Lakásbiztosítási kampány: 40%-kal nőtt az érdeklődés a lakásbiztosítások iránt az első héten

A lakásbiztosítási kampány első hetében jelentősen, közel 40%-kal ugrott meg a lakásbiztosításokkal kapcsolatos keresések száma a Bank360 oldalán. Ugyanezen időszakban a megkötött szerződések számában is jelentős, 30%-ot meghaladó növekedés volt megfigyelhető. Ugyanakkor a 2025-ös adatokkal összevetve csökkent azok aránya, akik a márciusi kampányt jelölték meg régi szerződésük felmondásának okaként.

Lakásbiztosítási kampány: 40%-kal nőtt az érdeklődés a lakásbiztosítások iránt az első héten

A lakásbiztosítási kampány első hetében jól látható volt a lakásbiztosítások iránti fokozott érdeklődés. A kampány elindulását követő, március 2. és március 8. közötti héten ugyanis 38,8%-kal nőtt meg a lakásbiztosításokkal kapcsolatos kalkulációk száma az azt megelőző, február 23. és március 1. közötti hét adataihoz képest.

A fentihez hasonló mértékű, ugyancsak jelentős bővülés volt megfigyelhető a megkötött szerződések mennyiségét illetően is – ezen a téren 31,8%-os volt a bővülés március első és február utolsó hetének viszonylatában. Ugyanakkor egészen más képet kapunk, amennyiben a megkötött szerződések számát az előző év azonos időszakával vetjük össze – ebben az esetben ugyanis az látszik, hogy 2026 márciusának első hetében 38,3%-kal kevesebb lakásbiztosítást kötöttek, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Tovább árnyalja a képet, hogy míg a 2025. március 2. és március 8. között megkötött szerződések 39,6%-ánál jelölték meg a márciusi kampányt a korábbi szerződés felmondásának okaként, addig az idei év azonos időszakában megkötött szerződések esetében ez az arány már csak 31,3% volt - derül ki a Bank360 adataiból.

Így néznek ki a szerződések

A 2026. március 2. és március 8. között megkötött lakásbiztosítási szerződések átlagos éves díja 35 103 forint volt, ami 7 366 forinttal kevesebb (-17,3%) a tavalyi év azonos időszakában megkötött szerződések átlagos éves díjánál. A szerződők túlnyomó többsége, 89,2%-a éves díjfizetési gyakoriságot választott. Féléves díjfizetési ütemet csupán a szerződők 1,5%-a, negyedéves ütemet a szerződők 6,2%-a, havi ütemet pedig a szerződők 3,1%-a választott március első hetében.

Az idén március 2. és március 8. között megkötött lakásbiztosítási szerződések közül a legolcsóbbnak 3 642 forint, míg a legdrágábbnak 190 236 forint volt az éves díja.

Előbbi egy miskolci társasházi lakás, utóbbi egy debreceni családi ház volt. A szóban forgó időszakban megkötött szerződések zöme, 53,8%-a családi házra, 37,9%-a pedig társasházi lakásra megkötött biztosítás volt. A sorház csak a szerződések 5,1%-ában, az ikerház pedig a szerződések 3,1%-ában jelent meg, mint az ingatlan típusa.

Az ingatlanok 68,2%-a kőből vagy téglából épült, míg a panelek aránya csupán 11,3% volt. A beton részaránya 7,2%, a könnyűszerkezetes ingatlanoké 2,6%, a tisztán vályogé 0,5% volt a friss szerződéseken belül. A vegyes falazat vályoggal a szerződések 9,2%-ában, a vegyes falazat vályog nélkül pedig a szerződések 1%-ában lett megjelölve, mint az ingatlan építőanyaga.

Az ügyfelek által kért, az ingatlanra vonatkozó biztosítási összegek átlagos értéke 50 043 311 forint volt. A szerződések 20,5%-ában itt az újjáépítési érték lett meghatározva konkrét összeghatár helyett. Az ingóságokra vonatkozó, az ügyfelek által kért biztosítási összegek átlaga 8 153 626 forint volt. Az újrabeszerzési érték a szerződések 14,9%-ában lett megjelölve az ingóságokra vonatkozó biztosítási összegként.

Az adatok alapján elmondható, hogy a szerződők elsöprő többsége saját használatban lévő ingatlanra kötött biztosítást (91,8%), míg a bérbe adott (6,2%) és a bérelt (2,1%) ingatlanok együttes aránya is 10% alatt maradt.

A szerződésekben szereplő ingatlanok hasznos alapterülete átlagosan 87,4 négyzetméter volt március első hetében, míg az ingatlanok átlagos életkora 45,7 év volt.


Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás:

Kőolajtermékek magyarországi tárolásáról írt alá memorandumot a Naftohaz és a Mol

A Naftohaz és a magyar Mol energetikai konszern memorandumot írt alá kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítmények megépítéséről Magyarországon, az ukrán-magyar határ közelében - közölte vasárnap az ukrán gáz- és olajipari vállalat a Telegram-oldalán.
2026. 09. 21. 03:00
Megosztás:

Mennyi kedvezményes árú földgáz jár nekem, és mikortól kell piaci árat fizetnem?

Lakossági egyetemes szolgáltatásban felhasználási helyenként évente 63 645 megajoule, vagyis legalább 1729 köbméter földgáz vásárolható rezsicsökkentett áron. A kedvezményes mennyiség fölötti fogyasztást magasabb, úgynevezett versenypiaci költségeket tükröző áron számolják el. A határ alkalmazása azonban összetettebb annál, mint hogy a gázóra egy bizonyos állásánál minden további köbméter automatikusan drágábbá válik. Nézzük meg ezt úgy, hogy érthető is legyen!
2026. 09. 21. 01:00
Megosztás:

Az energia jövője: megújuló lehetőségek a napelemparkokkal

A globális energiafogyasztás fokozódása tagadhatatlan, ami a modern technológia térnyerésével egyre nő. Számos megújuló energiaforrás bukkant fel az elmúlt évtizedekben, amelyek közül a napenergia kiemelkedik. De miért lehet vonzó befektetés egy napelempark? Nézzük meg közelebbről.
2026. 09. 21. 00:01
Megosztás:

Targoncák jövője: melyik akkumulátor a jobb választás?

Az ipari akkumulátorok területén kifinomult technológiai megoldások várják a logisztikai szakma képviselőit. A targoncák hajtására használt energiaforrásoknak két fő változata létezik: az ólom-savas és a lítium-ion akkumulátorok. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai, de hogyan döntheti el, melyik felel meg leginkább az Ön igényeinek?
2026. 09. 20. 23:00
Megosztás:

Melyik a legjobb talajfogás a futók számára?

Futás közben mindannyiunknak megvannak a saját beidegződései. Képzeld el, hogy futás közben a lábad melyik részével érsz először a talajhoz: a sarkaddal, a középtalppal vagy éppen a lábujjpárnákkal?
2026. 09. 20. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 20. 21:00
Megosztás:

Háromszorosára növeli részvényei számát a Grayscale Zcash ETF – szeptember 30-án jön a split

A Grayscale Zcash-alapú tőzsdei terméke, a ZCSH mindössze néhány héttel az indulása után máris fontos technikai változtatás előtt áll. A vagyonkezelő szeptember 30-ra három az egyhez arányú részvényfelosztást jelentett be, vagyis minden meglévő ZCSH-részvény után összesen három split utáni részvény lesz a befektetők számláján. A lépés önmagában nem növeli a befektetés értékét, viszont jelentősen csökkenti az egy részvényre jutó árat, ami javíthatja a termék hozzáférhetőségét és kereskedhetőségét.
2026. 09. 20. 20:00
Megosztás:

Bitcoinnal és USDT-vel is lehet Toyotát venni Bolíviában: a Toyosa bővíti kriptofizetését

A bolíviai Toyosa újabb lépést tett a kriptovaluták kereskedelmi használata felé: a Toyota hivatalos helyi forgalmazója már Bitcoint is elfogad Toyota gépjárművek vásárlásakor. A BTC a bolíviai boliviano, az amerikai dollár és a korábban bevezetett USDT mellett jelenik meg új fizetési lehetőségként.
2026. 09. 20. 18:00
Megosztás:

Erős széllel hidegfront érkezik

Hidegfront érkezik vasárnap éjjel, ennek nyomán a jövő héten jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Keddtől jellemzően napos idő várható 20 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, de hajnalban néhol akár fagypont közelébe is lehűlhet a levegő. Futó eső többször is lehet, és a hét elején sokfelé lesz erős, viharos a szél - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 09. 20. 17:00
Megosztás: