Kiderült végre, miért Horvátországban nyaral mindenki a Balaton helyett! Mutatjuk az árakat

Számos médium foglakozott az elmúlt hetekben a magyarok nyaralási szokásaival, és elemezték azt is, hogy hol olcsóbb nyaralni: itthon vagy külföldön? A Balaton körül is fellángoltak a viták, a magyar tenger árai sokszor valóban jóval magasabbak, mint egy külföldi nyaralás költségei. Idén ismét Horvátország a magyarok kedvence, és hogy miért, azt megtudhatjuk a Szállás.hu által készített statisztikákból, amiból azt is kiolvashatjuk, hogy átlagosan mennyibe kerül egy horvátországi szállás egy fő részére. Lássuk a számokat!

Kiderült végre, miért Horvátországban nyaral mindenki a Balaton helyett! Mutatjuk az árakat

Ugyan még júniusban úgy látszott, hogy a tavalyi szint alatt áll a Horvátországba szóló foglalások száma a Szallas.hu adatai szerint, ez júliusban átbillent.

„Idén 3 százalékkal nőtt a júliusi horvát nyaralások száma tavalyhoz képest, és augusztusban is már 1 százalékkal az előző évi szint felett vagyunk” – mondta Molnár Tímea, a Szallas.hu Horvátországért és Ausztriáért felelős menedzsere.

Azt is hozzátette, hogy mivel még lesznek a hónapban beérkező foglalások, így várakozása szerint tovább nőhet a különbség az idei nyár javára. Négyből három foglalás 4-7 éjszakára szól. „Tavalyhoz képest egyébként a négyéjszakás üdülések némileg csökkentek, viszont az 5-7 éjszakások aránya magasabb” – magyarázta a menedzser.

A Szallas.hu oldalán idén megtett, nyári, horvátországi foglalások 17 százaléka hotel kategóriába érkezett, ez 2022-ben 15% volt.

„A növekedés annak köszönhető, hogy folyamatosan bővítjük kínálatunkat a hotel kategóriában is – mondta a menedzser. Ma már több mint 170 horvát hotel foglalható oldalunkon, köztük tengerparti medencés szállások, all inclusive- és gyerekbarát szállodák, resortok is. Nemcsak a kínálat nőtt, hanem a kereslet is, ráadásul a drágulás ellenére is több magyar foglalt ilyen típusú szálláshelyet.”

Molnár Tímea azt is elárulta, hogy a hotelek közül a 3 csillagos kategória iránt nőtt a kereslet tavalyhoz képest, 41-ről 59 százalékra, míg a 4-5 csillag esetén csökkentek a foglalások. Hozzátette, ez főként azért alakult így, mert a foglalási darabszám alapján a jelenlegi legnépszerűbb hotel 3 csillagos.

Összesítésben azonban apartmant választott a vendégek zöme, ami a foglalások 76 százalékát jelenti. Ez azonban tavaly még 78 százalék volt, tehát idén a foglalásokból kisebb mértékben részesültek az apartmanok, mint tavaly.

A Szallas.hu adatai szerint egy fő részére egy éjszaka Horvátországban idén nyáron átlagosan 13 620 forintba kerül, ami 18 százalékos növekedés tavalyhoz képest. Ha hotelt választunk, átlagosan 28 570 forintba kerül egy éj egy főnek, ami 6 százalékos drágulást jelent 2022 nyarához viszonyítva. A nem hotel típusú szállások esetén átlagosan 10 960 forintot kell fizetni fejenként, éjszakánként, ez 19 százalékos árnövekedés tavaly nyárhoz képest.

A szezonra szóló foglalások alapján július és augusztus a magyar vendégek kedvenc időszaka, a foglalások 40-40 százaléka szólt ezekre a hónapokra. Minden tizedik nyári foglalás júniusi volt, és a jelenleg bent lévő előfoglalások 8 százaléka szeptemberi. „A szezon nem ér véget augusztusban, még a szeptember erősödésére számítunk, hiszen az időjárás, a tenger kellemes vize, a kevesebb turista és az alacsonyabb árak kedveznek a turizmusnak” – mondta a menedzser.

Minden harmadik horvát foglalás a Kvarner-öbölbe szól

Továbbra is a Kvarner-öböl a magyarok kedvence, a Szallas.hu oldalán leadott horvátországi foglalások 35 százaléka ide érkezett. A térségben átlagosan 15 160 forintba került egy fő részére egy éjszaka. A második legkeresettebb turisztikai régió Zadar Dalmácia, a foglalások 27 százaléka szól ide. Itt átlagosan 11 450 forintot kóstál egy éjszaka egy főnek.

A tavalyi évhez képest változás, hogy Isztria régiót megelőzte Split Dalmácia a magyarok körében, így a dobogó harmadik fokán áll. Itt átlagosan 11 260 forintot kell egy éjszakáért fizetni fejenként. A települések foglalási szám alapján kialakult népszerűségi listájának élén is helycsere történt, a tavalyi második helyezett lett a trónfosztó, így első helyen a gyermekbarát, lassan mélyülő, homokos tengerpartjai miatt közkedvelt Vir áll.

A tavalyi győztes, Crikvenica, idén a dobogó második fokára került. Tengerparti sétányairól, hangulatos éttermekről és kalandos vizes programokról híres. A már említett településeket Njivice, Bibinje és Medulin követik.

„Njivice ráadásul annak ellenére dobogós, hogy itt a legmagasabb a top 10 horvát település közül az éjszakánkénti átlagár, ami egy fő részére, 23 580 forint – mondta Molnár Tímea. Ugyanakkor Budapesttől mindössze 4-5 órányi autóútra található, illetve hotel kínálata vonzó a magyarok körében, így egy itteni hotelbe szól a legtöbb Szallas.hu-n leadott horvátországi foglalás idén nyáron.”

A menedzser még azt is hozzátette, hogy Bibinje a türkizkék tengerpartok és a pezsdítő nyarak hazája, Medulin pedig igazi családbarát, 1 km hosszú homokos partja miatt ilyen népszerű a magyar vendégek körében.

Nézzük az árakat!

 


Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás: