Kijöttek az Otthon Start lakáshitel részletei

Megjelent hétfőn este a kormany.hu oldalon az Otthon Start hitelprogram jogszabálytervezete. Az alapfeltételek nem változtak: az állam 50 millió forintos, legfeljebb 3 százalékos, fix kamatozású kölcsönt biztosít legfeljebb 25 évre, de számos, eddig nyitott kérdésre ad választ a tervezet - írja közleményében a Bank360.

Kijöttek az Otthon Start lakáshitel részletei

“Többé nem csak álom az első saját otthon.” Ezzel a felütéssel tette közzé a kormány az Otthon Start Program jogszabálytervezetét, amelyet július 29-ig lehet véleményezni. A legfontosabb részletek nem változtak, de számos olyan, eddig nyitott kérdésre ad választ a tervezet, ami sok potenciális igénylőt foglalkoztat. Az igénylés feltételei kevésbé szigorúak, mint a jelenleg futó állami lakástámogatások esetében, ami nagyrészt abból fakad, hogy az igénylés nincs sem házassághoz, sem gyermekvállaláshoz kötve. A kamattámogatást nem lesz nehéz megtartani azoknak, akik jogosultak lesznek a maximum 50 millió forintos kölcsönre. Az Otthon Start Program jogszabálytervezete alapján az alábbi feltételekre készülhetnek az igénylők. 

Mire használható fel a kölcsön?

-A kamattámogatott kölcsön az otthon 
-vételárának megfizetésére, illetve 
-építése esetén a hitelintézet által elfogadott költségvetésből még fennmaradó bekerülési költségekre igényelhető és használható fel.

Már ismert részlet, hogy nem vehető igénybe a kölcsön, ha a hasznos alapterület négyzetméterára tekintetében meghaladja a bruttó 1,5 millió forintot. A kölcsön igénylését az adásvételi szerződés aláírását követő 180 napon belül lehet beadni, építkezés esetén a használatbavételi engedély kiállítását megelőzően. 

Kik vehetik igénybe az Otthon Start lakáshitelt?

A kölcsönt egy személy csak egyszer veheti fel, abban az esetben, ha a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjában és a benyújtását megelőző tíz éven belül nem rendelkezett saját tulajdonú belterületi lakóingatlannal. 

A tervezet szerint nem minősül saját tulajdonú ingatlannak, vagyis a fenti szabály alól kivételt jelent, ha az igénylő

-olyan ingatlanban rendelkezett tulajdonjoggal, amelynek az adásvételi szerződésben szereplő vételára nem haladta meg a 15 millió forintot,
-olyan belterületi lakóingatlannal rendelkezett, amelynek lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte,
-olyan belterületi lakóingatlannal rendelkezett, amely haszonélvezettel terhelten került a tulajdonába, és az érintett lakóingatlanban a kölcsön iránti kérelem benyújtásakor is haszonélvező lakik.

Emellett a kölcsön akkor is igényelhető, ha az igénylő a kölcsön iránti kérelem benyújtásának időpontjában és a benyújtását megelőző tíz éven belül legfeljebb egy belterületi lakóingatlanban legfeljebb 50 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkezett. Fontos részlet, hogyha a hitelprogramban házastársak együtt adják be az igénylést, akkor elegendő, ha egyikük megfelel a fenti feltételeknek. 

A program lehetővé teszi adóstárs bevonását, emellett a kölcsön igénylésével egyidejűleg egyéb lakáscélú állami támogatások is igényelhetők.

Az igénylőknek az alábbi feltételeknek kell megfelelni a sikeres igényléshez: 
-büntetlen előélet,
-nincs 5000 forintot meghaladó köztartozás,
-legalább 2 éves társadalombiztosítási jogviszonyt tud igazolni, ezen belül:
-közmunkásként nem lehet beadni a kölcsön iránt a kérelmet,
-az igénylést megelőző 180 napra szigorúbb szabályok vonatkoznak,
-a kétéves jogviszonyba a tanulói és a hallgatói jogviszony is beszámítható, de az igénylést megelőző 180 napba nem,
-külföldi tb-jogviszonnyal is van lehetőség az igénylésre,
-a két éves, folytonos tb-jogviszonyban legfeljebb 30 napos, egybefüggő szünet lehet, hallgatói státusznál ez 6 hónap, viszont a szünetek nem számítanak bele a két évbe. 

Nem veheti fel a kölcsönt az, akit az igénylést megelőző 3 évben valamely állami lakástámogatási programban vissza nem térítendő támogatás vagy kamattámogatás visszafizetésére köteleztek. 

5 évig szól bele az állam, hogy mi lesz a lakással

A szerződés megkötését követően 5 évre az állam javára jelzálogjog, valamint annak biztosítására elidegenítési és terhelési tilalom kerül bejegyzésre, a kölcsönszerződés megkötése időpontjában fennálló kölcsönösszeg 20 százalékának erejéig, a kölcsön és a kamattámogatás jogszerűtlen igénybevételéből eredő követelések biztosítására. Ez alatt az idő alatt nem lehet az ingatlant

-ebontani (kivéve természeti katasztrófa esetén),
-elidegeníteni,
-az otthon használatát harmadik személynek átadni,
-haszonélvezeti jogot alapítani,
-lakáscéltól eltérően hasznosítani. 

Ha ezek valamelyike bekövetkezik az 5 évben, vagyis amíg fennállnak az állam javára bejegyzett jogok, akkor vissza kell fizetni a kamattámogatást. Ha az ingatlant csak részben idegeníti el a támogatott, akkor a büntetés csak az adott részre fog vonatkozni és a kamattámogatás is csak részben, az elidegenített résszel arányosan szűnik meg. 

Nem minősül az elidegenítési és terhelési tilalom megszegésének, ha az otthonban öröklés révén harmadik személy tulajdonjogot vagy haszonélvezeti jogot szerez, illetve ha az otthonra közérdekű használati jogot alapítanak.

Alig lesz plusz költség

A tervezet szerint a folyósító hitelintézet legfeljebb 30 ezer forint díjat számolhat fel a kölcsön igénylésével és folyósításával kapcsolatban, amibe nem tartozik bele az értékbecslés és a helyszíni szemle díja. A 30 ezer forintos felső határ akkor is érvényes, ha a támogatott hitel mellett piaci lakáshitelt is vesz fel ugyanannál a banknál az igénylő. Fontos, hogy ha két különböző bank folyósítja a támogatott és a piaci hitelt, akkor a támogatott hitelt akkor lehet folyósítani, ha a piaci hitel folyósításáról már van igazolás. 

A bankoknak a hitelbírálatra 30 napjuk lesz, építkezés esetén pedig 60 nap, amibe nem számít bele a 10 napos hiánypótlási időszak. 

A hitelintézetek a folyósított Otthon Start hitelek után otthon építése esetén 80 ezer forint, otthon vásárlása esetén 40 ezer forint egyszeri költségtérítést kapnak. 

Mennyi lesz a kamattámogatás és mikor kell visszafizetni?

A kamattámogatás mértéke az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK Zrt.) által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző 3 naptári hónapban tartott, 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértékének és az ügyfél által fizetett legfeljebb 3 százalékos kamatnak a különbözete. A tényleges ügyleti kamat 5 évente változhat. 

A kamattámogatás elvesztéséről szóló rész lényegesen rövidebb, mint a családtámogatásokra vonatkozó jogszabályoknál. Az Otthon Start lakáshitel kamattámogatását akkor kell visszafizetni (a fentebb már említett okokon kívül), ha az igénylő valótlan adatokat adott meg, és jogosulatlanul jutott hozzá a kölcsönhöz. Emellett építkezésnél is elveszhet a kamattámogatás, ha a támogatott személy eláll az építési szándékától, vagy ha nem tudja igazolni egy éven belül, hogy a munkálatok megkezdődtek, illetve hat éven belül nem tudja bemutatni a használatbavételi engedélyt. A büntetést ez utóbbi esetekben az igénybevétel napjától számolják, mértéke a jegybanki alapkamat + 5 százalékpont. 

Az ismert alapfeltételek nem változtak

Az eddig is ismert alapfeltételek nem változtak, ezek az alábbiak:

-a kedvezményes kölcsönt szeptember 1-jétől lehet igényelni azoknál a bankoknál, amelyek kínálni fogják,
-a kölcsön összege legfeljebb 50 millió forint lehet,
-a futamidő legfeljebb 25 év,
-az éves ügyleti kamat nem haladhatja meg a 3 százalékot - vagyis ennél akár lehet alacsonyabb is, akárcsak a CSOK Plusz esetében,
-az előtörlesztés díja legfeljebb 1 százalék lehet,
-lakás esetén a bruttó vételár vagy bekerülési költség maximum 100 millió forint lehet, lakóház esetén 150 millió forint a felső határ,
-otthon vásárlásánál annak vételára legfeljebb 20 százalékkal térhet el a hitelintézet által megállapított forgalmi értéktől,
-az elvárt önerő 10 százalék.


Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás: