Kisebb csökkenéssel zárta a pénteket a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,04 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel, 72 132,83 ponton zárt pénteken.

Kisebb csökkenéssel zárta a pénteket a BUX

A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Muhi Gergely, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi hangulatot követve kisebb csökkenéssel zárt a BUX a hét utolsó kereskedési napján. A befektetők valószínűleg a közelgő francia választások miatt nyugtalanabbak, főként a kevésbé kockázatos papírokat, például az egészségügyi vállalatok részvényeit keresték - jelezte. Hozzátette, hogy a nyári "uborkaszezon" miatt a forgalom is alacsony volt pénteken.

A Mol árfolyama 14 forinttal, 0,47 százalékkal 2934 forintra csökkent, 813,0 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 0,83 százalékkal 17 970 forintra esett, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, maradt 1044 forint, forgalma 85,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 45 forinttal, 0,47 százalékkal 9690 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 6566,22 ponton zárt pénteken, ez 42,67 pontos, 0,65 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2024. 07. 08. 20:00
Megosztás:

Azonnali cselekvésre és célzott akciótervre van szükség a légiközlekedésben

A nyári utazási főszezonban a rendszeressé váló késések, járattörlések következtében családok százainak kellett méltatlan helyzetet elszenvedniük a megfelelő tájékoztatás és ellátás hiánya miatt. A tűrhetetlen állapotok felszámolása érdekében a magyar kormány összehangolt és azonnali cselekvést sürget - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn.
2024. 07. 08. 19:30
Megosztás:

Gyenge kezdés után vegyes zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2024. 07. 08. 19:00
Megosztás:

Az érmeforgalmat szeretné növelni a belga pénzügyminisztérium

Pénzérméik elköltésére biztatja a Belgiumban élőket az ország pénzügyminisztériuma, a tárca szerint ugyanis egyre több eladó kerül bajba, ha készpénzes vásárlásnál aprót kell visszaadnia.
2024. 07. 08. 18:30
Megosztás:

Csökkent a BUX hétfőn

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 982,3 pontos, 1,36 százalékos csökkenéssel 71 150,53 ponton zárt hétfőn.
2024. 07. 08. 18:00
Megosztás:

Nagyobb volt az első negyedéves gazdasági növekedés Romániában a vártnál

Az előzetesen becsültnél nagyobb volt az első negyedéves gazdasági növekedés Romániában - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 07. 08. 17:30
Megosztás:

Váratlan baloldali győzelem a francia választáson - Elbukott Le Pen pártja

Az utolsó pillanatokban váratlan fordulat történt a francia nemzetgyűlési választáson. A múlt héten még megkérdőjelezhetetlennek tűnt a szélsőjobb Nemzeti Tömörülés győzelme, és csak a győzelem mértéke volt kérdéses.
2024. 07. 08. 17:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb amerikai értékpapírpiacokon, az S&P 500 és a Nasdaq indexek új rekordon.
2024. 07. 08. 16:30
Megosztás:

Elkezdődött a főszezon a balatoni hajózásban

A sikeres előszezont követően július első hétvégéjével elkezdődött a hajózási főszezon a Balatonon, emiatt több útvonalon is sűríti járatait a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2024. 07. 08. 16:00
Megosztás:

Romlott a Sentix euróövezeti befektetői hangulatindexe júliusban

Az elemzők által vártnál lényegesen nagyobb mértékben romlott a Sentix gazdaságkutató intézet hétfőn ismertetett euróövezeti befektetői hangulatindexe júliusra.
2024. 07. 08. 15:30
Megosztás:

A román állami légitársaság a pilóták sztrájkja miatt húsznál is több járatot törölt

Több mint húsz Bukarestből induló, illetve oda érkező járatát törölte hétfőn a román Tarom állami légitársaság, miután minden érintett járatnál a személyzet legalább egy tagja beteget jelentett.
2024. 07. 08. 15:00
Megosztás:

Milliárdokat spórolhat Magyarország egy egészségügyi fejlesztéssel

Világviszonylatban elsőként jöhetne létre a teljeskörű, digitalizált bőrgyógyászati ellátás a teljes egészében magyar fejlesztésű AIP Derm segítségével. A privát szektorban bizonyított szolgáltatás az egész országra kiterjedő, mesterséges intelligencia által vezérelt bőrgyógyászati klinikaként funkcionálna, amely a járóbeteg szakellátás átlagárának harmadáért látná el teljeskörűen a bőrgyógyászati eseteket. A megoldás, amely több országban, több tízezer páciensnél bizonyította már a hatékonyságát, az államnak milliárdokat, az orvosoknak több ezer munkaórát spórolhatna meg.
2024. 07. 08. 14:30
Megosztás:

Emelkedett a Duna House idei jutalékbevétele a második negyedévben

A franchise ingatlanközvetítésben a Duna House hálózata által generált jutalékok összege több mint négymilliárd forintot tett ki idén a második negyedévben, ami éves szinten 32,8 százalékos, az előző negyedévhez képest pedig 2,1 százalékos növekedés - közölte az ingatlan- és pénzügyi közvetítő társaság a második negyedévről rendelkezésre álló előzetes mérőszámok alapján hétfőn az MTI-vel.
2024. 07. 08. 14:00
Megosztás:

Csökkent a német kivitel és a behozatal májusban

Csökkent Németország kivitele és behozatala májusban havi összevetésben, miközben nőtt a külkereskedelmi többlete - derül ki a német statisztikai hivatal honlapjára hétfőn felkerült adatokból.
2024. 07. 08. 13:30
Megosztás:

Megbírságolták a Forrás nyRt.-t

Az MNB tizenötmillió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Forrás nyRt.-t a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértése miatt. A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát illetően.
2024. 07. 08. 13:00
Megosztás:

Hogyan keress könnyedén napi 1 000 dollárt online: használhatod a MAR bányászatot

A kriptovaluták gyorsan változó világában az egyszerűség és jövedelmezőség kulcsfontosságú. A kezdők számára, akik vonzó lehetőséget keresnek arra, hogy minimális erőfeszítéssel állandó jövedelmet szerezzenek, a felhőbányászat vonzó alternatívát kínálhat.
2024. 07. 08. 12:35
Megosztás:

Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását

Elrendelte a Kúria a főpolgármester-választás szavazatainak újraszámlálását.
2024. 07. 08. 12:30
Megosztás:

A versenyképesség és a közösségépítés szellemében újul meg a felsőoktatás

A versenyképesség és az identitást erősítő közösségépítés a magyar felsőoktatás megújításának szervező eleme - mondta a kulturális és innovációs miniszter vasárnap Budapesten, a Semmelweis Egyetem (SE) nyilvános szenátusi ülésén az intézmény gyógyszerészjelöltjeinek avatása alkalmából.
2024. 07. 08. 11:30
Megosztás:

Csúcsot dönthet idén a gabonatermés világszinten

Rekordszintű, 2,854 milliárd tonna lehet a világ gabonatermése az idén - áll az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) legfrissebb, havi előrejelzésében.
2024. 07. 08. 11:00
Megosztás:

Gyengüléssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 07. 08. 10:30
Megosztás: