Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.

Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte: a BUX index csütörtökön a 68 ezer pontos szint felett tudott maradni, ami fontos támaszt képez, alatta 67 500 pontnál húzódik egy újabb. A BÉT részvényindexe, a BUX 18,03 pontos, 0,03 százalékos csökkenéssel, 68 123,99 ponton zárt csütörtökön.

A vezető részvények közül az OTP jegyzése a 18 ezer forintos szint felett próbál stabilizálni, ellenállás 18 300 forintnál látható. Csütörtökön az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,14 százalékkal 18 225 forintra nőtt, forgalmuk 8,2 milliárd forintot tett ki.

A Mol mozgása is izgalmas lehet a szakértő szerint, mert sikerült a csökkenő trendvonal felett zárnia; a következő rövid távú ellenállás 3050 forintnál húzódik. A Mol 16 forinttal, 0,53 százalékkal 3026 forintra erősödött csütörtökön, 912,4 millió forintos forgalomban.

A Richter jegyzése nem tudta elérni az 50 napos mozgóátlagot, ami 9400 forint közelében jelent ellenállást, míg támasz 9235 forintnál a 30 napos mozgóátlag. Csütörtökön a Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,7 százalékkal 9275 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom árfolyama ismét emelkedni tudott, fontos szint látható 931 forintnál, majd 944 forintnál. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,76 százalékkal 933 forintra emelkedett, a papír forgalma 405,2 millió forint volt csütörtökön.

Az 5 legjobb altcoin, amelyek készen állnak az 1000-szeres növekedésre novemberben – Ne hagyd ki a lenyűgöző profitlehetőséget!

A Cybro egyre nagyobb figyelmet kelt a kriptovilágban, mivel az előértékesítése hatalmas izgalmat vált ki. A korai Solana befektetők óriási hozamot jósolnak, és sokan azt kérdezik, vajon a Cybro lehet-e a következő nagy dobás. Ez a cikk bemutatja a Cybro körüli felhajtást, és kiemeli azokat az érméket, amelyek növekedésre számíthatnak.
2024. 10. 10. 19:30
Megosztás:

Magyarország digitalizációja kulcs a gazdasági növekedéshez

Magyarország számára a digitális készségek fejlesztése kulcsfontosságú a gazdasági növekedés szempontjából. Jelenleg a lakosság fele rendelkezik alapvető digitális ismeretekkel, ami elmarad az uniós átlagtól, de a kormány célja, hogy ezt 80%-ra emelje az évtized végéig.
2024. 10. 10. 19:00
Megosztás:

Így szigorított a NAV 2024-ben: könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak

Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek mindig naprakésznek kell lennie az őt körülvevő adókörnyezettel, másként kellemetlen meglepetések is érhetik.
2024. 10. 10. 18:30
Megosztás:

Az ingatlan felkészítése az eladásra: A staging művészete

Az ingatlan eladása egy összetett és kihívásokkal teli folyamat, amelyben a sikeres eladás kulcsa a megfelelő előkészítésben rejlik. Az ingatlan felkészítése a piaci megjelenésre, vagy más néven a staging, alapvető fontosságú lépés ahhoz, hogy az otthonunk a lehető legjobb benyomást tegye a potenciális vevőkre. A staging művészete magában foglalja a külső és belső terek rendezését, kisebb javításokat és frissítéseket, valamint a vizuális vonzerő növelését profi fotózással és virtuális túrákkal. Ebben a cikkben részletesen bemutatjuk, hogyan tehetjük vonzóbbá ingatlanunkat az eladásra, és milyen lépésekkel növelhetjük az értékesítési esélyeket.
2024. 10. 10. 18:00
Megosztás:

Az altcoinok jelentése és bemutatása - A legismertebb altcoinok a kriptovaluta piacon

Altcoin jelentése és háttere: Az "altcoin" szó a "alternative coin" rövidítése, és minden olyan kriptovalutát jelöl, amely nem a Bitcoin.
2024. 10. 10. 17:30
Megosztás:

Az Allianz a világ első számú biztosítási márkája, először került a 30 legjobb globális márka közé

Az Allianz 2024-ben újra feljebb lépett a világ legerősebb márkáit felsorakoztató listán, amit erős munkáltatói értékajánlatának, a fenntarthatóságon és a társadalmi vezető szerepvállaláson keresztül történő bizalomépítés iránti elkötelezettségének, valamint a sportban való élvonalbeli partnerségeknek köszönhet. Az Allianz idén először került be a világ 30 legértékesebb márkája közé, két helyet javítva a 29. helyet szerezte meg az Interbrand Best Global Brands rangsorában.
2024. 10. 10. 17:00
Megosztás:

Infláció, forint árfolyam és Richter részvény

Jobb lett az inflációs adat. A háztartási energia – a gázár sajátos számítási módjának, az átlagár becslésnek köszönhetően – 5 százalékkal csökkent, amelyen belül a gáz ára 9,4 százalékkal került lejjebb.
2024. 10. 10. 16:30
Megosztás:

Megosztottságról árulkodik az amerikai Fed-jegyzőkönyve

Az amerikai jegybank tegnap tette közzé szeptemberi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét.
2024. 10. 10. 16:00
Megosztás:

A lézerszkenner: új megoldás a föld mélyének feltérképezésére

A lézerszkenner megjelenése újítást hozott a föld alatti rendszerek megismerésében, ennek ott van jelentősége, ahol hagyományos módszerekkel nehéz vagy lehetetlen pontos adatokhoz jutni. Gondolj csak bele: évszázadokkal ezelőtt épült pincék, barlangok vagy éppen földalatti városok rejtett járatai tárhatók fel most már így – extra nagy pontossággal.
2024. 10. 10. 15:30
Megosztás:

Hasznos tudnivalók a .es3 dokumentumokról

Az e-hitelesítés kifejezésnek és az úgynevezett .es3 dokumentumtípusnak az elektronikusan hitelesített, aktuális és friss adatokat tartalmazó cégkivonatok esetében van jelentősége.
2024. 10. 10. 15:00
Megosztás:

Félmillió forint felett a képzett fizikai dolgozók fizetése

Az idei jelentős növekedés után jövőre is nagymértékben emelkedhet a kékgalléros munkavállalók fizetése – derült ki a fizikai dolgozók toborzására szakosodott Gi Group kutatásából. A képzett kékgallérosok körében elérkeztünk a bruttó 500 ezer forintos fizetéshez, de a nyelveket beszélő munkavállalók már 1 millió forint közelében is kereshetnek a hiányszakmákban.
2024. 10. 10. 14:30
Megosztás:

Egészséges étkezés költséghatékonyan

Ma már egyre többen törekszünk arra, hogy tudatosan egészségesen étkezzünk. Azonban sokszor szembesülünk azzal, hogy az egészséges ételek hozzávalói költségesek lehetnek. Ebben a cikkünkben adunk néhány tippet, hogyan oldható meg az egészséges táplálkozás úgy, hogy közben a családi kasszát sem terhelje meg különösebben.
2024. 10. 10. 14:00
Megosztás:

Wrapped Ether (wETH) - Mit kell tudni a becsomagolt Ethereumról?

A kriptovaluták világában gyakran találkozunk különböző, az eredeti eszköztől kissé eltérő verziókkal. Az egyik ilyen verzió az Ethereum becsomagolt formája, más néven Wrapped Ether (wETH). De miért is létezik a wETH, és miért van rá szükség? Ebben az elemzésben bemutatjuk a Wrapped Ether működését, felhasználási módjait, és azt, hogy miért vált kulcsfontosságúvá az Ethereum ökoszisztémájában.
2024. 10. 10. 13:30
Megosztás:

Az elmúlt évtizedet vizsgálva globálisan tavaly csökkent a leglassabban a szén-dioxid-intenzitás

A G20-országok több mint 20 éve nem tudtak évi 11,5%-nál magasabb szén-dioxid-csökkentési rátát elérni, ezért világviszonylatban már 20,4%-os dekarbonizációra, azaz kibocsátásintenzitás-csökkentésre lenne szükség ahhoz, hogy a globális felmelegedést 1,5°C-ra lehessen korlátozni. A PwC Net Zero Economy Index felmérése szerint a megújulóenergia-kapacitás sem emelkedik elég gyors ütemben. Az energia iránti kereslet növekedése veszélyezteti a megújuló energiaforrások terjedésével elért eredményeket, így az energiahatékonyság javítása és az energia kínálathoz történő igazítása terén is fokozott fejlődésre van szükség.
2024. 10. 10. 13:00
Megosztás:

A világ 20 legjobb postája közé került a Magyar Posta

Az Egyetemes Postaegyesület (UPU) megalapításának 150. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozta a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított éves listáját. A Magyar Posta a tavalyi 33. helyezés után idén a 20. helyre került a rangsorban - tájékoztatott csütörtöki közleményében a Magyar Posta.
2024. 10. 10. 12:30
Megosztás:

Nagy Márton: tovább csökkent az infláció, eredményesek a kormányzati intézkedések

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján az augusztusi 3,4 százalékot követően szeptemberben még tovább, 3 százalékra csökkent az infláció mértéke. Ezzel az infláció éves alapon új mélypontjára süllyedt. Augusztushoz képest, havi alapon 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak.
2024. 10. 10. 12:00
Megosztás:

Vége a közösségi oldalak önkényének? Már indokolniuk kell, ha törölnek valamit

Az online platformok használata során – ideértve különösen a különböző közösségi és tartalommegosztó oldalakat – a felhasználók gyakran szembesülhettek azzal, hogy egy-egy bejegyzésük, hozzászólásuk, de akár a profiljuk is anélkül került korlátozásra vagy törlésre, hogy az érintett szolgáltató ezirányú döntését indokolta volna.
2024. 10. 10. 11:30
Megosztás:

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni, főleg a webshopokban népszerű

A fizetési kérelmen alapuló qvik a vevőknek nem kerül semmibe, a kereskedőknek viszont olcsóbb lehet a bankkártyás fizetésnél és hamarabb pénzükhöz juthatnak. A rendszer indulása óta már egyre több helyen lehet így fizetni, de a terjedésének az adhat majd nagy lökést, ha a közműcégek is elkezdik alkalmazni a fizetési kérelmet, és a céges online számlázó rendszerekbe is beépül ez a funkció - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 10. 10. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Emelkedésben álltak ma reggel az ázsiai indexek. A várt mérséklődéssel szemben 2,6-ról 2,8%-ra emelkedett a japán termelői árak inflációja szeptemberben, ami a szigorítás irányába fokozhatja a nyomást a jegybanki döntéshozókon.
2024. 10. 10. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek tegnap a főbb amerikai indexek; ismét csökkent az olaj ára

Tegnap is folytatták keddi emelkedésüket a főbb amerikai indexek, köszönhetően a szerdán tovább eső olajárnak és a nagy technológiai cégek drágulásának.
2024. 10. 10. 09:30
Megosztás: