Magyar alkalmazás nyűgözi le a világ nyelvtanulóit

Mesterséges intelligenciával beszélgetve tökéletesíthetjük a kiejtésünket.

Magyar alkalmazás nyűgözi le a világ nyelvtanulóit

Teljesen megújult a magyar fejlesztésű nyelvtanuló alkalmazás, a Xeropan. Az app már eddig is meghódította a világot, hiszen eddig összesen több mint kétmillióan használták a földkerekség minden táján - az új, 5.0-ás verzió pedig valószínűleg tovább növeli a regisztrálók számát. Új, komoly szakmai háttérrel összeállított, lineárisan felépülő tananyaggal segíti a nyelvtanulást, miközben kiejtésünket fejleszti és mesterséges intelligenciával a beszédkészségünket is gyakoroltatja.

Ma már számos módon tanulhatunk nyelveket anélkül is, hogy akár kitennénk a lábunkat a lakásból, hiszen több applikáció és weboldal segít a nyelvek online elsajátításában, így akár sorban állás közben is fejleszthetjük nyelvtudásunkat.Könnyű elveszni az alkalmazások útvesztőjében, ezért érdemes alaposan körbenézni, mielőtt kiválasztunk egyet. Azt azonban fontos figyelembe venni, hogy ami a világ másik részén élő idegen nyelvű nyelvtanulónak bevált módszer, egy magyar nyelvtanuló esetében már nem biztos, hogy ugyanolyan hatékonyan működik.

Az is fontos szempont lehet, hogy az alkalmazás mögött egy szakértői csapat álljon, a legtöbb alkalmazást ugyanis egy algoritmus állítja össze, ami csökkentheti a hatékonyságot. Márpedig a Xeropan tananyagát komoly tapasztalattal rendelkező pedagógusokból, módszertani szakemberekből álló gárda rakta össze; az informatikai fejlesztők pedig olyan keretrendszert és dizájnt alakítottak ki, ami maximálisan megfelel napjaink elvárásainak és kiemelkedő felhasználói élményt nyújt.

„Évről-évre egyre többen alkalmazzák. Nemrég átléptük a kétmillió felhasználót, akik a világ minden táján használták az alkalmazást a nagyvárosoktól egészen egy apró karib-tengeri szigetig. Az applikációt fiatalok és idősebbek is remekül tudják használni, például a legidősebb felhasználónk 87 éves” - mondta el AlGharawi Attila, a Xeropan vezérigazgatója.

Az applikáció sikerét jól mutatja, hogy Prof. Dr. Thékes István oktatáskutató-nyelvtanár felmérése szerint a Xeropant használók akár 61 százalékkal is jobban teljesítettek a kontrollcsoport azon átlagtanulóihoz képest, akik hasonló nyelvi kompetencia szinten kezdték meg a kutatást, ráadásul a szókincsük is 33 százalékkal gyorsabban fejlődött. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy 2 hónap leforgása alatt annyit fejlődött a nyelvtudásuk, mint a többieknek 3 hónap alatt. A Xeropan most megjelent újításai többek között ráadásul a szókincs-fejlődésben hoz még nagyobb hatékonyságot.

„Mind a termék, mind pedig az élmény és a tananyag oldaláról tartalmaz újításokat az applikáció. A lépcsőzetesen egymásra épülő egymásra épülő tananyag hatékonyabb és könnyebben követhető nyelvi fejlődést tesz lehetővé, de immár még változatosabb feladatokkal és bővebb, alaposabb leckékkel gyarapodott. Több mint húszezer stúdió minőségű hanganyaggal is bővült a Xeropan a hatékony halláértés érdekében” - tette hozzá a vezérigazgató.

A szókincs fejlesztése mellett nagy hangsúlyt kapott az alkalmazás kiejtésfejlesztő része is, hisz sokan vonakodnak megszólalni a tanult idegen nyelven, tartva attól, hogy a kiejtésük nem megfelelő. Erre külön gyakorlatok állnak immár rendelkezésre, sőt, az applikáció képes a beszéd ellenőrzésére is, amivel a tanuló pontos visszajelzést kap a kiejtését illetően. A mesterséges intelligencia segítségével komplett, élő beszélgetésekben vehetünk részt olyan hétköznapi szituációkban, mint például a bemutatkozás, ruhavásárlás vagy épp egy szobafoglalás. Az alkalmazás négy hetes tanulási tervet állít össze, aminek segítségével a tanuló pontosan látja, hogy egy hónap leforgása alatt megértheti akár kedvenc zeneszámait vagy képes lehet bejegyzést írni idegen nyelven a közösségi médiában, de később akár megértheti az idegen nyelven beszélő filmek vagy tévéműsorok lényegét, könyvet olvashat az adott nyelven és céges megbeszéléseket is képes lehet vezetni. Az újítások minden diák számára térítésmentesen elérhetőek a KRÉTA felületén található, Idegennyelvi Felkészítő Modulban (IFM) is.

„A Xeropan forradalmasítja a nyelvtanulást a mesterséges intelligencia, a ChatGPT és a szakértők által kifejlesztett oktatás egyesítésével, hogy az angol, spanyol, francia és német nyelv elsajátítása ne csak hatékony, hanem szórakoztató is legyen. A megújult Xeropan alkalmazás letisztult tanulási útvonallal és magával ragadó leckékkel kínál a tanulóknak egy szórakoztató és játékosan hatékony élményt. Az alkalmazás az élő nyelv elsajátítását helyezi a fókuszba, ezáltal a nyelvtanuló könnyebben eligazodik az adott nyelv országának mindennapjaiban és hasznos szókinccsel tud kommunikálni” - magyarázta AlGharawi Attila.


Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás: