Lassult az online kereskedelem növekedése – így segíthet a webáruházaknak növekedni a megfelelő csomagszállító partner a visszaeső piac mellett is

Jelentős változást érzékelhetnek a webáruházak a piaci trendekben: az online kereskedelem COVID-időszak alatti hipernövekedése megtorpant, és a teljes kereskedelmen belüli aránya is csökkent. Az új Digitális Kereskedelmi Körképből kiderül, hogy a megoldást az e-kereskedők leginkább a vásárlói élmény növelésében látják. Ide tartoznak a vonzó szállítási lehetőségek is: vagyis a mostani helyzetben kulcsszerepet játszhat egy jó csomaglogisztikai partner. A több ezer hazai webáruházzal együttműködő Packeta szakemberei szerint ráadásul az ideális partner a most szintén fontos kiutat jelentő exportpiacokat is segíthet megnyitni és kiaknázni.

Lassult az online kereskedelem növekedése – így segíthet a webáruházaknak  növekedni a megfelelő csomagszállító partner a visszaeső piac mellett is

Megjelent a Digitális Kereskedelmi Körkép legújabb kiadása, amelyből kiderült: a COVID utáni visszarendeződés és a vásárlóerő csökkenése miatt a magyarországi e-kereskedelmi piac 2022-ben lassulva, mindössze 9,9%-kal bővült, miközben az online értékesítés kereskedelmen belüli részaránya ismét 10% alá esett. Ez a változás a továbbra is magas inflációval és gazdasági lassulással együtt újabb kihívások elé állítja a kiskereskedőket.

A GKID által készített átfogó iparági felméréséből kiderül: a növekedéshez az e-kereskedők leginkább a vásárlói élmény növelésében látják a lehetőséget a jelenlegi helyzetben – a megkérdezett cégek közel kétharmada tartja fontosnak ezt. A gyakorlatban mindezt a felhasználóbarát vásárlási felületek mellett a vonzó fizetési és szállítási lehetőségek jelentik – vagyis a megfelelő logisztikai partner kulcsszerepet játszhat a webáruházak életében. Ez azért is fontos, mert a vásárlók számára továbbra is a szállítás gyorsasága az egyik legfontosabb szempont az online rendeléseknél.

Kulcsfontosságú az országos automatahálózat

A Packeta tapasztalatai szerint, az egyik legfontosabb szempont a csomagszállító cég kiválasztásakor, hogy az rendelkezzen országos lefedettségű átvevőhely, illetve csomagautomata-hálózattal. Noha sok vásárló még a házhozszállítást választja, de rohamtempóban nő a csomagautomaták népszerűsége is. Ennek egyik jele, hogy 2021-ben 800 új automata került telepítésre a piaci szereplők által Magyarországon, 2022-ben pedig 2640, így két év leforgása alatt több mint háromszorosára nőtt a magyarországi automata-hálózat teljes nagysága.

„Az automaták előnye, hogy non-stop elérhetőek és ugyanolyan gyorsak, mint ha házhoz hozná a csomagot a futár, ráadásul rugalmasabb átvételt kínálnak. Ezért érdemes olyan futárcéggel szerződni, amely mindhárom kiszolgálási módot – házhoz szállítás, átvevőhely, csomagautomata – kínálja, és országos lefedettségű hálózattal rendelkezik –mutat rá Szép Károly, a több ezer magyar webáruházzal együtt dolgozó Packeta értékesítési igazgatója.

A szakember hozzátette: „Mi 35 automatával kezdtük a 2022-es évet, ez a szám év végére már elérte a 800-at. Az ügyfelek kedvelik ezt a megoldást, a lefedettség növelésével egyenes arányban nőtt a Z-BOX-okba, vagyis a Packeta automatáiba rendelt csomagok száma is. A tavalyi harmadik negyedévben a Packeta által kiszállított csomagok 10%-a már csomagautomatából került átvételre, 2023 januárjában pedig már a 22%-ot is elérte. Ezt a dinamikát szeretnénk lekövetni új fejlesztéseinkkel is: célunk, hogy országszerte minden legalább 10 000 főt számláló településen telepítsünk Z-BOX-ot, és minden legalább 5000 fős településen üzemeltessünk Z-Pont átvevőhelyet. Összességében a jelenlegi 2300 csomagpontról az év végére 3000 helyszínre szeretnénk bővíteni hálózatunkat.”

Elengedhetetlen mobilalkalmazás, hasznos szolgáltatások

Az automatahálózat mellett fontos szempont a korszerű applikáció is. Az ügyfelek egyre nagyobb része mobilon rendel és követi nyomon a rendelését, ezért fontos az egyszerű navigáció, a logikus elrendezés, a gyors működés. Egy jó app lehetővé teszi a csomagok visszaküldését, a csomagautomaták kinyitását, a legközelebbi átvevőhely megtalálását, illetve áttekintést ad a beérkezett és elküldött csomagokról. „Immáron több mint 1 millióan töltötték le az alkalmazást hazánkban. A felhasználók egyre inkább elvárják, hogy ne csak számítógépen, hanem a telefonjukon is elintézhessék csomagokkal kapcsolatos teendőiket” – mondta el Szép Károly.

A szakember kifejtette: tapasztalataik szerint partnereik nagyra értékelik, ha a csomagküldő szolgáltatás egyszerűen építhető be a webáruházba. Megkönnyítheti a webáruházak dolgát az is, ha a kiválasztott futárszolgálat praktikus és a mindennapi munkamenetet megkönnyítőmegoldásokkal segíti a munkáját. Ilyen például az automatikusan létrehozható csomagcímke: a kereskedőnek nincs más dolga, minthogy pár kattintással létrehozza az egyedileg generált címkét, majd nyomtatás után ráragasztja a csomagra.

Fejlődési út lehet az exportpiac – így segíthet a külföldi terjeszkedésben a felkészült logisztikai partner

A stagnáló piacon különösen fontosak lehetnek a webáruházaknak az exportpiacok, ahonnan pótolható a belföldön esetleg elmaradó megrendelések egy része. Ezt a magyar cégek ma még kevéssé használják ki: a statisztikák szerint a 37 ezer hazai online kereskedőből alig ezer olyan van, amely valamilyen külföldi piacon is értékesít, legtöbbször Romániába, Szlovákiába, Németországba vagy Ausztriába – derült ki a Digitális Kereskedelmi Szövetség (DKSZ) megbízásából tavaly készített kutatásból. Mindeközben a hazai vásárlók körében legnépszerűbbnek számító szolgáltatók között jó néhány cseh, lengyel vagy román online kereskedő van. 

„Sokszor jelent kihívást a kiskereskedők számára egy idegen nyelvű országba terjeszkedni, hiszen a szállítástól kezdve a vámkezelésig rengeteg nehezítő tényezővel kell számolniuk – mutat rá Szép Károly. – Manapság egy tapasztalt csomagküldő cég komplex szolgáltatási csomagja mindezeket magába foglalja, így bárki számára ugyanolyan könnyűvé válik a kontinens másik végébe küldenie az eladott terméket, mint belföldre.  Ha egy webáruház úgy dönt, hogy egy több országban működő szállítópartnerrel dolgozik, nem szükséges külön-külön szerződnie az egyes piacokon különböző cégekkel. Összességében tehát egy nagy nemzetközi háttérrel, piacismerettel és tapasztalattal rendelkező logisztikai cég ideális platformot jelenthet az exportpiacokra készülő online kereskedők számára.”


Brüsszelben tárgyaltak Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről

Brüsszelben tárgyalt szerdán Ukrajna, Németország, Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok, valamint a NATO és a Világbank küldöttsége Ukrajna háború utáni újjáépítésének lehetőségeiről.
2026. 11. 04. 22:00
Megosztás:

Nyolchavi csúcson a brit gazdaság aktivitási mérőszámai

A várakozásoktól kissé elmaradó, de így is jelentős növekedéssel nyolchavi csúcsra emelkedtek a brit gazdaság októberi aktivitásának szerdán ismertetett végleges mérőszámai.
2026. 11. 04. 21:30
Megosztás:

NAV: kezdődik a bizalmi vagyonkezelések ellenőrzése november közepén

Megkezdődik a több mint ezer bizalmi vagyonkezelést, illetve magánalapítványt érintő ellenőrzés november közepén - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 04. 21:00
Megosztás:

Nőtt a Magyar Telekom bevétele és nyeresége a harmadik negyedévben

A Magyar Telekom összes bevétele 7,4 százalékkal, adózott eredménye 6,9 százalékkal nőtt 2026. harmadik negyedévében 2025 azonos időszakához képest - olvasható a társaság szerdán közzétett jelentésében.
2026. 11. 04. 20:00
Megosztás:

Felerősödhet a kompromisszumkeresés az amerikai belpolitikában a nagy demokrata győzelem nyomán

A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
2026. 11. 04. 19:30
Megosztás:

Politikai fordulat Amerikában: az európai cégeknek nem a dollár miatt kell aggódniuk

Az amerikai félidős választások alapvetően átrendezték a washingtoni politikai erőviszonyokat. A piacok erre adott első reakciója negatív volt. A dollárindex mintegy 0,3 százalékkal csökkent, az euró árfolyama 1,125 dollár közelébe erősödött, míg a tízéves amerikai államkötvények hozama 6–7 bázisponttal, megközelítőleg 4,90 százalékra mérséklődött.
2026. 11. 04. 19:00
Megosztás:

Varga Mihály: a V4-es jegybankok együttműködése erősíti a régió stabilitását

A visegrádi országok jegybankjai közötti együttműködés szerepét, fontosságát méltatta a közép-európai régió stabilitásának erősítésében Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Visegrádi négyek országcsoport (V4-ek) jegybankelnökeinek szlovákiai csúcstalálkozóján - tájékoztatta az MNB szerdán közleményben az MTI-t.
2026. 11. 04. 18:30
Megosztás:

Harmadával több új lakás épült – a kínálat 42 százaléka fér bele a Wekerle Pluszba

2026 első kilenc hónapjában 9803 új lakás épült Magyarországon. Ez 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A harmadik negyedévben önmagában 3525 lakást adtak át, 49 százalékkal többet, mint tavaly ilyenkor. Ez derül ki az ingatlan.com legfrissebb, hivatalos és saját adatokon alapuló összeállításából. Az elemzés az új lakások kínálatát is bemutatja.
2026. 11. 04. 18:00
Megosztás:

Egy nap alatt 93 milliárd forintot igényeltek az EXIM megújított exportösztönző hitelprogramjában

Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
2026. 11. 04. 17:30
Megosztás:

Az AWS éles teszten bizonyította európai felhőjének függetlenségét

Az Amazon Web Services (AWS) sikeresen tesztelte, hogy európai szuverén felhője az Európai Unión kívüli infrastruktúrától teljesen függetlenül is képes működni. A többórás gyakorlat során az ügyfelek szolgáltatásai zavartalanul üzemeltek, adataik pedig folyamatosan elérhetők maradtak. A teszt különösen fontos eredményt jelenthet a szigorú adatbiztonsági és digitális szuverenitási követelményeknek megfelelő európai vállalatok és közintézmények számára.
2026. 11. 04. 17:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőtt az ipar szeptemberben is

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi ipari termelési adatokat. Az ipar kibocsátása 8,2 százalékkal bővült szeptemberben éves szinten az augusztusi (felfelé revideált) 8,8 százalék után. Az adat pozitív meglepetés, hiszen nagyobb lassulás volt valószínűsíthető az éves indexben: a mi várakozásunk 6,7 százalék, az elemzői konszenzus pedig 6 százalék volt. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezett a kiigazítatlannal - áll az ERSTE elemzői anyagában.
2026. 11. 04. 16:30
Megosztás:

Októberben is csökkent a költségvetési hiány

Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
2026. 11. 04. 16:00
Megosztás:

Több az eladó autó, jobb alkupozícióba kerültek a vevők – októberi keresleti trendösszesítő

Kisebb versennyel válogathattak a használtautó-vásárlók októberben a Használtautó.hu adatai szerint: egy hirdetésre átlagosan 3,7 érdeklődés* jutott, egy évvel korábban ez a szám 4,2 volt. A kínálat 2,3%-kal, 101,9 ezer hirdetésre bővült. A hibridek és a városi terepjárók egyszerre lettek olcsóbbak és nagyobb a kínálatuk is.
2026. 11. 04. 15:30
Megosztás:

Krízisévet zár az agrárium

Krízisévet zár az agrárium Magyarországon, a mezőgazdaságnak idén nincs problémamentes ágazata, a beruházások mind a mezőgazdaságban, mind az élelmiszeriparban lassulnak - mondta a K&H Bank agrárüzletágának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten.
2026. 11. 04. 15:00
Megosztás:

Másfélszeresére nőtt a hitelkihelyezés az Ersténél

Az Ersténél az idei első kilenc hónapban jelentősen bővült a lakossági- és a vállalati hitelezés. Az újonnan kihelyezett lakossági hitelek volumene szeptember végén 60 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a vállalkozások esetében a növekedés 47 százalék volt. A bank az időszakot 84 milliárd forint adózás utáni eredménnyel zárta, szemben az előző év azonos időszakának 113 milliárd forintos nyereségével, elsősorban az extraprofitadóra vonatkozó új előírások miatt.
2026. 11. 04. 14:30
Megosztás:

Blahalouisiana, Hiperkarma, Parno Graszt, Punnany Massif, Quimby és 30Y – megérkeztek a Művészetek Völgye 2027 első fellépői

A 36. Művészetek Völgye 2027. július 23. és augusztus 1. között ismét tíz napra megtölti zenével, művészettel és közösségi élményekkel Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet.
2026. 11. 04. 14:00
Megosztás:

S&P Global: lassult az euróövezet gazdasági teljesítménye októberben

Négyhavi mélypontra lassult az euróövezetben a magánszektor gazdasági teljesítményének növekedése a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzser-indexének (BMI) szerdán közzétett végleges értékei alapján.
2026. 11. 04. 13:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás: