Kik lettek a 2025-ös év legjobb cégvezetői?

Idén 11. alkalommal rendezték meg a Bizalom Gálát, ahol olyan vezetők munkáját ismerték el, akik hivatásuk során nem csak értéket teremtenek, de folyamatosan inspirálnak másokat. Az üzleti élet kiemelkedő szereplőit hét kategóriában és két különdíjjal díjazták. A Leader of The Year kitüntetést 2025-ben Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. vezetője nyerte el.

Kik lettek a 2025-ös év legjobb cégvezetői?

A Bizalmi Kör által szervezett díjátadón csaknem hatszáz vendéget köszöntöttek, az eseménynek idén is a Corinthia Hotel impozáns bálterme adott otthont. Az est központi tematikája az „origin”, azaz az ősforrás volt, amely a rendezvény látványvilágában is visszaköszönt, és előrevetítette az idei üzenetet: a vezetői erő az eredethez való visszatérésből és a belső motivációból táplálkozik.

A látványos nyitány után Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapítója, a Leader of The Year díj megálmodója köszöntötte a vendégeket: „A közösség tagjai a felszínen bár különbözhetnek, de a gyökereiknél összekapcsolódnak, akárcsak az erdő fái. A Bizalmi Kör így válik az üzleti élet „talaj alatti hálózatává”, amely tapasztalatot, kapcsolatokat és bizalmat juttat oda, ahol annak a legnagyobb értéke van. Mert a kapcsolat erőforrás, a bizalom energia. Általuk jobb stratégiák, gyorsabb döntések és bőségesebb termés születik” – fogalmazott.

A hozzáadott értéket kereste a zsűri

Az est háziasszonya Köböl Anita műsorvezető volt, a kategóriák döntőseinek bemutatását követően a győzteseket a zsűri és a korábbi díjazottak méltatták, majd ezt követően átadták az elismeréseket. A független szakmai zsűri a hazai üzleti élet legkiemelkedőbb szakembereiből állt.

Dr. Oszkó Péter, az O3 Partners alapítója, vezérigazgatója szerint a jó vezető következetes, hiteles és hosszú távon gondolkodik, de a mindennapi működésben is példát mutat, döntéseit pedig átlátható és etikus alapokra helyezi. A gála után elmondta, hogy a díj azért is nagyon fontos, hogy megmutassa a világnak: a magyar vállalkozók kitartó munkájukkal nagy eredményeket tudnak elérni.

Dr. Csorbai Hajnalka, az Opten Kft. stratégiai igazgatója szerint nehéz döntés volt a győztest kiválasztani, mivel mindenkiben találtak valamilyen különleges adottságot, és bár korábban az adatalapú értékeléshez szokott hozzá, kifejezetten üdítőnek és inspirálónak találta, hogy a verseny keretein belül a cégvezetők személyes történeteit is megismerhette.

Dr. Zolnay Judit, üzleti és vezetési tanácsadó, a Zolnay Consulting alapítója az est végén elmondta: az, hogy egy versenyzőnek kiválóak az üzleti eredményei és jók a megközelítései, szinte már alapvető. A zsűrivel azt a pluszt keresik, hogy a vezető milyen értéket teremt, milyen hatással van a környezetére, és hogyan tudja átadni az utánpótlásnak az addig felépített munkát.

Tóth Tibor, a zsűri egyik újonnan csatlakozott tagja, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója a versenyzők értékelésekor elsősorban arra volt kíváncsi, hogy melyek azok a vállalkozások, akik potenciált jelenthetnek nemcsak a tőzsde számára, hanem az egész gazdaságnak, ugyanis ezek a dinamikus, innovatív vállalatok hozhatnak növekedést az országnak. „Az a jó hír, hogy sok ilyen céget találtunk, és ez a díj egy jó visszajelzés lehet számukra, hogy folytassák a megkezdett értékes munkát” – hangsúlyozta.

Íme 2025 legkiemelkedőbb vezetői

Az abszolút győztesnek járó ’Leader of The Year ’25’ díjat Szabó Zoltán, a Ghibli Kft. ügyvezető-tulajdonosa vehette át, aki az est végén elmondta, hogy bár a díjat ő kapta, de az elismerést a cége nyerte. Szerinte a jó vezető titka, „hogy szeresse a csapatát, tartson ki, olykor húzza meg a határokat, de engedje, hogy ez egy igazi játék legyen. Ehhez mindig kellenek szabályok, szabadság és célok. Ha ezt a három feltételt biztosítani tudjuk, akkor az egy olyan munkahely lesz, ahol jó dolgozni.”

Az év fiatal cégvezetője díjat Szalczinger Fanni vehette át, aki három éve vezeti az Allegro Cafe Kft. családi vállalkozást. „Fiatal vezetőként nem könnyű érvényesülni, de mindig próbáltam egy lépéssel előrébb tervezni. A hit, a kitartás és a csapatba vetett bizalom tette ezt lehetővé.”

A digitalizációs különdíj győztese Egerszegi Krisztián, a MiniCRM Zrt vezetője így beszélt sikeréről a díjkiosztót követően. „A digitalizáció a lételemünk, viszont az embernek és a cégnek is teljesíteni kell, és ebben a vezetőnek nagyon fontos szerepe van. Ne csak ő legyen képes megfeszített munkára, hanem ezt meg is tudja tanítani a kollégáinak.”

Matusz Balázs, a Nagyvállalati kategória díjazottja, a MATUSZ-VAD Zrt. elnök-vezérigazgatója egyszemélyes vállalkozásból építette fel cégét. Szerinte a pálya minden szakaszában más a siker kulcsa. Míg korábban a maximalizmus és a kitartás lendítette előre, ma az innováció és a rendszerszemlélet segíti.

A díjazottakat a „Bajnokok reggelije” keretein belül a Budapesti Értéktőzsde látja vendégül december elején a BÉT épületében, ahol a jövőbeli növekedési lehetőségekről kapnak szélesebb perspektívát.

A díjazottak névsora:

Az év fiatal cégvezetője: Szalczinger Fanni, Allegro Cafe Kft.

Az év női cégvezetője: Dr. Szántó Linda, Silurus Software Kft.

Digitalizációs különdíj: Egerszegi Krisztián, MiniCRM Zrt.

Mikrovállalati kategória: Bánfi Beáta, B.K. Unió Kft.

Kisvállalati kategória: Nagy Dániel, Component Kft.

Középvállalati kategória: Bukor Dániel PIREX-98 Kft.

Nagyvállalatai kategória: Matusz Balázs, MATUSZ-VAD Zrt.

Hosszútávú perspektíva különdíj: Nagy Martin, RGM Solution Kft.

Leader of The Year ’25, az abszolút nyertes: Szabó Zoltán, Ghibli Kft.


A szerb elnök kormányfőként folytatná pályafutását

Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök legkésőbb szeptember 10-én kiírja az előrehozott választásokat, és jelezte: amennyiben megkapja a kormányzó Szerb Haladó Párt (SNS) támogatását, miniszterelnök-jelöltként indul, és minden eddiginél kisebb kormányt alakít.
2026. 09. 05. 14:00
Megosztás:

21 bank közös stabilcoinja jöhet: valódi kihívó lehet az USDT és az USDC számára?

Huszonegy globális pénzügyi intézmény közös dolláralapú stabilcoin bevezetésére készül, amely a tervek szerint 2027 első felében indulhat el. A projekt mögött olyan nagybankok állnak, mint a Bank of America, a Citi, a Goldman Sachs, a Deutsche Bank és az UBS, ezért az új token már a rajtnál jelentős intézményi kapcsolatrendszerrel rendelkezhet. A valódi kérdés azonban nem az, hány bank támogatja, hanem az, hogy képes lesz-e olyan likviditást, elérhetőséget és használhatóságot biztosítani, mint az USDT és az USDC.
2026. 09. 05. 13:00
Megosztás:

Kormányszóvivő: létrehozzák az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot

Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóságot hoz létre a kormány a természeti erőforrások védelmének megerősítse érdekében - közölte Köböl Anita kormányszóvivő pénteken.
2026. 09. 05. 12:00
Megosztás:

Dash 44%-os robbanással az élen: mi most a 10 legprofitábilisabb kritovaluta befektetés?

Szombat reggel különös látvány fogadta a kriptopiacot figyelő befektetőket. A napi nyerteslista élén nem valamelyik frissen felkapott AI-token állt, hanem a 2014 óta létező Dash, méghozzá 44,05 százalékos emelkedéssel. Mögötte a NEAR Protocol 15,65 százalékot ugrott, miközben a Pons, a Lighter, a MemeCore és a Zcash is komoly pluszban forgott.
2026. 09. 05. 11:00
Megosztás:

Bankszámla nélkül is egyre több ügyfél előtt nyílik meg a mobilbank

A cél, hogy az ügyfelek minél kevesebb lépéssel intézhessék pénzügyeiket.
2026. 09. 05. 10:00
Megosztás:

Merénylet a balatoni lángossütők ellen?

A magyar szállodaipar prominensei és a balatoni büfék pultosai egész nyáron azon keseregtek, hogy túl erős a forint. Nekik idén az volt az egyik legnagyobb problémájuk, hogy nekünk turistáknak kevesebbet kellett költenünk, ha külföldre mentünk nyaralni, nem hozzájuk!
2026. 09. 05. 09:00
Megosztás:

A kormány december végéig meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet

A kormány úgy döntött, hogy december 31-ig meghosszabbítja a szeptember 7-én lejáró, tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet Magyarországon - erről Magyar Péter miniszterelnök péntek este számolt be a Facebook-oldalán.
2026. 09. 05. 08:05
Megosztás:

Romániában így csökkent a kiskereskedelmi forgalom

Romániában éves összevetésben 6,2 százalékkal csökkent júliusban a kiskereskedelmi forgalom a nyers adatok szerint - közölte pénteken a bukaresti statisztikai intézet (INS).
2026. 09. 05. 07:00
Megosztás:

Újabb segítséget kapnak a nehéz helyzetben lévő sertéstartók

A sertéságazatot az elmúlt időszakban egyszerre több, egymást erősítő kihívás sújtotta, ezért a kormány előleget biztosít a vágósertéshez és a tenyészkocához kapcsolódó állatjóléti támogatásokra - közölte az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) az MTI-vel.
2026. 09. 05. 06:00
Megosztás:

Az átvilágítás nyomán tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről

Gyermekvédelmi diagnózis címmel tanulmány készült a gyermekvédelem helyzetéről az intézményrendszer hónapok óta tartó átvilágítása, az intézménylátogatások, dokumentumok elemzése és anonim dolgozói elbeszélgetések nyomán - jelentette be a szociális és családügyi miniszter a Facebookra pénteken feltöltött videónyilatkozatában.
2026. 09. 05. 05:00
Megosztás:

Bitcoin: elbukott a 80 ezer dolláros kitörés a vártnál erősebb amerikai munkaerőpiaci adatok után

A Bitcoin pénteken már 82 ezer dollár fölé is emelkedett, és mindössze mintegy 700 dollárra került a február óta áttörhetetlennek bizonyuló 83 ezer dolláros ellenállástól. A vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci jelentés azonban gyors fordulatot hozott: a BTC ismét 80 ezer dollár alá esett.
2026. 09. 05. 04:00
Megosztás:

Épület, energia és digitalizáció a vállalati versenyképesség szolgálatában – BÉT50 Klub a Graphisoft Parkban

A vállalati versenyképesség ma már nem pusztán a termékekről, a piacokról vagy a pénzügyi teljesítményről szól: egyre nagyobb szerepet kap a vállalati működés hatékonysága, fenntarthatósága és technológiai fejlettsége is. A Budapesti Értéktőzsde Graphisoft Parkban megrendezett idei BÉT50 Klubjának résztvevői arra keresték a választ, hogyan járulhat hozzá a vállalatok ingatlan- és működési környezete, energiafelhasználása és digitalizációja a költséghatékonyabb és hosszú távon versenyképesebb működéshez.
2026. 09. 05. 03:00
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítások! Íme a fontosabb változások

Az elmúlt években többször is módosították a magyar nyugdíjrendszer alapját jelentő, 1997. évi LXXXI. törvényt. A változások egy része közvetlenül növelte a nyugdíjasoknak járó éves kifizetéseket, más rendelkezések az özvegyi nyugdíj feltételeit, az ügyintézési határidőket vagy a folyósítás szabályait alakították át.
2026. 09. 05. 02:00
Megosztás:

90.000 Ft-os csekket kaphatnak a kutyatulajdonosok

Egy ártatlannak tűnő séta is kellemetlen meglepetéssel végződhet, ha a gazdi nem ismeri a kutyatartás legfontosabb szabályait.
2026. 09. 05. 01:00
Megosztás:

Kármán András: megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság főigazgatói pozíciójára

Megnyílt a pályázat a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) főigazgatói pozíciójára; szakmai tapasztalatot, valamint a szervezet jövőjére vonatkozó világos vezetői programot várnak a jelentkezőktől - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán pénteken. A pályázatokat október 2-án 10 óráig lehet benyújtani.
2026. 09. 05. 00:05
Megosztás:

Egy bíró felfüggesztette Trump legutóbbi rendeletét

Felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök legutóbbi rendeletét a születés jogán járó állampolgárság intézményének korlátozásáról egy szövetségi bíró.
2026. 09. 04. 23:00
Megosztás:

Azonnali kormányzati beavatkozást sürget az üzemanyag-kiskereskedelmi piacon a Független Benzinkutak Szövetsége

A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) azonnali kormányzati beavatkozást és az üzemanyag-kiskereskedelmi piac rendkívüli átvilágítását sürgeti a szektor romló működési feltételei miatt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 04. 22:00
Megosztás:

Több mint félmillió hektár égett le az Európai Unióban a nyári erdőtüzekben

Mintegy 540 ezer hektárnyi terület égett le az Európai Unióban június közepe óta több mint ezer erdőtűz következtében - derül ki az uniós erdőtűz-információs rendszer (EFFIS) adataiból.
2026. 09. 04. 21:00
Megosztás:

Olaszország évi 160 ezer vízumot bocsátott ki orosz állampolgároknak

Olaszország az ukrajnai háború kirobbanásától évente 160 ezer orosz állampolgárnak adott vízumot, amely belépést nyújtott nekik az Európai Unió területére - közölte az adatokat a La Stampa című olasz napilap pénteken.
2026. 09. 04. 20:00
Megosztás:

További segélyt küld Nepálnak az EU

A továbbra is súlyos humanitárius körülmények miatt az Európai Unió további 500 ezer euróval járul hozzá a nepáli hatóságok és humanitárius partnerek által vezetett segélyakcióhoz - közölte az Európai Bizottság pénteken arra válaszul hogy Nepálban kilenc nappal ezelőtt a himalájai ország és Kína határán gleccseromlás miatt villámáradás söpört végig, amely megölt több mint 1200 embert, és mintegy ötezren eltűntek.
2026. 09. 04. 19:00
Megosztás: