Magyar találmány a világ első szennyvíz újrahasznosításából készült tisztítószere

Egy magyar mérnökcsapat rájött, hogy nemcsak biogáz nyerhető ki a szennyvízből, hanem ecetsav is, amelyre a háztartási tisztítószerek nagy része épül, a felfedezésből késztermék lett. Erről a magyar találmányról beszélgetett Áder János korábbi államfő Taxner György vízépítő és szennyvíztisztítási szakmérnökkel a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb adásában, amely elérhető a legnépszerűbb videómegosztó portálon is.

Magyar találmány a világ első szennyvíz újrahasznosításából készült tisztítószere

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke arról kérdezte az UTB Envirotec vezérigazgató-helyettesét: honnan jött az ötlet, hogy a használt vízből kivont szenny felhasználásával hatékony tisztítószer hozható létre?

Taxner György azt mondta, korábban energiaforrásként hasznosították a szennyvízből kivonható biogázt. Ugyanakkor a mérnöki irodájuk kutatói rájöttek, hogy visszanyerhető belőle például ecetsav is, és erre az anyagra épül a háztartási tisztítószerek nagy része. Így kifejlesztették a Cycle termékcsaládjukat.

A szakember azt mondta, hogy rendelkezésükre állt a világ összes szennyvízkezelési technológiája, de sajátot akartak, ezért létrehoztak egy saját szennyvízlabort. Hozzátette, ennek alapvető feladata, hogy a víz tisztán kerüljön vissza a környezetbe.

Áder János megjegyezte, ha tisztítatlanul kerül vissza a természetes vizekbe, jellemzően folyókba, az környezeti károkat okoz. Ennek ellenére "a fejlődő világ nagy részén, Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiában a szennyvíz 90 százaléka mind a mai napig tisztítatlanul kerül vissza a víztestekbe". És nem csupán kárt tesz, hanem ellehetetleníti ennek a víznek a felhasználását akár ivóvízként, akár mezőgazdasági vagy ipari célra - hangsúlyozta.

Taxner György azzal folytatta, hogy a biológiai szennyvíztisztítás során keletkezik iszap, amely azért fontos, mert a benne lévő baktériumok segítségével végzi el a tisztítási feladatot. Ez az iszap rengeteg újrahasznosítható anyagot tartalmaz. A szakemberek feladata az volt, hogy azonosítsák ezeket az anyagokat. Kezdetben azzal a céllal tették, hogy minél több biogázt nyerhessenek ki belőle. Kiderült azonban, hogy olyan anyagot is tartalmaz, amit addig ipari eljárásokkal állítottak elő. Ez az ecetsav, amelynek visszanyerésére saját technológiát dolgoztak ki.

Áder János megjegyezte: nagyanyáink is már ecettel tisztítottak sok mindent.

Taxner György egyetértve hozzátette, sajnos a világ közben elfordult a természetes anyagoktól, és a petrolkémiai termékeket részesítette előnyben. Idővel kiderült, hogy ezek nem egészségesek.

"Vissza kell térni a természetes anyagokhoz, mert minél több dolgot tudunk újrahasznosítani, annál jobban védhetjük a környezetünket" - hangzott el.

A termékcsalád nevének magyarázatáról is szó esett a beszélgetés során. Olyat akartak, ami a külföldi piacon is érthető. A "recycle", azaz "újrahasznosítani" szóból lett a magyar találmányra épülő termékcsalád neve Cycle.

A szakmérnök megjegyezte, hogy az ecetsav mellett más, a mindennapi életben hasznosítható anyagokat is felfedeztek a szennyvíziszapban. Ezek közül az egyik kiskertekben talajjavítóként segíti a gazdákat.

Végül Áder János úgy fogalmazott, hogy "több legyet is ütöttek egy csapásra" a magyar kutatók. Hozzájutnak az ecetsavhoz, tudnak biogázt előállítani, javítják a talajt, és tisztított vizet is nyernek.


A Binance kriptotőzsde 100 millió dollárt fektetett a Circle-be – öt évre szóló USDC-megállapodás jött létre

A Binance mintegy 100 millió dollár értékű részesedést szerzett a Circle Internet Groupban, miközben a két vállalat új, öt évre szóló kereskedelmi megállapodást kötött az USDC stabilcoin terjesztésének és használatának bővítésére. A konstrukció túlmutat egy egyszerű részvénybefektetésen: a Circle havi ösztönző díjakat fizet majd a Binance-nek az arra jogosult USDC-egyenlegek után, a kriptotőzsde pedig vállalta, hogy tovább erősíti az USDC jelenlétét saját ökoszisztémájában.
2026. 09. 22. 16:31
Megosztás:

A Zcash elhatárolódott a ZRC-20-tól és a CASH tokentől

A Zcash Foundation egyértelműen jelezte, hogy nincs hivatalos kapcsolata a ZRC-20 nevű tokenstandarddal és az ehhez kötődő CASH tokennel. A helyzet azért vált különösen érzékennyé, mert korábban a Foundation X-fiókján keresztül olyan bejegyzés jelent meg, amely úgy mutatta be a ZRC-20-at, mintha az a Zcash hálózat új, hivatalos tokenes funkciója lenne.
2026. 09. 22. 15:41
Megosztás:

Kárt is okozhat az otthoni klímatisztítás

Kárt is okozhat a klímaberendezésben a nem megfelelő otthoni tisztítás – figyelmeztet egy műszaki szakértő. A bolti spray-k és habok átmenetileg megszüntethetik a kellemetlen szagokat, de a készülék mélyebben fekvő alkatrészeit nem tisztítják meg teljesen.
2026. 09. 22. 15:10
Megosztás:

35 millió forintból vállalható nyugdíjas életszínvonal

Átlagosan 35 millió forintot tartanak szükségesnek összegyűjteni a magyar középkorúak 65 éves korukra ahhoz, hogy állami nyugdíj nélkül is vállalható életszínvonalat biztosítsanak maguknak – derül ki a K&H biztos jövő kutatás második negyedéves eredményeiből.
2026. 09. 22. 14:34
Megosztás:

Stratégiai együttműködést kötött a MOL-LUB és a BDN a hidrogénüzemű motorok fejlesztésére

A MOL-csoporthoz tartozó MOL-LUB Kft. és a BDN Automotive Kft., a BDN Group tagja stratégiai együttműködési megállapodást írt alá a hidrogén- és alternatív tüzelőanyaggal működő motorok, valamint a kapcsolódó kenőanyag-technológiák fejlesztésére. A BDN Powertrain hidrogén-dízel programjának BME-n végzett tesztjei során a hidrogén energiaaránya elérte a 83%-ot; az emissziós tesztsorozat legkedvezőbb munkapontján pedig közel 78,5%-os, üzemanyag-fogyasztásból számított közvetlen CO₂-csökkenés adódott.
2026. 09. 22. 13:30
Megosztás:

A Coinbase már IPO-részvényeket is kínál: az Oura nyitja az új korszakot

Újabb nagy lépéssel távolodik a kizárólag kriptovaluták kereskedésére épülő üzleti modelltől a Coinbase. Az amerikai felhasználók hamarosan már tőzsdei bevezetés előtt álló vállalatok részvényeiből is igényelhetnek a platformon, az új szolgáltatás első szereplője pedig az okosgyűrűiről ismert Oura lesz.
2026. 09. 22. 13:00
Megosztás:

Az AI-tól a stratégiaalkotásig: a modern CFO már nem csak pénzügyi vezető, hanem vállalatépítő

A pénzügyi vezetők szerepe jelentős átalakuláson megy keresztül. A technológiai fejlődés, az összetettebb üzleti környezet és a növekvő stratégiai elvárások miatt a CFO-k feladata ma már jóval túlmutat a pénzügyi teljesítmény felügyeletén.
2026. 09. 22. 12:30
Megosztás:

Fiatal startupperek tesznek a nemek közötti egyenlőségért

Miközben egyre több nő lép be a startupvilágba, a tőkéhez való hozzáférésben továbbra is jelentős a nemek közötti különbség: a PitchBook adatai szerint 2024-ben az Egyesült Államokban a kizárólag nők által alapított startupok mindössze az összes kockázatitőke-befektetés 1%-át kapták, pedig arányaiban nem kevesebb a siker-rátája a női alapítású kezdeményezéseknek.
2026. 09. 22. 12:00
Megosztás:

A cégek rémálmai vagy megmentői a Z generációs munkavállalók?

Eljött a fordulópont a munkaerőpiacon: a Z generáció tagjai már nem a jövő pályakezdői, hanem a jelen és a következő 20-30 év meghatározó munkavállalói.
2026. 09. 22. 11:30
Megosztás:

Most kiderül, hogy mennyire ellenálló a magyar gazdaság az újabb közel-keleti energiasokkal szemben

A 100 dollár feletti olajár, a megugró európai gázárak és a közel-keleti konfliktus újabb eszkalációja ismét előtérbe helyezte Európa energiabiztonságát.
2026. 09. 22. 11:00
Megosztás:

5 bizalmi vagyonkezelési felépítés, amely elsőként kelti fel a NAV figyelmét

Öt olyan, a gyakorlatban visszatérő bizalmi vagyonkezelési felépítést gyűjtött össze a BékésPartners ügyvédi iroda, amely egy adóellenőrzés során nagy valószínűséggel kérdéseket vet fel. A szakértők szerint egyik minta sem jelenti önmagában azt, hogy a struktúra hibás lenne, a felkészülést azonban mindegyik indokolttá teszi.
2026. 09. 22. 10:39
Megosztás:

Az Aave és Avalanche új RWA-központot épít: tokenizált eszközök fedezetére érkezik a USA₮

Az Aave újabb lépést tesz az intézményi DeFi felé: a protokoll egy külön RWA Hubot készít elő az Avalanche hálózatán, ahol jogosult intézményi szereplők tokenizált pénzügyi eszközöket helyezhetnek fedezetbe, és ezek ellenében USA₮ stabilcoint vehetnek fel. A cél az, hogy az on-chain világban tartott állampapírok, pénzpiaci alapok, vállalati kötvények vagy más tokenizált eszközök ne pusztán digitális formában létezzenek, hanem ténylegesen felhasználhatók legyenek hitelfelvételhez és likviditáskezeléshez.
2026. 09. 22. 10:21
Megosztás:

Személyi kölcsön kamatok 2026 szeptember - melyik banknál a legkedvezőbb?

Tovább csökkennek a személyi kölcsönök kamatai, már a 9 százalékot ostromolják, hétfőtől újabb nagybank tette olcsóbbá a hiteleit – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A pénzintézetek többségénél mostanra 9,50 százalékos vagy annál is alacsonyabb a legkedvezőbb kamatajánlat.
2026. 09. 22. 09:30
Megosztás:

Kakao Pay és KakaoBank stabilcoin-infrastruktúrát tesztel a Fireblocks-szal

Újabb nagy szereplők lépnek be a dél-koreai stabilcoin-verseny előszobájába: a Kakao Pay és a KakaoBank együttműködési megállapodást kötött a Fireblocksszal, hogy közösen vizsgálják a stabilcoinokra és más digitális eszközökre épülő pénzügyi infrastruktúra lehetőségeit.
2026. 09. 22. 09:00
Megosztás:

Sokat kereshetsz most ha van 1 millió forintod!

Rég volt ilyen: infláció felett is hozhat a lekötött betét – jobb, mint az állampapír néhány éve. Az infláció mérséklődésével újra olyan helyzet alakult ki, amikor egyszerű lekötött bankbetéttel is az áremelkedés ütemét meghaladó hozam érhető el.
2026. 09. 22. 08:00
Megosztás:

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Az idei év első felében a vevők jelentős része továbbra is hitelből finanszírozta ingatlanvásárlását, miközben a felvett kölcsönök összege is emelkedett. A Balla Ingatlan szakértőinek tapasztalatai szerint a vevők túlnyomó többsége Otthon Starttal próbált vásárolni, miközben a piaci hitelre szorulók egyre nehezebb helyzetbe kerültek a magas ingatlanárak miatt.
2026. 09. 22. 07:30
Megosztás:

Változik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja

Egy-két héten belül megváltozik az elhízott betegek ortopédiai ellátási protokollja, amely 2025 áprilisa óta bizonyos testtömegindex (BMI) feletti betegeket inaktív állapotba helyezett a várólistán - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter hétfőn az Országgyűlésben.
2026. 09. 22. 07:00
Megosztás:

A Stand kapta idén az Év étterme díjat

A Stand nyerte el idén a Dining Guide Év étterme díjat, valamint a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 09. 22. 06:30
Megosztás:

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány

Átalakítja a pedagógusok továbbképzését a kormány. Első ütemben három pontban módosítja a jelenlegi rendszert a készülő kormányrendelet: megszüntetik a pedagógusok úgynevezett tartalmi megújító képzéseit, a gyakornokoknak nem kell vizsgázniuk a Nemzeti alaptantervből és az intézmények belső képzéseket is szervezhetnek - írta a kormany.hu hétfőn.
2026. 09. 22. 06:00
Megosztás:

Három sajtóorgánum pert indít Trump ellen, amiért kitiltották őket a Fehér Házból

Szövetségi szintű pert indít a Politico, a CNN és az MS NOW Donald Trump amerikai elnök és három tanácsadója ellen, miután a Fehér Ház visszavonta újságíróik akkreditációját, és megtiltotta nekik a belépést a Fehér Házba - jelentette be a három sajtóorgánum hétfőn közös közleményben a Politico beszámolója szerint.
2026. 09. 22. 05:30
Megosztás: