Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.

Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Az elmúlt napokban több közösségi médiás felhívás is terjedni kezdett, amelyek arra biztatják az embereket, hogy ne adják át a levélszavazatukat közvetítőknek. A bejegyzések szerint a voksokat nemcsak postán lehet elküldeni, hanem a választás napján Magyarországon kijelölt urnákba is be lehet dobni, ezért sokan azt kérik az ünnepekre hazautazó erdélyi magyaroktól, hogy vigyék magukkal családtagjaik és ismerőseik borítékját is.

A felhívások mögött az a bizalmatlanság húzódik meg, hogy a nem kormánypárti szavazatok nagyobb biztonságban vannak, ha közvetlenül jutnak el az urnákhoz, és nem több kézen keresztül vándorolnak, amíg elérnek a konzulátusi vagy hivatalos gyűjtőpontokra.

Egy marosvásárhelyi Telex olvasó arról számolt be, hogy baráti körében összeadnák a benzinpénzt egy ismerősüknek, aki Budapestre vinné a begyűjtött borítékokat, és személyesen adná le azokat a Nemzeti Választási Irodánál. Mint mondta, így elkerülhető lenne, hogy idegenek kezeljék a szavazatokat.

Egy szatmárnémeti olvasó pedig úgy szervezte budapesti útját, hogy április 12-én személyesen adja le a család szavazatait, mert – ahogy fogalmazott – nem bízza másra a borítékot, és különösen nem az RMDSZ-re.

Mások végül mégis a Román Postát választották. Volt, aki azért, mert bár személyesen is leadhatta volna a levélszavazatát, az plusz szervezést és időt vett volna el az utazásából. Szerinte a román posta lassú lehet, de megbízható, és úgy látja: az a kampány, amely a postai feladást próbálja hitelteleníteni, inkább azt szolgálja, hogy minél több boríték szervezett csatornákon keresztül fusson be.

A bizalmatlanság nem új keletű. A külhoni levélszavazatok túlnyomó többsége eddig a Fideszre érkezett, miközben Erdélyben a begyűjtésben kulcsszerepe van az RMDSZ-hez kötődő Eurotrans Alapítványnak. A rendszerrel kapcsolatos kételyeket tovább erősítette a 2022-es botrány is, amikor Marosvásárhely közelében elégetett levélszavazatokat találtak, amelyeken nem a Fideszre leadott voksok szerepeltek.

Az utóbbi időben a rendszer kritikája tovább erősödött. A romániai Declic aktivista szervezet petícióban jelezte: nem átlátható, mi történik a szavazólapokkal a begyűjtés és a leadás között, és az sem ellenőrizhető teljes bizonyossággal, hogy minden esetben befolyásmentesen zajlik-e a szavazás. Hasonló aggályokat fogalmazott meg az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom is.

A közösségi médiában közben egyre több, nehezen ellenőrizhető állítás is terjed a levélszavazás biztonságáról. Egyesek szerint a borítékok tartalma különböző módszerekkel kifürkészhető vagy akár cserélhető is lehet, mások úgy vélik, az is azonosítható, ki nem adott le szavazatot. Ezekre nincs bizonyított adat, de jól mutatják, mennyire megrendült a bizalom a rendszerben.

Magyar Péter kedden arról posztolt, hogy sok határon túli magyar szavaz a Tiszára, és megköszönte az erdélyi és délvidéki támogatást. A Tisza Párt ugyanakkor nem épített hangsúlyos kampányt a külhoni szavazókra. Ezzel szemben a Fidesz látványosan jelen van Erdélyben, külön kiadványokkal és támogatási programokhoz kapcsolódó üzenetekkel is igyekszik megszólítani az ottani magyarokat, miközben az RMDSZ nyíltan támogatja Orbán Viktort és aktívan részt vesz a levélszavazás népszerűsítésében.

A központi névjegyzékben közel 500 ezer levélszavazó szerepel, közülük több mint 311 ezer Romániából. A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint eddig valamivel több mint 23 ezer levélszavazat érkezett vissza, ezek közül csaknem négyezret közvetlenül az NVI-hez vittek be. Ez arra utal, hogy a személyes leadás nem elszigetelt jelenség: sokan valóban nem bíznak a köztes szereplőkben, és inkább maguk juttatják el a voksukat Magyarországra.

A levélszavazatokat postán, külképviseleteken, illetve április 12-ig személyesen a Nemzeti Választási Irodánál is le lehet adni. A választás napján reggel 6 és este 19 óra között Magyarországon több kijelölt helyszínen urnába is dobható a válaszboríték. A hivatalos szabályok szerint a szavazólapot egy lezárt belső borítékba kell tenni, mellékelni kell az azonosító nyilatkozatot, majd mindezt a külső válaszborítékban kell visszajuttatni.


Apple és Google stabilcoin-szakértőket keres – erősödik a Web3-fókusz

Az Apple és a Google is olyan vezető szakembereket keres, akik stabilcoinokhoz, blokklánc-technológiához és tokenizált pénzügyi infrastruktúrához kapcsolódó tapasztalattal rendelkeznek. Az új álláshirdetések arra utalnak, hogy a két technológiai óriás egyre komolyabban foglalkozik a digitális fizetések következő generációjával, bár egyik vállalat sem jelentette be, hogy saját stabilcoint készül kibocsátani.
2026. 09. 21. 16:30
Megosztás:

A Hyperliquid bevezette a trailing stop megbízásokat a perpetual piacokon

A Hyperliquid újabb fontos kereskedési funkcióval bővítette perpetual futures platformját: megjelentek a trailing stop megbízások, amelyek automatikusan követik az árfolyam kedvező irányú elmozdulását.
2026. 09. 21. 16:00
Megosztás:

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek - közölte a Sándor-palota az MTI-vel hétfőn.
2026. 09. 21. 15:30
Megosztás:

Növekedési pályán az Appeninn

Az Appeninn Nyrt. 2026 első fél évében szintet lépett ingatlanportfóliójának átalakításában: értékesítette az alacsony jövedelmezőségű és a stratégiájába nem illeszkedő ingatlanjait, februárban pedig megvásárolta a Goodyear által hosszú távú szerződéssel bérelt, 56 ezer négyzetméteres tarnówi logisztikai központot. Nem sokkal a fél év zárását követően az Appeninn újabb, 100 millió eurót meghaladó akvizíciót zárt Lengyelországban. A két lengyel tranzakció ugrásszerűen megnövelte a cégcsoport ingatlanportfóliójának értékét, és hatásuk várhatóan már a második fél évi bérbeadási bevételekben is megjelenik.
2026. 09. 21. 15:00
Megosztás:

A lassuló lakáspiac fékezheti az áfaemelés miatti drágulást

Az új lakások áfája 2027-től ismét 27 százalékra emelkedik, de ez nem jelenti azt, hogy egyik napról a másikra hasonló mértékben nőnek majd az árak. A magasabb áfa egy lassuló és egyre árérzékenyebb lakáspiacot ér el, ahol a fejlesztők várhatóan nem tudják teljes egészében a vevőkre hárítani a többletköltséget. Közben az év végéig eldől, mely projektek maradhatnak még 2030 végéig az 5 százalékos áfakörben.
2026. 09. 21. 14:30
Megosztás:

Egy apró vásárlás most óriási örömöt adhat - Különleges akcióval folytatódik a PENNY és a Csodalámpa Alapítvány partnersége

Vásárlóival összefogva készül a gyermekek világnapjára a PENNY Magyarország; a diszkontlánc népszerű püsspárnájával ugyanis most bárki támogathatja a Csodalámpa Alapítvány munkáját. A jótékonysági akció célja 10 millió forint, amiből súlyos betegséggel küzdő gyermekek kívánságai válnak valóra, ezzel is segítve gyógyulásukat.
2026. 09. 21. 14:00
Megosztás:

Valódi kedvezmény vagy átverés? Megkezdte a Black Friday-akciók ellenőrzését a fogyasztóvédelmi hatóság

A Black Fridayhoz kapcsolódó leárazások az utóbbi években egyre hosszabb időszakot ölelnek fel, ezért a fogyasztóvédelmi hatóság szakemberei már megkezdték az akciók ellenőrzését. A kiemelt időszakban számos termék jelentős kedvezménnyel érhető el, ezért különösen fontos, hogy a fogyasztók valós és egyértelmű tájékoztatást kapjanak az árengedményekről. A tavalyi vizsgálatok során a hagyományos üzletek mintegy 23 százalékánál tártak fel jogsértést.
2026. 09. 21. 13:30
Megosztás:

Már az SUV-k között is toplistás a Tesla

Átrendeződött a legkeresettebb használt SUV-k toplistája a Használtautó.hu 2026. január és augusztus közötti adatai szerint. A szegmens iránti kereslet 16%-kal nőtt, a kínálati átlagár ugyanakkor csökkent, és a hajtásláncok versenyében is jelentős a mozgás.
2026. 09. 21. 13:00
Megosztás:

A foghúzás szerepe a fogszabályozásban: mikor szükséges, és mikor kerülhető el?

A fogszabályozás kérdése sokakat érdekel, különösen, amikor a foghúzás lehetősége kerül szóba. Miközben a cél a harmonikus mosoly, érthető, hogy sokan vonakodnak a fogeltávolítástól, hiszen senki sem szeretne egészséges fogaitól megválni. De valóban mindig szükséges, hogy néhány fogunkat feláldozzuk a szabályos elrendezésért?
2026. 09. 21. 12:30
Megosztás:

Érdemes a fűtési szezon előtt próbafűtést végezni otthon

Érdemes próbafűtést végezni otthon, mielőtt hidegre fordul az időjárás és megkezdődik a fűtési szezon - hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 09. 21. 12:00
Megosztás:

Hiába a telepítési program, fogyni kezdtek a hazai ATM-ek

Annak ellenére, hogy a még javában tart a bankok számára előírt ATM-telepítési program, csökkenni kezdett a bankautomaták száma – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Közben a magyarok egyre kevesebbszer vesznek fel készpénzt a hazai ATM-ekből, viszont egyszerre jóval többet, mint egy éve.
2026. 09. 21. 11:30
Megosztás:

A dízeltámogatás automatikusan érkezik, nem kell külön igényelni

A dízeltámogatás teljesen automatikus, azt nem kell igényelni és a bankszámlaszámot sem kell bejelenteni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 09. 21. 10:30
Megosztás:

A hosszú hozamok visszaemelkedtek a hét eleji, sokéves rekordokat jelentő szintek közelébe

Az amerikai hosszú kamatoknak a szerdai Fed-döntés utáni átmeneti mérséklődése nem tartott sokáig: pénteken már ismét emelkedtek a hozamok, a kettő és a tízéves kötvényé is egyaránt kb. 5 bázisponttal, 4,74%-ra illetve 5,00%-ra. Múlt hét kedden a hosszú hozamok rekordot döntöttek: a tízéves kis híján az 5,04%-ot is elérte, amire a Lehman-összeomlás előtti hónapokban, 2008 nyarán volt utoljára példa.
2026. 09. 21. 10:00
Megosztás:

Az amerikai indexek a pénteki zárásban ledolgozták a napközbeni veszteségeket, a megjelent makroadatok és nyilatkozatok pedig az amerikai gazdaság erejét hangsúlyozták

Pénteken az amerikai részvénypiacok nyitás után még a rossz európai hangulatot követték, de zárásra nagyrészt ledolgozták a veszteségeket, a Dow ugyan 0,2%-os mínuszban, az S&P500 viszont 0,2% pluszban, a Nasdaq +0,4%-on zárt.
2026. 09. 21. 09:30
Megosztás:

Az európai piacok pénteken visszaadták az egész heti növekedésüket, az általános negatív hangulatot – amely alól a KKE-régió se tudta kivonni magát

Az európai részvénypiacok jelentős eséssel zárták a pénteket, a STOXX 600 index 1,1%-kal került lejjebb a hét utolsó napján és 0,6%-kal a hét egészét tekintve. Ezzel folytatódott az index augusztus eleje óta tartó lecsúszása (-4%).
2026. 09. 21. 09:00
Megosztás:

Erősödött kissé a forint a hét végén

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 09. 21. 08:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: óránként 77 millió forint kiadást jelentene az autópálya-koncessziós szerződés

Óránként 77 millió forintot kapna az államtól még évtizedeken keresztül a Mészáros Lőrinc és Szíjj László vezette, a magyar autópályák üzemeltetését, fejlesztését elnyerő konzorcium, ha érvényben maradna a szerződés - mondta a közlekedési és beruházási miniszter a Kontroll.hu-nak adott interjúban.
2026. 09. 21. 08:00
Megosztás:

Kármán András: a magyar gazdaság stabil

A magyar gazdaság stabil, a kormány 2 százalék közelébe várja az idei gazdasági növekedést, ez duplája az előző parlamenti ciklus négy éve alatti összes növekedésnek - írta Kármán András pénzügyminiszter vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 09. 21. 07:30
Megosztás:

Cseh államfő: súlyos Robert Fico kijelentése a NATO 5. cikkelyéről

Petr Pavel cseh államfő súlyosnak nevezte vasárnap Robert Fico szlovák miniszterelnök szombati nyilatkozatát, miszerint nem szeretné, ha Szlovákia részesévé válna valamilyen külföldi katonai konfliktusnak a NATO alapokmányának 5. cikkelye alapján.
2026. 09. 21. 06:00
Megosztás:

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát és érdemi egyeztetést kér a Magyar Reklámszövetség

A reklámrendelet tervezetének felülvizsgálatát kéri a kormánytól és érdemi egyeztetést sürget a Magyar Reklámszövetség Közterületi (OOH) Tagozata - közölte a szervezet vasárnap az MTI-vel.
2026. 09. 21. 04:00
Megosztás: