Középpontban ismét a felszámolások

Technikai stagnálás szeptemberben, várható cégszám csökkenés októberben. Mérsékelt cégalapítási kedv, szezonális szint alatt az új cégek száma. Ismét 2 ezer felett az új felszámolások száma, idén meghaladhatja a 20 ezret. A járvány miatti elhalasztott ügyek száma egyre kisebb mértékű, a jelenlegi gazdasági helyzet lesz a felszámolási eljárások fő okozója. Nő az egyéni vállalkozások száma.

Középpontban ismét a felszámolások

A cégtrendet az OPTEN adatai alapján technikai stagnálás jellemezte szeptemberben, de októberben már látható egy nagyobb mozgás, ami a cégszámok csökkenését hozza magával. A vizsgált hónap cégalapításai és az azt megelőző hónap megszűnéseinek viszonya határozza meg a cégszám alakulását. A szeptemberi cégalapítások kismértékben meghaladták az augusztusi megszűnéseket, így technikailag elhanyagolható mértékű cégszámnövekedés látható, ami inkább stagnálást jelent. „Az idén nem volt olyan hónap, ahol a cégalapítás egyáltalán megközelítette volna a 3 000-et és nem is gondolom, hogy megközelíti októberben – egyetlen hónap volt, ahol meghaladta a 2500-at (március) –, s mivel a megszűnések szeptemberben kismértékben maradtak csak el a 3 ezertől, nehezen tartom megkérdőjelezhetőnek a cégszámcsökkenést októberre.” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN Kft. céginformációs szakértője.

A jelenlegi cégalapítási kedv egyértelműen hanyatlott az elmúlt két évhez képest. Szeptember hónap korábban erős cégalapítási periódusnak számított, amikor az új cégek száma meghaladta a háromezret. Az elmúlt időszakban azonban szezonálisan legalább ezerrel kevesebb vállalat alakult, így most már alig haladja meg a kétezret. Az aktuális cégalapítási szám nem mutat kiugróan magas vagy alacsony értéket a járvány előtti időszakhoz képest, tendenciájában összhangban van azokkal.

Ez a tendencia nemcsak a cégalapításokra igaz, hanem a megszűnésekre is. A covid alatt szeptemberben a cégalapítások domináltak, míg korábban és jelenleg is a vállalatok megszűnései vannak túlsúlyban. Az előző években, sőt részben a járvány előtt is a cégszám csökkenése volt a jellemző trend, de a gazdaság fellendülése és a pandémia alatt nyújtott támogatás nemcsak a cégalapításokban, hanem a megszűnések elodázásában is éreztette hatását. Ennek eredményeként egy évvel ezelőtt szeptemberben tetőzött a cégszám, majdnem elérve az 533 ezret.

Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője szerint: „A jelenlegi 522 ezret meghaladó cégszám úgy tűnik, sokkal jobban illeszkedik a gazdaság valós igényeihez, mint az elmúlt két évben, bár a tisztulási folyamat még nincs lezárva.”

Ismét az új felszámolások kapták a legnagyobb figyelmet, 2 256 új eljárás indult szeptemberben. Az év elejétől kezdve a felszámolási eljárások száma meghaladta a 16 ezret, és az októberi részadatok már arra utalnak, hogy elérte a 17 ezres szintet. Nem vagyunk messze a 20 ezres határtól, és egyre elfogadhatóbbá válik az az állítás, hogy 2023 végére ezt az értéket meghaladhatja az új felszámolási eljárások száma. Szeptemberben az új felszámolási eljárások száma megduplázódott az augusztusihoz képest, annak ellenére, hogy augusztusban már az elmúlt hat év legmagasabb szezonális száma regisztrálódott.

A járvány miatti elhalasztott ügyek száma egyre kevésbé fontos, és inkább a jelenlegi gazdasági helyzet lesz a felszámolási eljárások fő okozója. Az új felszámolási eljárásból 40%-ot tettek ki azok, akik a tavalyi év második felétől mostanáig megindított valamilyen eljárás következtében kerültek be a felszámolási eljárásba, míg májusban ez az arány még csak 24% volt. Az „új esetek" arányának 40%-ra emelkedése egyértelműen mutatja az elmúlt év gazdasági kihívásait és azok látható következményeit. Ez a 40%-os arány mintegy 900 céget érint, ami már meghaladja a 2022 szeptembere előtti évek havi átlagait.

Az egyéni vállalkozók továbbra is kiemelkedő szerepet játszanak a gazdaságban. Úgy tűnik, valamilyen lendület megjelent, hiszen tavaly decemberhez képest a számuk 20 ezerrel több, és közelítik a 600 ezres szintet, amely akár egyfajta mérföldkő is lehet. Az új vállalkozások száma februártól folyamatosan meghaladja a megszűnő vállalkozásokét. Az idei szeptember különösen figyelemre méltó, mivel az elmúlt három évben eddig ez volt az az időszak, amikor a legkevesebb egyéni vállalkozás szűnt meg, mindössze 2.918 esetben. Még érdekesebb, hogy immár három hónapja csupán körülbelül 3 ezer megszűnő vállalkozásról van szó havi szinten, ami alacsonyabb, mint az elmúlt három év átlaga. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a hónap végén szüneteltetett vállalkozások száma nőtt, de ennek üteme elmaradt a cégek számának növekedésétől, ami azt mutatja, hogy egyre több aktív egyéni vállalkozó van jelen a piacon.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) szeptemberi értéke átlagosan 10-11 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten–CFI Tolna, Zala és Baranya vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Budapest, Fejér és Nógrád vármegye produkálta.

Opten – CFI vármegyénként, 2023. szeptember


*Újonnan indult eljárások


A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás: