Kitűnő 2023-as évjáratra számít a Veszprémi Érseki Pincészet és a Bujdosó Pincészet két fiatal borásza

Kiváló évjáratra számít a balatoni borrégió két fiatal borásza, a Veszprémi Érseki Pincészetet 2020 óta főborászként vezető Benesch Antal, valamint a 90 hektár szőlőt művelő és sikeres borászatot működtető Bujdosó család harmadik generációjának tagja, Bujdosó Ferenc. Mindketten a tradíció és az innováció ötvözésében hisznek, az Érseki Pincészet főborászának egyik célja például, hogy új borokkal bővítse kínálatukat – mindezt a mostanihoz hasonló, magas minőségben.

Kitűnő 2023-as évjáratra számít a Veszprémi Érseki Pincészet és a Bujdosó Pincészet két fiatal borásza

„Nem indult egyszerűen a 2023-as év, hiszen nagyon csapadékos és fülledt volt az idő, emiatt a szőlő gombás betegségeinek megelőzésére fokozottan oda kellett figyelnünk. Azt gondolom, hogy mindent megtettünk az ültetvény védelme érdekében, fehér szőlőink nagyon jól tudtak aromásodni, így – ha szép napos lesz az ősz – várhatóan jó lesz az idei termés” – mondta Benesch Antal, a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza. Az érsekség – illetve jogelődje, a Veszprémi Püspökség – 1277 óta foglalkozik szőlészettel és borászattal, ma már két, saját tulajdonú birtokon, a Balatonfüred-Csopak borvidékhez tartozó Felsőörsön, valamint a Káli-medencében található Mindszentkállán termesztenek szőlőt.

Bujdosó Ferenc, a balatonlellei Bujdosó Pincészet borásza szintén optimista. „Jó szőlőből lehet jó bort készíteni. Idén a sok csapadék ellenére ez megadatik, köszönhetően a szőlőben dolgozó csapat kitartó munkájának” – mondta a Somogyi-dombság kiemelt adottságú dűlőiben 90 hektárt művelő családi borászat idei várakozásairól.

A Balaton északi és déli partján készített borok fajtákban hasonlók, de terroirban, vagyis egyedi jellegben és ízben különböznek. „Nálunk inkább a vulkanikus, sós jegyek dominálnák – fehérborainkban ez teljes mértékben megjelenik, de a vörösborokban is érezhető. A déli parton a löszös talaj miatt az erőteljesebb, gyümölcsös ízek dominálnak, így a dél-balatoni vörösborok között nagyon különleges tételekre bukkanhatunk, de fehér fajták terén is nagyon erős az a terület” – magyarázta a Veszprémi Érseki Pincészet főborásza. A régióban kiépült borturizmus ma már nagyban hozzájárul a Balaton vonzerejének növekedéséhez. „Az itt készülő borok sajátossága, hogy egy életérzést adnak át, vagy éppen egy régi balatoni emléket idéznek fel” – véli Bujdosó Ferenc.

A tradíciót és a modern technológiát ötvözik

A balatoni borrégió két fiatal borásza az egyetemen, a szőlész-borász mérnöki képzésen ismerte meg egymást, és hamar megtalálták a közös hangot – már akkor mindketten erős elhivatottságot éreztek a szakma iránt. „Feri harmadik generációs borász, akinek a vérében van a borkészítés, mérnöki pontossággal készíti a borait, amelyek új köntösbe öltöztetik a déli Balaton ízeit” – fogalmazott pályatársáról a Veszprémi Érseki Pincészet vezetője. Az egymás iránti szakmai tisztelet kölcsönös. „Anti stílusában a maximalizmus a minél tisztább és intenzívebb íz-illatra való törekvésben jelenik meg, mindez a termőhelyi karakter tiszteletben tartásával” – magyarázta Bujdosó Ferenc.

Benesch Antal egyetemi tanárai mellett sokat tanult Liptai Zsolttól, a Pannonhalmi Főapátság pincészetének főborászától, akit szakmai gyakorlata során ismert meg. Az egyetem elvégzése után hónapokat töltött Új-Zélandon, hogy megismerje az ottani szőlészeti, borkészítési folyamatokat, az ország ugyanis élen jár a környezettudatos és fenntartható borkészítés, szőlőművelés terén. Ezt követően Ausztriában, az Esterhazy Pincészetnél folytatta a tanulást, tapasztalatszerzést.

Bujdosó Ferenc is Új-Zélandon, valamint Olaszországban és Franciaországban szerzett szakmai tapasztalatokat, majd a 2022-es szüretre tért haza Balatonlellére. Úgy látja, saját generációja sok szempontból előnyből indul, hiszen számos külföldi tapasztalattal gazdagodhattak, ráadásul modernebb technológia és szaktudás áll rendelkezésükre. „A pincénkben az 50 éves tradíciót ötvözöm az innovációval. Ennek a munkának nem egy-két év alatt, hanem hosszú távon lesz érezhető hatása a borok minőségén és stílusán” – magyarázta, hozzátéve: a Bujdosó Pincészetben három generáció dolgozik együtt, ez a fiatalabbakat tiszteletre és alázatra neveli, az idősebbeket pedig folytonos nyitottságra és gyorsabb alkalmazkodásra tanítja. Mint mondta, a borászok fiatal generációjának sajátossága, hogy nyitott kommunikációt folytatnak, megosztják egymással tapasztalataikat, és ami a legfontosabb: mernek tanácsot kérni a másiktól, így gyorsabban fejlődhetnek.

Benesch Antal is a hagyományokat és az innovációt ötvözi a 750 éves Veszprémi Érseki Pincészet főborászaként. „A főegyházmegye mottója – Őseink hite a jövő reménye – számunkra is iránymutató. Tiszteljük a hagyományainkat, ugyanakkor az a célunk, hogy új szőlőfajtákat is telepítsünk, új borokkal bővítve a portfóliót. Mindezt a mostanihoz hasonló, kiváló minőségben” – fogalmazott.


Kismértékben csökkennek az üzemanyagárak Szlovéniában

Egyaránt 0,2 centtel csökken a benzin, a dízel és a fűtőolaj szabályozott ára keddtől Szlovéniában.
2026. 10. 12. 17:30
Megosztás:

Rövidebb ideig jár a balatoni komp

Hétfőtől rövidebb ideig, de továbbra is félóránként jár a balatoni komp Szántód és Tihany között.
2026. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Praktikus és stílusos kisasztalok: a lakberendezés apró titkai

A kisasztalok igazi jolly joker szereplők lehetnek az otthonodban. Ezek a kisbútorok nem csak praktikus funkcióval bírnak, hanem könnyedén beilleszthetők bármelyik enteriőrbe, legyen az modern, minimalista vagy éppen klasszikus. Egy jól elhelyezett kisasztal nem pusztán a dekorációt szolgálja, hanem praktikus megoldás is, ha extra felületre van szükséged.
2026. 10. 12. 16:30
Megosztás:

Súlyos látáskárosodást okozhat ez a Temus játék!

Súlyos látáskárosodási kockázat miatt a Temu online piactéren árult LED-es játék markolót hívtak vissza a vásárlóktól, a regisztrált vevőket a Temu közvetlenül is értesíti a vételár visszatérítésének részleteiről - tudatta a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) az MTI-vel hétfőn.
2026. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Szeptemberben csökkentek a lakbérek, de kétéves mélyponton a kínálat

A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek, a kínálat szűkülése azonban tovább szűkült, és kétéves mélypontra került – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A KSH–ingatlan.com lakbérindex szeptemberi adatai szerint országosan 0,2, Budapesten 0,1 százalékkal csökkentek a bérleti díjak augusztushoz képest. Egy év alatt ugyanakkor országosan 6, a fővárosban 5,3 százalékkal drágultak az albérletek.
2026. 10. 12. 15:30
Megosztás:

Olcsóbb lesz a dízel, jelentősen drágul a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel csökken a dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára kedden Horvátországban, miközben a benzin és a mezőgazdaságban használt kék dízel ára nem változik, a cseppfolyós gáz viszont kilogrammonként 12 centtel drágul.
2026. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás: