Lakossági reálkamat: élt 4 hónapot

Négy hónap után májustól bizonyosan nem vernek rá a lakossági lekötött betétek átlagkamatai az inflációra. Ráadásul a kamatcsökkentések folyamatosak, ám így is lehet a korábbiaknál jobb ajánlatokat találni a piacon – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Lakossági reálkamat: élt 4 hónapot

Az év elején négy hónapon keresztül élvezhették a lakossági ügyfelek azt, hogy a pénzintézeteknél lekötött bankbetétekre kínált kamatok átlaga meghaladta az inflációt, azaz a reálkamatot. Ez a tendencia májusban egészen bizonyosan véget ért - hívta fel a figyelmet Gergely Péter.

A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra emlékeztet, hogy a pénzromlás mértékének drasztikus visszaesése és a jegybanki alapkamat ettől elmaradó mértékű csökkenése miatt a bankbetétekre az év elejétől számottevően magasabb kamatot kínáltak a bankok, mint amekkora mértékű volt az adott hónapra kimutatott infláció. Márciusban a visszatekintő infláció 3,6 százalékon állt, a bankok ugyanakkor ebben a hónapban átlagosan 4,15 százalékos átlagos éves kamatot fizettek a náluk pénzüket lekötő ügyfeleknek.

Májusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az infláció éves szinten 4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. Miután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a lekötött betétekre fizetett átlagos kamat már áprilisban is alig haladta meg ezt a szintet -  4,08 százalék volt. A május végén bekövetkezett 50 bázispontos jegybanki alapkamat csökkentésnek köszönhetően egész biztosan a 4 százalékos szint alá bukhattak a betéti kamatszintek a BiztosDöntés.hu szakértője szerint. Ráadásul - hívja fel a figyelmet Gergely Péter - a tendencia júniusban is tovább folytatódik - ezt mutatják a legújabb kamatváltozások.

A bankbetétekért folyó versenyben érdekelt pénzintézetek zöme a mindenkori jegybanki alapkamathoz köti lakossági betéti kamatainak szintjét. Miután pedig az MNB Monetáris Tanácsa júniusban igen korán, már 18-án megtartotta kamatdöntő ülését, amelyen az alapkamat szintjét további 25 bázisponttal, 7 százalékra csökkentette, a banki ajánlatok már a hónap harmadában kisebb kamatszintekre álltak. 

A MagNet Banknál emeléssel ért fel a kamatcsökkentés

A MagNet Bank már június 17-én több termék kamatát csökkentette. A Hello Betét a korábbi 5 százalék helyett már csak 4,5 százalékot fizet. A Prizma betétnél ennél is komolyabb, 70 bázispontos volt a vágás: a korábbi 5,76 százalék helyett a betét már csak évi 5,06 százalékot fizet 3 hónapra. A fél éves lekötés 0,3 százalékpontos csökkenéssel megúszta, az új kamat itt 5,03 százalék. A 12 hónapos betétnél ugyanakkor maradt a korábbi 4,71 százalékos éves kamat. A Hűség Betét kamatai egységesen 20 bázisponttal csökkentek.

A 36 hónapos lekötési idővel bíró Aktív Plusz Betétnél az első 3 hónapra járó kiemelt kamat a Prizma Betét 3 hónapos lekötésével megegyező mértékben 70 bázisponttal, 5,06 százalékra esett. Ugyanakkor kedvező változás, hogy a fennmaradó időszakban már csak a mindenkori alapkamatnál 3,25 százalékkal alacsonyabb kamatot fizet a bank – korábban 4,50 százalék volt a kamatelvonás mértéke. Más kérdés, hogy két nappal a kedvező változás bejelentése után a Monatáris Tanács kamatdöntése miatt a fizetendő kamat évi 4-ről 3,75 százalékra csökkent. Igaz, ez a kamatelvonás mértékének csökkenése miatt így is 50 bázisponttal magasabb mérték, mint amit a betét után június elején kamatként számíthattak az ügyfelek. A hasonlóan jegybanki alapkamathoz kötött kamatozású Mentor Plusz betétnél is hasonló lépést tett a bank, azaz itt is a korábbiaknál 125 bázisponttal kisebb, 3,25 százalék az elvonás az MNB alapkamathoz képest, ha az ügyfél netbankon keresztül köti le a betétet.  

A Gránit Bank egyelőre nem nyúlt a jegybanki alapkamathoz kötött, KamatMax Plusz betétjének kamatképzéséhez, az a mindenkori alapkamat -1,75 százalékot fizet, ez jelenleg 5,25 százalék. Változás ugyanakkor, hogy az eddigi 13 hónap helyett 12 hónap lett a betét futamideje.

A Gránit Bank egyéb betéteinél is „átvezette” az MNB kamatcsökkentését: szerdától a 3 hónapos futamidejű eBank betét 5,25 százalék helyett így 5,00 százalékot fizet. A hasonló lekötési idővel bíró Tripla3 betétnél a hasonló mértékű kamatcsökkenés után 4,75 százalék az éves kamat, a Szimpla betétnél 3,75 százalékra csökkent a kamat-ajánlat. A hónapról-hónapra magasabb kamatot ajánló Felemelő betét a teljes, 12 hónapos futamidő végére a korábbi 4,70 százalék helyett 4,45 százalékos egységesített betéti kamatláb mutatóval (EBKM) fut tovább a július 12-től lekötött betétek esetén. A Szimpla betét (3 hónapos futamidejű) éves kamata 4,00 százalékról 3,75 százalékra csökkent.

Július is kamatcsökkenéssel indul

Gergely Péter szerint a kamaterózió folytatódik. Július 3-tól a látra szóló Cetelem Takarékszámla kamata már azoknak is csak 5 százalék lesz, akik 2024. február 12. előtt nyitották a számlájukat – nekik ma még 7 százalékos éves kamatot fizet a bank a számlaegyenleg után. A lekötött betéteknél 8 hónapra 7,25 százalék helyett 6,50 százalékra csökkent a kamat. Éves lekötésre a kamatcsökkenés 0,5 százalékpont lett, a kamat 6,75 százalékról 6,25 százalékra csökkent. 18 hónapos és 2 éves lekötésre a kamatcsökkenés mértéke 25 bázispont, az új kamat 6, illetve 5,75 százalék lett. 

Kecsegtető ajánlat azért van

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint ugyanakkor most is van extra kamat. A K&H Bank ugyanis hétfőtől újraindította Rajt betétjét: a pénzintézetnél már legalább 1 hónapja számlát vezető, de betétet eddig le nem kötő ügyfelek 90 napra évi 7,50 százalékos kamatot kaphatnak minimálisan 500 ezer forintos betétjük után. Az ajánlat azért alaposan módosult a május közepéig élő ajánlathoz képest, hiszen akkor még évi 11 százalék arányos kamatát kapták 3 hónapra az ügyfelek. 

Gergely Péter szerint a szigetként megmaradó kiemelt ajánlatok ellenére az év második felében kismértékben emelkedő infláció miatt jó eséllyel nem lesz olyan hónap, amikor az MNB a pénzromlás mértékénél magasabb átlagos lakossági betétkamatot tud majd kimutatni. 

Az MBH Banknak is vannak még jó ajánlatai, ahol az éves kamat 6,50 százalék, vagy akár 11,00 százalék is lehet, de ehhez már Prémium ügyfélnek kell lenni minimum 8 millió forintos egyenleggel, friss pénzt kell lekötni és egyes ajánlatoknál még más feltételeknek is meg kell felelni.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: