Ma alig mozdult a BUX-index

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX minimális, 1,72 pontos emelkedéssel 55 961,13 ponton zárt szerdán, gyakorlatilag stagnált.

Ma alig mozdult a BUX-index

A részvénypiac forgalma 5,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint befektetői érdektelenséget jelez a rendkívül alacsony forgalom. Sághy Balázs hozzátette, hogy vállalati hírek sem mozgatták az árfolyamokat a BÉT-en, inkább a nemzetközi hangulat volt meghatározó. A nyugati tőzsdék némiképp korrigálták a keddi visszaesést, elsősorban az amerikai munkaerőpiac kedvezőtlen adatai miatt, amit a jegybanki szigorítás enyhítése követhet a tengerentúlon - tette hozzá.

A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2764 forintra csökkent, 787,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 55 forinttal, 0,41 százalékkal 13 545 forintra erősödött, forgalmuk 3,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 0,91 százalékkal 557 forintra nőtt, forgalma 229,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,56 százalékkal 8800 forintra esett, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4899,81 ponton zárt szerdán, ez 13,93 pontos, 0,28 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

Többféle férfi stoplis cipő közül tudunk válogatni

A labdarúgáshoz általában az egyik legfontosabb kiegészítő a focicipő. Ma már többféle típus is elérhető a piacon. Az is befolyásoló tényező, hogy pontosan milyen pályán akarjuk a lábunkra húzni az adott modellt. Természetes fűvel borított futballpályán a stoplis cipő lesz a legjobb választás.
2023. 12. 11. 09:15
Megosztás:

Erősödéssel nyitott ma reggel a forint

Erősödött a forint hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 12. 11. 08:30
Megosztás:

Újabb mérföldkő gazdaságfehérítésben

Már másfél millióan regisztráltak a NAV online számlarendszerébe, amely 2018. július 1-jén debütált, közülük mintegy 1,3 millióan már szolgáltattak is adatot.
2023. 12. 11. 08:00
Megosztás:

Top 5 Meme Coins To Buy In 2024

Explore the top 5 meme coins poised for growth in 2024. This guide highlights the leading meme-based cryptocurrencies that blend humor, community, and investment potential.
2023. 12. 11. 07:59
Megosztás:

A szegénységgel küzdőkre hívja fel a figyelmet a Katolikus Karitász

Egymillió csillag a szegényekért címmel hirdetett szolidaritási akciót Katolikus Karitász, hogy felhívja a figyelmet a napi megélhetési problémákkal küzdőkre.
2023. 12. 11. 07:00
Megosztás:

A Józsa Judit Alapítvány a kulturális szegénység ellen küzd

A Józsa Judit Művészeti Alapítvány legfontosabb célja a kulturális szegénység elleni küzdelem - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, a keramikus nevét viselő alapítvány és galéria megalakulásának tizedik évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.
2023. 12. 11. 06:00
Megosztás:

A hazai agrárszektor teljesítménye kontra lassuló gazdaság. Kitörési pont lehet az export?

A globális népességnövekedés és a különböző válsághelyzetek is hozzájárulnak a mezőgazdaság és élelmiszeripar kulcsszerepéhez a gazdaságokban. Stratégiai jelentősége miatt az agrárágazat kiemelt támogatási rendszerrel bír, de egy lassuló gazdaságban, ahol a vis major kockázatok mindennaposak, ennek a szektornak is komoly kihívásokkal kell szembenéznie. Az éghajlatváltozás, a magas infláció, a geopolitikai környezet, a járványok és különböző állatbetegségek egyaránt nehézséget jelentenek az ágazatnak, így a belföldi piacokon való értékesítés mellett az exportpiacok szerepe egyre fontosabb kérdéskör az agráriparban – derül ki az Allianz Trade 2023-as Agrárszektor Konferenciára összeállított elemzéséből.
2023. 12. 11. 05:00
Megosztás:

Reigl Judit festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukciójának sztárja

Reigl Judit, Keserü Ilona, Fajó János, Rozsda Endre és más alkotók kiemelkedő műveit vonultatja fel a Virág Judit Galéria a 13. Háború utáni és kortárs művek aukciója december 19-én. Az ünnepi aukciós anyag egyik legjobban várt tétele Reigl Judit Tömbírás című sorozatának 1959-ben készült darabja.
2023. 12. 11. 04:00
Megosztás:

A Roszatom megkezdte az első kis teljesítményű szárazföldi atomerőmű berendezéseinek gyártását

A világon elsőként az oroszországi Jakutföldön épülő kis teljesítményű szárazföldi atomerőmű (SMR) részegységeihez szükséges acélöntvények Szentpéterváron készülnek. A gyártás kezdete jelzi, hogy a Roszatom vezető szerepet tölt be az atomenergetikában áttörést hozó technológia, a sorozatban gyártható kis teljesítményű atomerőművek terén.
2023. 12. 11. 03:00
Megosztás:

Ez a tökéletes vérnyomása egy 40-es, 50-es, 60-as, 70-es és 80-as nőnek és férfinak! Kiszámoljuk!

Általánosságban orvosilag is igazolt, hogy az életkor előrehaladásával az ideális vérnyomás-érték is változik. Mind a hölgyek, mind az urak esetében. Egy bizonyos korban a megfelelő vérnyomás-érték azonban nagyon sok tényezőtől függhet: ilyen az illető neme, életkora, egészségi állapota valamint a genetikai hajlama. Lássuk, hogy adott korban, mi az ideális vérnyomás! Cikkünk végén egy kalkulátort is találsz, azzal kiszámítható a személyes vérnyomás adat.
2023. 12. 11. 02:00
Megosztás:

Átverés a 210.940 Ft-os átlagnyugdíj? Számolgassunk!

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait böngészve azt találjuk, hogy a hazai nyugdíjak kapcsán kétféle összeget is publikálnak: átlagnyugdíjat és medián nyugdíjat. Melyik nyugdíj adat mit jelent és melyik érték írja le jobban a hazai nyugdíjak értékét? Cikkünkben 2 rövid oktató videó is van, érdemes megnézni mindkettőt, ha nem áll teljesen össze a kép, ott mindent elmagyarázunk.
2023. 12. 11. 01:00
Megosztás:

Új szereplők bukkantak fel az BTC-ETH csörtében - Elképesztő hozamok a láthatáron?

Egyre biztosabbnak látszik, hogy a kriptotél dermesztő, jeges fuvallatát a magas profitokkal kecsegtető kriptotavasz váltja fel 2024-ben.
2023. 12. 11. 00:01
Megosztás:

Beiktatták hivatalába Javier Milei argentin elnököt

Beiktatták hivatalába vasárnap Javier Milei jobboldali argentin elnököt.
2023. 12. 10. 23:00
Megosztás:

Üzembe helyezték a szerb-bolgár gázinterkonnektort

Szerbia alternatív ellátási útvonalat, ezáltal pedig nagyobb energiabiztonságot tud szavatolni azzal, hogy üzembe helyezték a Szerbia és Bulgária közötti gázinterkonnektort - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap.
2023. 12. 10. 22:00
Megosztás:

Volánbusz: nem okozott káoszt a munkabeszüntetés első napja

Nem okozott sem káoszt, sem jelentősebb fennakadást a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) által meghirdetett munkabeszüntetés első napja - közölte a Volánbusz Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2023. 12. 10. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 49. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. 12. 10. 20:35
Megosztás:

Kétéves a családtámogatási kalkulátor

Már csaknem félmillió esetben vették igénybe a családtámogatási kalkulátort, amely két éve indult azért, hogy segítsen eligazodni a különböző családtámogatási lehetőségek között - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
2023. 12. 10. 18:00
Megosztás:

Átadták az Év kiváló magyar méze verseny díjait

Az Év kiváló magyar méze a gyékényesi Pálfy-Oszkó Méhészet nyári virágméze lett a XIV. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon - közölték a szervezők az MTI-vel szombaton.
2023. 12. 10. 17:00
Megosztás:

Magyar szerző könyvét mutatták be a globális klímacsúcson

Csizmadia Norbert, a kecskeméti Neumann János Egyetem kuratóriumi elnöke az Egyesült Arab Emírségekben, a COP28 globális klímacsúcson mutatta be angol nyelven megjelent Geovízió: Fenntarthatóság és Eurázsia című duplakötetes könyvét - közölte a Neumann János Egyetemért Alapítvány szombaton az MTI-vel.
2023. 12. 10. 16:00
Megosztás:

Emelkedik az olimpiai és paralimpiai jutalom

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár a Magyar Olimpiai Bizottság szombati közgyűlésén bejelentette, hogy megemelik az olimpiai és paralimpiai jutalmakat a jövő évi párizsi játékokra.
2023. 12. 10. 14:00
Megosztás: