Krízisévet zár az agrárium
Demeter Zoltán elsősorban az aszállyal magyarázta, hogy jelentősen romlottak a kilátások az év eleje óta.
Kifejtette: a növénytermesztés jól mutatja az agrárpiac sérülékenységét, a belföldi kukoricatermés az utóbbi évek leggyengébb hozamait is jelentősen alulmúlja. Az állattartásban a hosszú ideje alacsony tej- és sertésárak okoznak gondot, a kedvezőtlen helyzet idén már aligha javul.
A termelők hosszabb távra tekintve még bizakodnak, ám jelenleg inkább a kivárás jellemző, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelállománya stagnál, a likviditás szűkül.
Az év végéhez közeledve kérdés, hogy a támogatások fellendíthetik-e beruházásokat, van-e fejlesztési szándék, hogyan alakulnak a támogatott hitelek - mondta a szakértő.
Véleménye szerint ebben a helyzetben a termelőknek elsősorban a költségeik leszorítására kell törekedniük. Fontos a likviditás tudatos tervezése és erősítése is a jövedelmezőség javítása, vagy legalább a működés fenntartása érdekében.
Aki támogatói okirathoz jutott, használja ki a lehetőséget fejlesztésre, lehetőség szerint vegyen igénybe támogatott hitelt, és törekedjen stabil banki kapcsolatok kiépítésére - javasolta Demeter Zoltán, aki a K&H agrárügyfeleinél egyelőre nem látja a fizetésképtelenség jeleit.
Nyárs Levente elemző szerint a kukoricapiacot világszinten eltérő árhatások mozgatják, a tengerentúlon a termés jónak ígérkezik, az EU-ban kevésbé.
A belföldi terméskiesést a viszonylag magas árak nem tudják ellensúlyozni, a szállítási költségek emelkedésével is számolni kell.
A klímaváltozás nagy vesztese a szántóföldi növénytermesztés, a termelőknek ezért a következő időszakban körültekintően kell megtervezniük, hogy melyik növényfajtával milyen területen és talajon gazdálkodjanak.
A tejpiaci árak jelenleg az önköltséget sem fedezik, de az év végén jöhet a fordulópont, áremelkedés 2027 elején várható - tette hozzá.