Legsikeresebb évét zárta a Garantiqa

Harminc éves történetének legsikeresebb évét zárta a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2022-ben, 570 milliárd forint értékben vállalt új garanciát döntő részben mikro-, kis-, és középvállalati hitelek mögé; a kezességvállalási portfólió 28 százalékkal 2473 milliárd forintra emelkedett, ezzel a társaság már 3065 milliárd forint hitel felvételéhez segítette hozzá a magyar kkv szektort - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Legsikeresebb évét zárta a Garantiqa

Kiemelték, 2022-ben a hazai kereskedelmi bankok vállalati hitelállományának bővülése 13,8 százalékot ért el, amelyen belül a kis- és középvállalati szektornak nyújtott hitelek állománya 12,7 százalékkal emelkedett. Ehhez a bővülési dinamikához képest kétszer tudott gyorsabban növekedni a Garantiqa kezességvállalási portfóliója, ami azt eredményezte, hogy a garanciaintézmény részesedése 41 százalék fölé nőtt a hazai kkv-finanszírozásban.

Szabó István Attila vezérigazgató a közleményben hangsúlyozta, az elmúlt évben a támogatott hitelprogramok - a tavaly júniusban kifutó krízis hitelek, az ősztől hozzáférhető Baross Gábor újraiparosítási hitelprogram és az év közben megújuló termékpalettával jelentkező Széchenyi kártya program - keretében a vállalkozásokhoz jutó, 3700 milliárd forintnyi támogatott hitel túlnyomó része mögött a társaság garanciavállalása állt.

Hozzátette, ezzel a társaság nagyban segítette a gazdaság működőképességének fenntartását, hiszen a vállalkozások jó része számára csak a Garantiqa kockázatcsökkentő szerepvállalásával nyílt lehetőség az olcsó finanszírozási források igénybevételére. Enélkül a magas infláció és a megemelkedő piaci kamatok mellett több vállalkozás számára megoldhatatlan feladatot jelentett volna a tevékenység fenntartása - hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.

Szabó István Attila a közleményben kitért arra, hogy a gazdasági válság ellenére az elmúlt évben a kezesség-beváltások volumene mindössze 34 milliárd forintot tett ki, ami az üzleti tervben prognosztizált érték 58 százalékát jelenti.

A vezérigazgató szerint a Garantiqánál tapasztalt mérsékelt beváltási ráta azt igazolja, hogy a hazai vállalkozások a válság előtti években sokat erősödtek, és az immár 3 éve tartó gazdasági nehézségeken - megfelelő állami segítség mellett - képesek úrrá lenni.

2 dolláros árfolyamtámasz, 4 milliárd dolláros fogadás: az XRP visszatérési sztorija új lendületet kap

Az XRP újra a reflektorfénybe került – de most nem a pereskedés vagy a botrányok miatt, hanem mert a piac egyik legizgalmasabb visszatérését produkálja. A 2 dolláros árfolyamszint keményen tartja magát, miközben több milliárd dollárnyi tőke helyezkedik a következő nagy mozgásra. A kérdés már nem az, hogy lesz-e új rali – hanem az, hogy mikor és milyen erővel robban be.
2026. 01. 15. 21:30
Megosztás:

Digitap ($TAP), XRP és XLM összehasonlítása – Melyik a legjobb kriptofizetési eszköz 2026-ra?

Ahogy a kriptopiac óvatosabb időszakba lép, a legfrissebb makrogazdasági jelek védekezőbbé tették a befektetőket.
2026. 01. 15. 21:00
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 20:30
Megosztás:

Így alakult a forint csütörtök estére

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 20:00
Megosztás:

Elárasztott a szemétkripto: 11,6 millió token omlott össze 2025-ben, a mémcoin-láz csúcsán

A 2025-ös év minden eddiginél komolyabb figyelmeztetést küldött a kriptovaluták világának: több mint 11,6 millió token ment nullára az év során, a projektek 86%-a pedig ebben az egyetlen évben omlott össze. A mélyrepülésért elsősorban a mémcoin-ok felelnek, amelyek dömpingszerű megjelenése árasztotta el a piacot – és vele együtt a befektetők reményeit is. Mit tanulhatunk ebből a kudarcsorozatból, és merre fordulhat most a piac?
2026. 01. 15. 19:30
Megosztás:

Lomha kriptobálnák: januárban lassultak a Bitcoin-beáramlások a Binance-re

Mi történik, ha a kriptotőzsde legnagyobb szereplői — a „bálnák” — egyszer csak lassítani kezdenek? A 2026-os év elején jelentősen visszaesett a nagy volumenű BTC-betétek aránya a Binance-re, ami új fényt vet a piac aktuális hangulatára.
2026. 01. 15. 18:30
Megosztás:

A Recorde és a Panattoni projektje 51.000 m2 bérlettel rendelkezik a Fiege bővülése után

A Recorde Alapkezelő és a Panattoni Hungary stratégiai együttműködésében megvalósuló Panattoni Park Moson fejlesztés teljes bérleti elköteleződést ért el két épületére Mosonmagyaróváron, az osztrák–magyar–szlovák hármashatár közelében, közvetlenül az M1-es autópálya mellett. Az elhelyezkedés ideális nemzetközi áruszállításra és logisztikára, egyedülálló hozzáférést biztosítva Bécs, Pozsony és Budapest célpiacaihoz, valamint a tágabb vonzáskörzet számos ipari központjához.
2026. 01. 15. 18:00
Megosztás:

Megkönnyebbülés a Zcash számára: az SEC lezárta a vizsgálatot vádemelés nélkül

A magánélet védelmét szolgáló kriptovaluták mostanában gyakran kerülnek a szabályozói célkeresztbe, ám a Zcash most váratlanul fellélegezhet.
2026. 01. 15. 17:30
Megosztás:

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei, számíthatnak ránk a gazdák - közölte Nagy István agrárminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. 01. 15. 17:00
Megosztás:

Új irányítási modell a 4iG Csoportnál

A 4iG Csoport az elmúlt évek során megvalósított növekedési stratégiájának eredményeként mára diverzifikált, jelentős méretű nemzetközi vállalatcsoporttá vált, amely több, eltérő működésű üzletágban rendelkezik komoly piaci jelenléttel. A Csoport működése egyre hangsúlyosabban a nemzetközi piacokra helyeződik át, miközben az űr- és védelmi ipari portfólió – kiemelkedő növekedési potenciállal és erős nemzetközi partnerségekkel – a vállalatcsoport egyik stratégiai pillérévé válik.
2026. 01. 15. 16:30
Megosztás:

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra

Áprilisig lehet jelentkezni az állatvédelmi oktatási pályázatra, már örökös állatbarát és vadállatvédő címekre is pályázhatnak oktatási és gyermekvédelmi intézmények - közölte a Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központ csütörtökön az MTI-vel.
2026. 01. 15. 16:00
Megosztás:

Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is

Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
2026. 01. 15. 15:30
Megosztás:

Szakmai összefogás: Újratárgyalják a magyar útdíjrendszert

Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
2026. 01. 15. 15:00
Megosztás:

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air, a légitársaság jelenleg 200 célállomást köt össze több mint 50 országban - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 01. 15. 14:30
Megosztás:

A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben

A kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését. A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 01. 15. 14:00
Megosztás:

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait az iráni felkelés és a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt - jelentette az izraeli katonai rádió csütörtökön.
2026. 01. 15. 13:30
Megosztás:

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.
2026. 01. 15. 13:00
Megosztás:

Úton van a megemelt nyugdíj

A Magyar Posta munkatársai már úton vannak az év első, megemelt nyugdíjával. A társaság által kiadott nyugdíjkifizetési naptár szerint a nyugdíjak kézbesítése január 15-én indul és január 30-án fejeződik be - közölte a posta az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.
2026. 01. 15. 12:30
Megosztás:

Messari: a Bitget UEX-modellje robbanásszerűen nő – 18 milliárd dollár tokenizált részvényforgalommal

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) szerepel egy frissen megjelent Messari kutatási jelentésben, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és növekedési hajtóerejét vizsgálja.
2026. 01. 15. 11:30
Megosztás:

229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
2026. 01. 15. 11:00
Megosztás: