Magyarország megtiltotta 25 mezőgazdasági termékkör importját Ukrajnából

A kormány a magyar gazdák és fogyasztók védelme érdekében szerdai hatállyal átmeneti tilalmat rendelt el az Ukrajnából származó fontosabb gabonafélék, valamint azon mezőgazdasági termékek importjára, amelyek esetében az uniós lépések hiánya kiszolgáltatta a magyar gazdálkodókat egy általuk kivédhetetlen piaci helyzetnek - közölte a kedden megjelent kormányrendelet kapcsán Nagy István agrárminiszter az MTI-vel.

Magyarország megtiltotta 25 mezőgazdasági termékkör importját Ukrajnából

A közleményben kifejtette, a tilalom többek között kiterjed a gabonafélékre, a repce- és napraforgómagra, a lisztre, az étolajra, a mézre és egyes húsfélékre, és 2023. június 30-ig tart. Magyarország ugyanakkor nem tiltja ezen termékek területén történő átszállítását. Azaz a tranzitszállítmányok továbbra is engedélyezettek, azonban azokat az illetékes hatóságok zárral látják el a határon, elektronikus eszközökkel és járőrök segítségével nyomon követik őket és az ország egész területén ellenőrizni fogják az érintett termékek árutovábbítási eljárásait. A szabályokat megszegő fuvarozók büntethetők, a büntetés akár a szállítmány teljes értékéig is terjedhet - tette hozzá a miniszter.

Nagy István kiemelte, annak érdekében, hogy a tilalom ne legyen kijátszható, a más országokból behozni szándékozott - a rendeletben meghatározott, jelenleg nem bejelentésköteles - gabona- és olajosnövények esetében kötelezővé válik az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszerbe való bejelentés is.

Nagy István az átmeneti időre bevezetett intézkedésektől azt várja, hogy lehetőséget ad érdemi és tartós megoldást jelentő uniós intézkedések meghozatalára, az ukrán áruk teljes körű vámmentességének, a szolidaritási folyosók működésének átgondolására. Kifejtette: az Ukrajnából az Európai Unió felé már megnyitott szolidaritási folyosók, azaz könnyített szárazföldi szállítási útvonalak esetében olyan uniós szintű megállapodásra lenne szükség Ukrajnával, amely az ezeken keresztül exportálni kívánt ukrán termékek esetében garantálja, hogy azok az eredeti célpiacaikra fognak irányulni. Brüsszel ugyanis azt ígérte, hogy az ukrán gabonát az afrikai és közel-keleti országok élelmezésére szállítják tovább, de ez nem történt meg. Nem tartható fenn az ukrán mezőgazdasági áruk teljes körű vámmentessége sem, hiszen nem behozható versenyelőnnyel termelnek az európainál jelentősen alacsonyabb önköltséggel, köszönhetően a hatalmas üzemméreteknek, valamint az Európai Unióban már nem megengedett termesztési és növényvédelmi gyakorlatoknak is - hangsúlyozta a tárcavezető.

A miniszter leszögezte, az agrárium szereplői elvárják az európai mezőgazdaság tisztességes piaci viszonyainak biztosítását az uniótól. A magyar kormány mindig a magyar gazdák mellett áll, és megvédi a magyar mezőgazdaság érdekeit - zárul a közlemény.


ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás:

Árstop után: elmaradtak a nagy díjemelések a lakásbiztosításoknál

Átlagosan 3,6 százalékkal emelkedett a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók önkéntes kötelezettségvállalása arra vonatkozóan, hogy 2026. június 30-ig nem emelik a lakásbiztosítási termékeik alapdíjait – derül ki az Insura.hu frissen közzétett adataiból.
2026. 10. 13. 12:00
Megosztás:

Fordult a kocka: már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének

Kevesebben terveznek ingatlant vásárolni, miközben az eladási szándék országosan nem változott érdemben – derül ki a Závecz Research ingatlan.com megbízásából készített, 1000 fős mintán alapuló online reprezentatív kutatásából. A szeptemberi felmérésben a 18–79 évesek 7,3 százaléka tervezett vásárlást a következő egy évben, szemben a júniusi 9,7 és a tavaly szeptemberi 10,3 százalékkal. Míg egy éve nagyjából minden tizedik felnőtt ingatlanvásárlásra készült, idén ősszel már csak minden tizennegyedik.
2026. 10. 13. 11:30
Megosztás:

Az IMF javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) áprilisi 1,7 százalékos előrejelzéséhez képest 1,9 százalékra emelte a magyar gazdaság idei, és 2 százalékról 2,1 százalékra a jövő évi növekedésére vonatkozó várakozását kedden ismertetett legfrissebb, World Economic Outlook (WEO) jelentésében. Tavaly 0,5 százalékkal nőtt a magyar hazai össztermék (GDP).
2026. 10. 13. 11:00
Megosztás:

Hozamot termelhetnek a Safe tárcákban tartott stabilcoinok

A CoinShares a Safe Labs és a Railnet együttműködésével hozamtermelő stabilcoin-stratégiákat tenne elérhetővé a Safe kriptotárcák felhasználóinak. A konstrukció a professzionális befektetési stratégiákat saját kezelésű pozíciókkal kapcsolná össze: a CoinShares nem venné letétkezelésbe az ügyfelek eszközeit. A hozam ugyanakkor nem garantált, a hozzáférést pedig földrajzi és jogosultsági feltételek korlátoznák.
2026. 10. 13. 10:30
Megosztás:

Gyengült az euró a dollár ellenében; a forint a 365-ös szint alá erősödött az euróval szemben

Továbbra is többéves csúcsok közelében mozognak a hosszú hozamok az eurózónában; a tegnapi kereskedés nem hozott jelentős elmozdulásokat. A francia kötvénypiacon továbbra is nagyon feszült a hangulat, ahol a befektetők a költségvetés fenntarthatóságával kapcsolatos aggodalmakat és a közelgő elnökválasztás kilátásait mérlegelik, így a francia 10 éves hozam már több mint 140 bázisponttal haladja meg a német 10 évest.
2026. 10. 13. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street-i indexek, emelkedett a nyersolaj jegyzése

Vegyesen zárták a hétfői kereskedést a vezető Wall Street-i indexek: a Dow 0,4%-kal emelkedett, az S&P500 gyakorlatilag stagnált, míg a technológiai túlsúlyú NASDAQ 0,4%-kal esett. A befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus kedvezőtlen hétvégi hírei és az emelkedő olajárak alakították, miközben a befektetők fél szemmel már itt a gyorsjelentési szezon híreire figyelnek. A héten több nagybank, köztük a Goldman Sachs, a Citigroup és a JPMorgan teszi közzé eredmény jelentését, ami mellett a szeptemberi inflációs és konjunktúra adatok is érkeznek.
2026. 10. 13. 09:30
Megosztás:

Pozitív tartományban zárták a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek

Felfelé kapaszkodtak a vezető európai részvényindexek a hét első kereskedési napján, amikor a befektetők figyelme a közel-keleti konfliktus szélesedéséről és az olajárak, valamint a kötvényhozamok emelkedéséről az induló gyorsjelentési szezon felé fordult. A páneurópai Stoxx600 0,7%-kal került feljebb, melynek többségében erősödni tudó komponensei közül a bankok és a közművek teljesítettek a legjobban, míg a sereghajtók a telekommunikáció és a technológia voltak. Ezzel összhangban a mértékadó európai részvényindexek közül a bankpapír túlsúlyos spanyol IBEX teljesített a legjobban 1,3%-os emelkedésével.
2026. 10. 13. 09:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam elemzés és előrejelzés

Újabb fordulóponthoz érkezett a Bitcoin: miközben az árfolyam visszakapaszkodott 83 ezer dollár fölé, az amerikai inflációs adat ismét jelentősen megmozgathatja a piacot. Az elemzők szerint egy kedvezőtlen meglepetés 80 ezer dollár alá nyomhatja a legnagyobb kriptovalutát, míg az enyhébb infláció 86 ezer dollárig vagy még magasabbra repítheti. A tartós emelkedéshez azonban az intézményi vásárlóknak is vissza kellene térniük.
2026. 10. 13. 08:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 13. 08:00
Megosztás:

Új felügyelőbizottsági tagokat választott az MBH Bank közgyűlése

Az MBH Bank Nyrt. 2026. október 12-ei rendkívüli közgyűlésén felügyelőbizottsági tagnak választották Hamecz Istvánt és Fenyvesi Csabát – tette közzé a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett hitelintézet.
2026. 10. 13. 07:05
Megosztás:

A Városliget lett idén Európa legjobb nagyvárosi parkja

A Városliget nyerte el a világ egyik vezető parkszakmai szervezete, a World Urban Parks (WUP) Large Urban Parks Award 2026-os európai díját - közölte a Városliget Zrt. vezérigazgatója hétfőn Budapesten.
2026. 10. 13. 06:30
Megosztás:

Különadót vetne ki az olajcégek extraprofitjára a Független Benzinkutak Szövetsége

A nagy olajipari társaságok rendkívüli nyereségének célzott megadóztatását kezdeményezi a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ), és az ebből származó bevételből a tömegközlekedés, a kistermelők, a független benzinkutak, valamint az élelmiszerek és egészségügyi termékek szállítási költségeinek támogatását javasolja - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 10. 13. 06:00
Megosztás:

Több ezer spanyol állampolgár nem szavazhat a novemberi parlamenti választásokon

Több ezren nem szavazhatnak a november 29-i spanyol parlamenti választásokon azok közül, akik a Franco-diktatúrában száműzöttek leszármazottaiként kaptak állampolgárságot, miután a spanyol legfelsőbb bíróság megerősítette választójoguk korábbi felfüggesztését hétfőn Madridban.
2026. 10. 13. 05:30
Megosztás:

Átadták az Egis Gyógyszergyár új központi disztribúciós raktárát Fóton

Átadták az Egis Gyógyszergyár Zrt. új központi disztribúciós raktárát Fóton hétfőn.
2026. 10. 13. 05:00
Megosztás:

Válságra készül Hollandia: a lakosság jelentős része már megtette az első lépéseket

A holland lakosság több mint 40 százaléka tett lépéseket az elmúlt egy évben annak érdekében, hogy felkészüljön az olyan válsághelyzetekre, mint a háború, a terrortámadások, a kibertámadások és a természeti katasztrófák - derült ki az Ipsos I&O közvélemény-kutató intézet hétfőn ismertetett felméréséből.
2026. 10. 13. 04:00
Megosztás:

Mesterséges intelligenciával támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a Rubikon Text Kft.

Mesterséges intelligenciával (MI) támogatott vállalatirányítási rendszert fejleszt a sárospataki székhelyű Rubikon Text Kft., a beruházáshoz 162,96 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a vállalat az MTI-vel.
2026. 10. 13. 03:30
Megosztás:

Gyorsabb lett a Solana, mégis 62 százalékot bukott, aki a csúcson vásárolt – a Bitcoin befektetői sokkal jobban jártak

Aki 2025. január 19-én, a Solana történelmi, 293 dolláros csúcsán vásárolt a kriptovalutából, mostanra befektetése értékének mintegy 62 százalékát elveszítette. Ugyanezen a napon a Bitcoint vásárlók vesztesége jóval kisebb, körülbelül 20 százalék. Mindez annak ellenére történt, hogy a Solana továbbra is a kriptopiac egyik leggyorsabb blokklánca.
2026. 10. 13. 02:45
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj 2027 - összege, igénylése, változások

Az özvegyi nyugdíj 2027-ben is jelentős segítséget nyújthat a házastársukat vagy élettársukat elveszítőknek, de a jogosultság és az összeg több körülménytől függ. Nem mindegy, mikor történt a haláleset, milyen kapcsolatban élt a pár, kap-e az özvegy saját nyugdíjat, és fennállnak-e az első év utáni folyósítás feltételei. A 2026-ban életbe lépett változások miatt a korábbi tájékoztatók egy része már nem alkalmazható minden ügyre.
2026. 10. 13. 02:00
Megosztás: