Kiderült, mi volt 2022 legjobb befektetése

Török részvényalapot kellett volna venni egy éve, esetleg valamilyen árupiacit, ezekkel a 2022-es fekete évben is bankot lehetett robbantani. A hazai kisbefektetők kedvencei, az ingatlan- és rövid kötvényalapok is szerencsére pluszban zárták az esztendőt - derül ki a Bank360.hu összesítéséből.

Kiderült, mi volt 2022 legjobb befektetése

Kemény éven vannak túl a hazai befektetési alapkezelők. 2022 olyan esztendő volt, amikor bármilyen hagyományos eszközt választottak, jó eséllyel buktak rajta. A magyar államkötvények árfolyamát követő indexek az év végén 15-19 százalékos mínuszban álltak, a Budapesti Értéktőzsde legfontosabb indexe, a BUX is 13,7 százalékot esett az év folyamán. Ezzel nem volt egyedül, a világ legtöbb részvénypiaca hasonló mértékben, sőt még jobban esett, azok a befektetők viszont, akik a kevés kivételt választották, elképesztően nagyot kaszáltak tavaly.

Száz százalékos hozam is volt

Az egyik nagy nyertese az évnek a török részvénypiac volt. Az isztambuli tőzsdeindex alig 2000 ponton állt 2021 végén, egy évvel később pedig 6 ezer pont fölötti csúcsra jutott. A mintegy 200 százalékos emelkedés legfőbb oka az volt, hogy a befektetők a magas törökországi infláció ellen részvényvásárlással próbáltak védekezni, ez felhajtotta a tőzsdei árfolyamokat. A líra is gyengült tavaly, a forinttal szemben is mintegy 13 százalékot esett, de a török tőzsde ezzel együtt is annyit emelkedett, hogy a még a magyar befektetőknek is több mint 100 százalékos megtérülést hozott.

Magyarországon két alapkezelő kezel török befektetési alapokat, az OTP és az Aegon, előbbinél a forint alapú lakossági sorozat tavaly 117 százalékos, utóbbinál 99,2 százalékos hozamot ért el. Azt persze nem árt tudni, hogy ezek az alapok a legkockázatosabbak közé tartoznak, vagyis nem csak az árfolyam megduplázódására, de a feleződésére is fel kell készülniük a befektetőknek rossz piaci körülmények között – figyelmeztetnek a Bank360.hu szakértői.

Az év vesztesei az orosz részvénypiacon befektető alapok voltak. Ennek oka elég egyszerű: a külföldi befektetők március óta gyakorlatilag nem tudnak kereskedni a moszkvai tőzsdén, emiatt az alapok befektetési jegyei illikvidek, forgalmazni sem lehet azokat. Akinek orosz részvényalapban van a pénze, annak várnia kell, hogy újrainduljon a befektetési jegyek adásvétele. Hogy ez pontosan mikor várható, még nem tudni, jelenleg viszont a két orosz befektetési alap, az OTP és az Aegon konstrukciói az egy évvel ezelőtti árfolyam töredékén szerepelnek a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adatbázisában. Az OTP Alapja 96, az Aegoné 85 százalékos mínuszban állt 2021 év végéhez képest.

Reálhozam csak elvétve akadt

A 2022-es inflációs adatot csak pénteken teszi közzé a KSH, de a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legutolsó inflációs jelentése alapján 14,5-14,7 százalék között lehetett az átlagos áremelkedés tavaly. A több mint félezer befektetési alapból alig két tucatnyi volt, amelyik ez alapján reálhozamot érhetett el, vagyis megverte az inflációt.

Nem túl meglepő módon a már említett török alapok mellett jól teljesítettek tavaly a nyersanyag- és energiapiacon befektető konstrukciók is. A Budapest Bank és az MKB összeolvadása óta immár az MKB Alapkezelő által kezelt Budapest Hagyományos Energia alap hozama 47 százalék fölött volt 2022 végén. A CIB Nyersanyag alap árfolyama 30 százalékot emelkedett egy év alatt, a K&H Nyersanyag alapja 29,5 százalékos pluszban zárta az esztendőt. A Raiffeisen Nyersanyag alapok alapja több mint 27 százalékot ment tavaly, az OTP Föld Kincsei 22-t hozott a befektetőknek, az MKB Nyersanyag alap pedig 19 százalékos hozammal zárta az évet.

Néhány abszolút hozamú alap kezelője is jól taktikázott a viharos 2022-es esztendőben. A magyar állampapírok árfolyamesésre spekuláló Reverse Max alap, amelyet a Marketprog alapkezelő jegyez, 40 százalék fölött emelkedett. Az OTP Alapkezelő több abszolút hozamú alapja is szép nyereséggel örvendeztette meg a befektetőket. Az EMDA forintos lakossági sorozata 30 százalék fölötti hozamot, a Sigma 27 százalék fölött, a korábban sokat bukott Supra pedig 16,57 százalékot emelkedett. A Hold és az Accorde Alapkezelő abszolút hozamú konstrukciói között is voltak olyanok, amelyek inflációt meghaladó hozamot érhettek el.

Öntötték a pénz a befektetési alapokba

Befektetési alapot akkor vásárol a lakosság, ha magasabb megtérülést remél tőle, mint a jóformán kockázatmentes állampapírtól. Az alapkezelők malmára hajtotta a vizet tavaly, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) viszonylag lassan reagált a lakosság hozamelvárására, és szeptember végéig alacsonyan tartotta a lakossági állampapírok induló kamatát. Az állampapírpiacról júniusban, júliusban, augusztusban és szeptemberben összesen 580 milliárd forintnyi háztartási megtakarítás távozott az MNB adatai szerint, ennek egy jó része az alapokba kerülhetett. 2022-ben november végéig bezárólag 942 milliárd forintnyi friss pénz került az alapokba a jegybank adatai szerint, magyar befektetési jegyekben így november végén 5 783,3 milliárd forintot tartottak a kisbefektetők.

Az átlagos befektető a jegybanki adatok szerint szerény pozitív hozamot ért el, nagyjából 123 milliárd forint volt 11 hónap alatt a nyereség, ami alig 2 százalékos hozam, ráadásul a nagyja ennek a viszonylag kedvezően alakuló novemberben keletkezett. Ebből arra lehet következtetni, hogy aki jól választott alapot, valóban jól járt, sokan lehetnek ugyanakkor most bukóban. Tavaly a Bamosz adatai alapján a konstrukciók mintegy harmada érhetett el pozitív hozamot egyáltalán. Bár az abszolút hozamú alapok azt ígérik, hogy a kockázatmentesnél magasabb megtérülést nyújtanak, ezek közül is minden második mínuszban zárta az évet.

Jó hír, hogy a lakosság egyik kedvencének számító ingatlanalapok állták a sarat. A legnagyobb ilyen konstrukció, az Erste nyíltvégű alapja 10,62 százalékos pluszban zárt, a Magyar Posta Takarék ingatlanalap (Diófa Alapkezelő) csaknem 9, az OTP-s ingatlanalap majdnem 8 százalékos hozamot ért el.

A szintén jelentős lakossági pénzeket kezelő rövid kötvényalapok 3,5-8 százalékos hozamot értek el, a kilátásaik pedig biztatóak, hiszen magas hozammal vásárolt állampapírokat tartanak. A kevés megmaradt pénzpiaci alap szintén hasonló eredményt ért el. A hosszú kötvényalapok ugyanakkor kivétel nélkül veszteségesek, jellemzően két számjegyű mínuszban álltak az év végén. A részvényalapok többsége is elmondhatta ezt magáról, a hazai tőzsdén befektető alapok a BUX-hoz hasonlóan 14 százalék körüli veszteséget szenvedtek el, de a tavalyi év nem kedvezett sem a fejlett, sem a feltörekvő piaci részvényalapoknak.


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: