Kis matek az Otthon Start-ról

A bejelentést követően — már csak kíváncsiságból is — feliratkoztam néhány budapesti lakás esetében árfigyelésre az 50-80 millió forintos kategóriában. Meglepő módon nem csak áremelkedést, de csökkentést is láttam. Igaz, az utóbbiból kevesebbet. De, ami szembetűnő volt, hogy a figyelt lakások jelentős része elkelt az elmúlt cirka egy hónap során - írja az ERSTE elemzője mai piaci kommentárjában.

Kis matek az Otthon Start-ról

Tegnap az árfigyelő megint bejelezett, s Külső-Erzsébetvárosban egy 69 milliós lakás árának 75 millióra emelésére figyelmeztetett. Ez különben egy tipikusan kiadásra optimalizált lakásnak tűnik. Forgalmas helyen három kis hálószobával plusz nappalival (59nm).

Gondoltam is, hogy tipikus állatorvosi ló, számoljuk ki, hogy mennyibe került volna a támogatott hitel nélkül, s mennyibe kerül a végén, most egy ilyen vásárlási kaland. Az összehasonlítás kedvéért feltételezem, hogy 25 millió forint a vevő rendelkezésére áll, és a támogatás nélküli esetben 19 millió önrészt használ 50 millió hitellel (7 %), s a maradékot 7 százalék körüli állampapírba fekteti be hozadékaival az elkövetkező 25 évben.

A támogatott esetben 25 millió az önerő, s a támogatott 50 millió hitelt veszi fel (3%). Ebben az esteben – értelemszerűen – nincs pénzügyi befektetés. A két számításból az adódik, hogy az első esetben 25 év múlva a kifizetett összeg csökkentve a befektetés eredményével mintegy 92 millió forintra rúg.

Ugyanakkor a támogatott esetben a végeredmény 96 millió forint lesz. Tehát az új helyzet kis mértékben rosszzabnak tűnik. Az eladó több mint beárazta a könnyítést. Egyéb költségeket (ügyvédi díj, jutalékok, illeték, stb.) nem számoltam, s hozamok változásával sem.

Oké, de akkor mégis miért érdemes megvenni az új feltételekkel egy ilyen lakást? A válasz a kiadásban rejlik. Mind a két esetben kiadhatom a lakást, amelynek bérleti díja a hirdetések alapján 250 és 350 ezer forint között lehet. Ha ennek a közepével számolunk, akkor az első esetben nekünk kell havonta 50 ezer forintot beraknunk az „üzletbe”, míg a második esteben ugyanennyi szabad készpénzünk keletkezik.

Ez értelemszerűen megnöveli a potenciális vásárlói kört. Persze a bérleti díj változása a kínálat potenciális növekedésén keresztül azért így is hordoz kockázatot magában. Ugyanakkor az igazi izgalom ott fog belépni, amikor az Otthon Start kritériumoknak megfelelő fejlesztések elindulnak.

Márpedig el fognak indulni, hiszen a KSH szerint tavaly az ingatlanok átlagos építési költsége Magyarországon 617 ezer forint körül alakult négyzetméterenként. Az pedig elég messze van a négyzetméterenkénti értékesítési ár 1,5 millió forintos felső határától.

Otthon Start hitel chat helpdesk

Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Oroszország nem szándékozik megszegni a nukleáris kísérletek általános betiltására vonatkozó (átfogó atomcsend-) egyezményben foglalt kötelezettségvállalásait - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.
2025. 11. 09. 22:00
Megosztás:

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt

Megfeleződhet az Egyesült Államok negyedéves gazdasági növekedése a folytatódó kormányzati leállás miatt - jelentette ki Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter vasárnap a szövetségi intézmények 40 napja húzódó működési kényszerszünetének hatásairól.
2025. 11. 09. 21:00
Megosztás:

A ChatGPT szerint ez a 3 legjobb kriptovaluta, amit most érdemes megvásárolni – a Digitap ($TAP) vezeti a listát

A Bitcoin 100 000 dollár alá esése megfagyasztotta a piacot – de nem mindenki pánikol. A hanyatlás közepette a „bálnák” (nagybefektetők) elkezdték felhalmozni azokat az altcoinokat, amelyeket most érdemes megvásárolni – méghozzá jó okkal: stabil felhasználási lehetőség, erős lendület és komoly növekedési potenciál, ha ismét zöldre vált a piac.
2025. 11. 09. 20:00
Megosztás:

Aster kriptovaluta bálnák 51 millió tokent vásároltak – robbanás előtt a kriptó árfolyama?

Az Aster (ASTER) kriptovaluta hetek óta oldalazik, de a háttérben komoly mozgolódás indult: a nagybefektetők, azaz a „bálnák” több mint 50 millió tokent halmoztak fel november óta. Vajon ez a csendes gyűjtögetés egy újabb árfolyamrobbanás előjele lehet? Nézzük, mit mutatnak a technikai jelek és az on-chain adatok!
2025. 11. 09. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 11. 09. 18:00
Megosztás:

Baleset történt az ajkai erőműben

Üzemi baleset történt az ajkai erőműben, a helyszínről egy férfit súlyos sérülésekkel, életveszélyes állapotban, míg két másik férfit könnyebb sérülésekkel szállítottak a mentők kórházba - közölte Magyar Luca Zsuzsanna, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs szervezője vasárnap az MTI-vel.
2025. 11. 09. 16:05
Megosztás:

A vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre - hívta fel a figyelmet az EY az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 11. 09. 15:00
Megosztás:

Meghaladták az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump találkozójának eredményei

Meghaladta az előzetes várakozásokat Orbán Viktor és Donald Trump pénteki találkozójának hangvétele és eredményei - értékelte a magyar-amerikai csúcstalálkozót Kiss István a Danube Institute igazgatója szombaton.
2025. 11. 09. 14:00
Megosztás:

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.
2025. 11. 09. 13:00
Megosztás:

Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város

Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban. A Savills szakértői 30 globális metropoliszt értékeltek - áll a Bloomberg jelentésében.
2025. 11. 09. 12:00
Megosztás:

Tovább emelik a limiteket a személyi kölcsönöknél a bankok, és ez nem jön jól a jelzáloghitel-piacnak

Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.
2025. 11. 09. 10:00
Megosztás:

Jelentősen romlott az amerikai fogyasztói hangulat novemberben

Novemberben meredeken csökkent a Michigani Egyetem (University of Michigan) amerikai fogyasztói hangulatindexe, az elemzők szerényebb hangulatromlásra számítottak.
2025. 11. 09. 09:00
Megosztás:

Október 31-én az Aszályvédelmi Operatív Törzs ideiglenesen befejezte a munkáját

Október 31-ig lezajlottak a legfontosabb vízvisszatartási beavatkozások, köztük a vízpótlást bővítő vízépítési beruházások és a holtágak feltöltése, amelyek összesen 4,7 milliárd forint értékben valósultak meg – mondta az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára Karcagon, a TÁSZ–Aszályvédelmi szakmai napon.
2025. 11. 09. 08:00
Megosztás:

Az MVM Csoport és a Westinghouse szerződést kötött a magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében

A magyarországi nukleáris üzemanyag-ellátás diverzifikálása érdekében november 7-én szerződést kötött az MVM Csoport és a Westinghouse Electric Company, a megállapodás értelmében az amerikai partner hosszú távú, stabil ellátást biztosít a Paksi Atomerőmű számára Európában gyártott VVER üzemanyaggal - közölte az MVM Csoport szombaton az MTI-vel.
2025. 11. 09. 07:00
Megosztás:

Miért beszél most mindenki a Roblox részvényeiről?

A Roblox (NYSE: RBLX) 2025 egyik legtöbbet emlegetett tőzsdei sztorijává vált. A néhány évvel ezelőtti hullámvasút után a játékplatform ismét reflektorfénybe került – ezúttal nemcsak a felhasználók, hanem a befektetők körében is.
2025. 11. 09. 06:00
Megosztás:

A kormány számára kiemelten fontos a vidék

A kormány számára kiemelten fontos a vidék, amely 2010 óta újjászületett: megháromszorozódott a termelői piacok száma és megötszöröződött a kézműves termelők száma - mondta az agrárminiszter pénteken Veszprémben, a 12. Bakonyexpón.
2025. 11. 09. 05:00
Megosztás:

A Bitcoin-vagyonkezelők tőke-sokkot szenvednek el – a zuhanó árfolyamok eltörlik a nyereséget

A kriptovaluta-szektor újabb pénzügyi megrázkódtatással néz szembe. A CryptoQuant november 7-i jelentése szerint a tokenárfolyamok zuhanása leszűkítette a vállalati tartalékokat, és gyengítette a kriptoeszközöket birtokló cégek értékeltségét.
2025. 11. 09. 04:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton közösségi oldalán.
2025. 11. 09. 03:00
Megosztás:

Egyre több nyugdíjas hagyja el az országot – hová mennek és miért?

Már tízezrek kapnak magyar nyugdíjat külföldön: 2024 elején kb. 49 ezer külföldön élő személynek folyósítottak magyar nyugdíjat vagy nyugdíjszerű ellátást (ennek ~74%-a öregségi nyugdíj). A legtöbb utalás Németországba, utána Ukrajnába, Ausztriába, majd Szlovákiába érkezik. Miért és hová költöznek ma leginkább a magyar nyugdíjasok?
2025. 11. 09. 02:00
Megosztás: