Magyar Péter: felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat
Magyar Péter a párt központi választási eredményváróján, a Batthyány téren azt mondta, "közösen leváltottuk az Orbán-rendszert, felszabadítottuk Magyarországot, visszavettük a hazánkat".
A győzelem nem a Holdról, hanem minden magyar ablakból látszik, legyen az a legkisebb vályogházban, egy sokemeletes panelban, nagyvárosban vagy vidéken - közölte a pártelnök.
Hangsúlyozta: a demokratikus Magyarország történetében ennyien még soha nem szavaztak, ilyen erős felhatalmazást egyetlen párt sem kapott, mint a Tisza.
A mintegy 3,3 millió szavazó történelmi felhatalmazást adott a kormányzásra. "Felhatalmazást arra, hogy építsünk egy működő és emberséges hazát mindannyiunknak" - fogalmazott Magyar Péter.
A Tisza nemcsak megnyerte ezt a választást, hanem minden jel arra mutat, erős kétharmados többsége lesz az új Országgyűlésben. Ez az a felhatalmazás, amely lehetővé teszi, hogy az átmenet a lehető leghatékonyabb, legbékésebb és legzökkenőmentesebb legyen - mondta a politikus.