Lassult a világkereskedelmi forgalom márciusban

A viszonylag erős évkezdet után márciusban jelentősen lassult a világkereskedelmi forgalom a kieli IfW gazdaságkutató intézet havi rendszerességgel kalkulált Kiel Trade Indicator mutatószáma alapján.

Lassult a világkereskedelmi forgalom márciusban

Az IfW (Institut für Weltwirtschaft) vilégkereskedelmi mutatószáma márciusra vonatkozóan ár, és szezonális kiigazítással 3,8 százalékkal csökkent az előző havihoz képest. Az Európai Unió és az Egyesült Államok forgalmi mutatói negatívba fordultak mind az importot, mind az exportot tekinve, Kína és Oroszország forgalmi mutatói viszont számottevő mértékben emelkedtek.

Az EU exportmutatója 1,5 százalékkal, az importmutatója pedig 1,8 százalékkal csökkent, az Egyesült Államok exportmutatója 4,0 százalékkal, importmutatója 4,7 százalékkal csökkent. A kínai exportmutató 1,6 százalékkal, az importé pedig 5,5 százalékkal emelkedett márciusban, Oroszországé pedig 2,6 százalékkal nőtt az export és 7,4 százalékkal az import esetében.

A Kiel Trade Indicator kereskedelmi mutatószámot ötven ország konténeres tengerhajózási adatai alapján kalkulálja a kutatóintézet több mint ötszáz kikötő és száz hajózási útvonal forgalmi adatai alapján, öntanuló mesterséges intelligencia alkalmazásával. A Kiel Trade Indicator a tapasztalatok alapján pontos előrejelzéssel szolgál más kereskedelmi forgalmi és gazdasági növekedési makrodatok későbbi alakulását illetően.

Dupla dinamit a magyar újlakáspiacon

A múlt év végi és ez év eleji látványos felfutást követően egy időre visszatért a normális kerékvágásba az újlakáspiaci kereslet, de augusztustól ismét egy őszi lakossági állampapír-lejárat, valamint az Otthon Start hitelprogram pörgetheti fel a vásárlásokat. A Cordia az év elején bejelentett 1000 lakással szemben összesen közel 1500 otthon értékesítését kezdi meg az idén, rekorderős vásárlói érdeklődés mellett.
2025. 09. 09. 06:30
Megosztás:

Minden tizedik nagyvállalati cégvezető romlást vár a kintlévőségek minőségében

Jelentős változásokat mért a cégvezetők gondolkodásában a K&H nagyvállalati növekedési index a kintlévőségek minőségét illetően. A kérdés vonatkozásában a mutatók nagyságrendileg nézve visszatértek a fél évvel ezelőtti állapothoz. Minden tizedik megkérdezett cégvezető úgy gondolja, hogy a következő 12 hónapban csökkenni fog a minőség, ami pontosan duplája a három hónappal ezelőtt mért adatoknak. A válaszadók kicsit több mint négyötöde nem számol érdemi változással és mintegy 7 százalékuk vár javulást a minőséget tekintve, ami 5 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest.
2025. 09. 09. 06:00
Megosztás:

Zsolnay, Gorka és egy elfeledett festőnő ritkaságai az aukción

Ikonikus kerámiák és egy elfeledett festőnő ritkaságai kerülnek kalapács alá a BÁV ART új kamaraaukcióján. A műtárgyak a galériában lesznek láthatók, licitálni azonban kizárólag online lehet.
2025. 09. 09. 05:30
Megosztás:

100 millió forintos OUVC-befektetéssel gyorsítja növekedését az Orderly

Az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) legújabb befektetése az Orderly, egy innovatív étteremirányítási szoftver, amely teljeskörű megoldást kínál a vendéglátóhelyek működésének optimalizálására. A 100 millió forintos tőkebevonás, amelyet az OUVC két részletben biztosít, lehetővé teszi, hogy a startup továbbfejlessze termékét, megerősítse értékesítési csapatát és elindítsa nemzetközi terjeszkedését.
2025. 09. 09. 05:00
Megosztás:

A Magyar Kormány a Rába Nyrt-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről döntött

Az N7 Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Holding Zrt. tőzsdén kívüli ügylet keretében részvényadásvételi-szerződéseket kötött a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. projektvállalatával (4iG SDT EGY Zrt.) a Rába Járműipari Holding Nyrt. 54,34 százalékos többségi tulajdonrészének eladására.
2025. 09. 09. 04:00
Megosztás:

Vezetőváltás a MET Csoport élén: Huibert Vigeveno lesz a vállalat új csoportszintű vezérigazgatója, Lakatos Benjamin az Igazgatóság elnökeként folytatja

A svájci központú MET Csoport, az európai energiaipar meghatározó szereplője bejelenti, hogy 2026. január 1-jétől Huibert Vigeveno tölti be a vállalat csoportszintű vezérigazgatói (GCEO) pozícióját. Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi vezérigazgatója az Igazgatóság elnökeként folytatja munkáját, és továbbra is aktív szerepet vállal a cégcsoport víziójának és növekedésének alakításában.
2025. 09. 09. 03:30
Megosztás:

Erősödött a befektetők borúlátása az euróövezetben

Az elemzők által vártnál erőteljesebben romlott a befektetők borúlátátása az euróövezetben szeptemberre a Sentix GmbH gazdaságkutató intézet hangulatindexe szerint.
2025. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Lehet még olcsóbb a Fix 3%-os lakáshitel? Ezekkel a trükkökkel igen!

Akár több millió forintot is spórolhatnak a Fix 3%-os lakáshitelt igénylők, ha a hitel alacsony kamata miatt megtakarított pénzüket ügyesen használják. A money.hu szakértői megvizsgálták, hogyan csökkenthető tovább a teljes visszafizetendő összeg, és milyen megtakarítási stratégiákkal maximalizálható a kamattámogatás nyújtotta pénzügyi előny.
2025. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Így győzd meg a szoftvert és a szakembert is az önéletrajzoddal

A digitalizáció és a rugalmas munkavégzés korában az álláskeresés szabályai alapjaiban íródtak át. Sokan azonban nincsenek tisztában azzal, hogy egy HR-es mit és hogyan keres egy önéletrajzban, és miben tér el egy fizikai és egy szellemi pozícióra való jelentkezés. A WHC Csoport szakértői szerint a siker kulcsa a tudatosság: egy jól felépített önéletrajz ma már nemcsak a tapasztalatok listája, hanem egy stratégiai dokumentum, amely mindkét területen jelentősen növeli a jelölt esélyeit.
2025. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Elemzők szerint a Maxi Doge lehet a következő Dogecoin

A Dogecoin már nem ajándékoz meg bennünket kiugró nyereségekkel, ezért sokan megkérdőjelezik azt, hogy még mindig ez volna a legjobb mémérme.
2025. 09. 09. 00:01
Megosztás:

XRP árfolyam: Akkor és most – Miért érződik a Layer Brett vásárlása úgy, mintha az XRP-t 0,02 dolláron vennéd meg

Az XRP árfolyamának története mindig is az átalakulásról szólt. Valaha csak néhány centen kereskedték, majd a világ egyik vezető kriptovalutájává vált.
2025. 09. 08. 23:30
Megosztás:

Csúcson a spanyolországi fogyasztói bizalom

Hathavi csúcsra emelkedett a spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató júliusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) hétfőn közzétett adatai szerint.
2025. 09. 08. 22:30
Megosztás:

Dogecoin árfolyam előrejelzés 2025–2030: A DOGE elérheti az 1 dollárt, de ez a mémcoin, amely jelenleg 0,0055 dollárba kerül, akár az 1,50 dollárt is áttörheti

Az év kezdete óta a Dogecoin pályája mintha lassított felvételen mozogna. A mémcoin és annak kultikus hírneve fokozatosan halványul. Az elemzők grafikonmintákra és ETF-pletykákra mutatnak rá, mint az 1 dolláros álom határát megközelítő lehetséges fordulópontokra, de könnyen lehet, hogy a „mémkirály” sosem tudja igazán áttörni ezt a plafont.
2025. 09. 08. 22:00
Megosztás:

A kormány 300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a magyar élelmiszergyártókat

A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. "A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítését szolgálja, hanem a magyar gazdák és családok megélhetéséhez is hozzájárul" - jelentette ki Tállai András, az Agrárminisztérium (AM) államtitkára a Coop Rally idei beharangozó sajtótájékoztatóján a tárca közleménye szerint.
2025. 09. 08. 21:30
Megosztás:

Vegyesen változott hétfő estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőn estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 09. 08. 21:00
Megosztás:

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
2025. 09. 08. 20:30
Megosztás:

Ethereum árfolyam előrejelzés: Az ETH befektetők a Layer Brett felé fordulnak, miután azt több mint 20-szoros emelkedésre jósolták novemberig

A kriptopiac éppen földrengésszerű átrendeződésen megy keresztül. A jelentős Ethereum-tulajdonosok elkezdték kivonni tőkéjüket — de nem azért, mert az Ethereum árfolyam-előrejelzések visszaesést jósolnának. Épp ellenkezőleg: egy olyan gyöngyszemet találtak, amely 20-szoros növekedési potenciált ígér — olyasmit, amit még a legoptimistább Ethereum árprognózisok sem ígérnek.
2025. 09. 08. 20:00
Megosztás:

A Budapesti Értéktőzsde gyengébben szerepelt az európai tőzsdéknél

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 205,05 pontos, 0,2 százalékos csökkenéssel, 102 973,66 ponton zárt hétfőn, teljesítménye elmaradt az európai piacokétól.
2025. 09. 08. 19:30
Megosztás:

Federal Reserve New York: emelkedtek az amerikai fogyasztói inflációs várakozások

Augusztusban emelkedtek a fogyasztók inflációs várakozásai az Egyesült Államokban a Federal Reserve (Fed) New York-i részlege által készített Survey Of Consumer Expectations havi felmérésének adatai szerint.
2025. 09. 08. 18:30
Megosztás:

A Shiba Inu befektetők tömegesen csapnak le a Layer Brett mémcoinra, miután azt az új 1000-szeres hozamú mém tokenként jósolták meg

A tőke elvándorlása a már bejáratott mém tokenekből az új kihívók felé egyre gyorsul, miközben a Shiba Inu befektetők menekülőutat keresnek a piaci bizonytalanság elől.
2025. 09. 08. 18:00
Megosztás: