosítás díját.
A szövetség szerint az elmúlt hetekben több ezren köthettek új nyugdíjbiztosítási szerződést az idei évre járó maximum 130 ezer forintos adókedvezmény kihasználása érdekében.
Az adójóváírás azonban csak akkor igényelhető, ha a kedvezmény alapjául szolgáló összeg december 31-ig be is érkezik a biztosítónál vezetett számlára - közölték.
A nyugdíjbiztosítási befizetések utáni adójóváírás mértéke az adott évi befizetések 20 százaléka, maximum 130 ezer forint. Ehhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni a számlára.
Az éves befizetések átlaga azonban ennél jelentősen kisebb: tavaly év végén 350 ezer forint volt, ami átlagosan 70 ezer forintos adóvisszatérítéshez, vagyis a lehetséges maximum alig több mint feléhez juttatta a biztosítottakat.
Az év végéig azonban lehetőség van a rendszeres befizetésen felül eseti befizetést is teljesíteni, ezzel is gyarapítva az adott évre igénybe vehető adókedvezmény mértékét - ismertette a FBAMSZ.
A szervezet jelezte, hogy a nyugdíjbiztosítás a biztosítási piac egyik húzóterméke, 2025 harmadik negyedévének végére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai alapján már több mint 527 ezer olyan folyamatos díjas szerződést tartottak nyilván, amelyre adókedvezmény érvényesíthető.